Na az például nagyon lehetne más.
Egy blog többek között azért is jó, mert az ember kipuffoghatja magából azokat a bosszúságait, melyek a rendes lapok hasábjaira azért nem írhatóak fel. Ilyen az alábbi történet is.
Jött az irodánkba egy kedves levél, egy, az emailje alapján rokonszenves akadémiai kutatótól, (MTA Regionális Kutatások Központja) hogy a civil szervezetek atomenergiával kapcsolatos attitűdjét kutatnák. Nosza, az én kedves és jó lelkem egyből meglódult, hogy segítsünk az illetőnek, egyik kedvenc témámról lévén szó, a demokratikus, méltányos működés és gondolkodás ellen zsigerileg beoltott atomosokról, úgyhogy írtam neki: a legjobb emberünket fogom neki felhajtani.
Hát erre nem azt olvasom a mozgalom listáján, hogy a kutatás a pálya végi főszörny, Paksi Atomerőmű Zrt részére készül? Csak éppen ezt elfelejtette nekünk mondani a kutató?
De igen.
Mintha ott az igazgatótanácsban a feltámasztott Kádár írná a stratégiát.
És ez önmagában is túl súlyos probléma ahhoz, hogy elfogadhassuk. Akkor még azt nem is néztük, hogy úgy termeljük a pár százezer évig sugárzó veszélyes hulladékot, hogy közben senkinek nincs épkézláb ötlete arra nézvést, hogy mihez kezdünk majd vele.
Csak propaganda van, napi cirka kétmillióból, amit ha összevetünk az antinuki kampányokkal (100:1-hez), akkor semmi meglepő nincs abban, hogy a legtöbb polgár ezt az egész kérdést azzal akarja elintézni, hogy Paksot nem lehet kiváltani, meg hogy a zöldek akkor ne használjanak áramot.
Amúgy ha dolgozunk rajta, ki lehet. A németek, a mienknél jóval nagyobb energiaigénnyel meg tudták csinálni. Mert itt is fúj a szél, süt a nap, a geotermikus energiából valószínűleg mi vagyunk a legjobban ellátva Európában. Ha kishitűségből nem lennénk hasonlóan jól felmálházva, már sokkal előrébb állnánk.
(Kis összefoglaló a Paksi Atomerőművel kapcsolatos problémákból.
A létező legkomolyabb tanulmány az energiarendszer zöldítéséről - sajnos nem kormányzati.)
