A helyzet változatlan. Mármint a lényeg.

Mert a felszín persze nagyon is borzolódik. Újabb és újabb fogáspróbákat látunk. Ismét sűrűsödnek a parlamenti pártok találékonyságát tanúsító kommunikációs trükkök. A táncrend módosításáról szóló latolgatásoknak, sejtelmes ajánlatoknak se szeri, se száma. Felváltva fenyegetőznek és illegetik magukat egymás előtt a felek.  

A parlament feloszlatására tett indítványról megejtett szavazás azonban csak megerősítheti a politikai színpadot távolságtartással szemlélő közönség meggyőződését: a mai parlamenti szereplők képtelenek feloldani azt a politikai patthelyzetet, amelyet más-más felelősséggel, de közösen hoztak létre.  

Változatlan adottság az egypárti MSZP-s kormány hiteltelensége és impotenciája, ám rendíthetetlen ragaszkodása a hatalomhoz egyfelől. A legnagyobb ellenzéki párt meddő fölénye, hatalmas népszerűsége a közvélemény-kutatások szerint és ugyanakkor képtelensége a parlamenti erőviszonyok megmozdítására másfelől. És minden korábbinál hervasztóbb jeleneteket hoz a két közéjük szorult kis párt reménytelen akaródzása, egyre esélytelenebb kísérletezgetése a harmadik erő megteremtésére, egy új, vonzó politikai alternatíva felnövesztésére.  

A politikai évadnyitón, az elmúlt napok csetepatéiban és a mai parlamenti vitákban is ez az utóbbi volt talán a legszembeötlőbb.     

A normális Magyarország zászlaját a magasba emelő MDF-et a megfigyelési botrány vitte újra a padlóra. Dávid Ibolya kihívója, Almássy Kornél alelnök – meggyőzően máig nem cáfolt vádak szerint - egy egykori titkosszolgálati szakember által vezetett biztonsági cég közreműködésével akart a választási kampányában felhasználható információkhoz jutni versenytársáról, az MDF mai elnökéről, a korábbi mentoráról. Szó esett még bizonyos milliárdokról is, amelyeket megmozgattak volna valakik Almássy és hívei esélyének növelése, a párt élén elérendő változások érdekében.  

Akármennyi igazolódik is be e vádakból, annyi már bizonyos, hogy Almássy Kornél az ügy kipattanása után kevéssel váratlanul visszalépett az elnökjelöltségtől, sőt az elnökségi tagságáról is lemondott, amit követett tizenkét hívének lemondása, kivonulása a választmányból.

Elszánt ellenzékiségét, cselekvőképességét épp most akarta felmutatni az MDF a parlament feloszlatását indítványozó kezdeményezéssel. Épp most próbált előnyt szerezni az SZDSZ rovására, színvallásra kényszerítve a pártot: akkor hát valóban ellenzéki, vagy inkább mégis kormánypárti. Amit hozhatott volna az akció a konyhára, már el is vitte ez a sajátos politikai kultúrára valló, lehallgatási, zsarolási mozzanatokban gazdag elnökválasztási kampány.

A normális Magyarország pártja? Ahol ilyesmik történhetnek két első számú vezető között?! – kérdezi a normális polgár.

Az SZDSZ-ről pedig beszélni sem érdemes. Hogy mindenki őket üti, és rajtuk élcelődik? Egy panaszszavuk sem lehet azok után, amit az elmúlt hetekben előadtak. A mai vitában is – megérdemelten – ők húzták a rövidet. Az elképzelhető legrövidebbet. A három másik párt láthatóan nagy kedvvel használta őket pofozóbábuként. Pedig Kóka és Fodor réstelen egységben, hátukat egymásnak vetve védelmezték a pártjukat, ezt a mulatságos öszvért: a kormánypárti ellenzékiség megtestesítőjét. Amikor Kóka arról elmélkedett, hogy az MDF Gyurcsány és a szocialisták megmentésére találta ki ezt feloszlatási indítványt, és az együttműködésüket az is bizonyítja, hogy Gyurcsány rögtön melléállt, és sürgette a mielőbbi szavazást róla, de ők nem mennek bele ebbe a csapdába, azon már hasát fogva nevetett a Tisztelt Ház.  Ahogy kivettem, különösen a szocialisták élvezték a sarokba szorult SZDSZ-nek ezt a kabaréba illően leleményes érvelését. Amivel kénytelen színvallásukról, leplezhetetlen meghátrálásukról próbálta elterelni a figyelmet a frakcióvezető úr.

Azt is jobban értjük már, mi a magyarázata Fodor és Kóka egymásra találásának, megerősített együttműködésének. Fodor rég nem beszélt ilyen egy hangon, ilyen egyértelműen a neoliberális gazdaság- és társadalompolitika képviseletében, mint most a parlamentben, Gyurcsány programját bírálva. Az állami szerepvállalás radikális csökkentése, adócsökkentés, a szociális rendszerek rászorúltsági alapú átalakítása – ez a közös program, ennek a képviseletében forrnak újra egységbe.

Vagyis az ökoszociális piacgazdaság helyett – aminek az irányában kéne inkább keresgélnie annak, aki a környezetvédelmet komolyan veszi, és a fenntarthatóság értékét valóban képviselni akarja -, ehelyett ama neoliberális gazdaság- és társadalompolitikának a további erőltetése, aminek a következményeitől már a korábbi partnerük, a Gyurcsány Ferenc vezette MSZP is megretteni és visszahőkölni látszik.  

Ez a mai kínálat. Ez – a tegnapi.