Közvetlenül a 2006-os választások második fordulója után Gyurcsány Ferenc felelős kormányzásról és leváltható kormányról beszélt. Sikeres csak akkor lesz a nemzet, mondta, ha a kormány felelősséggel teszi a dolgát. Azóta rá kellett jönnünk, hogy a kormányt nem is olyan könnyű leváltani, és sikeres nemzet sem vagyunk. Talán a kormány mégsem tette felelősséggel a dolgát?
A felelősség mint erkölcsi kategória Otfried Höffe szerint három dolgot jelent. Először is aktív magatartást, amikor valaki valamilyen feladatot vállal, tisztséget vagy funkciót visel, másodszor külső számonkérést, amikor az illetőt felelősségre vonják, harmadrészt pedig az esetlegesen elkövetett hibák és mulasztások következményeinek a vállalását, ami jelenthet kártérítést és jóvátételt, de adott esetben büntetést is. A felelősség mindhárom jelentése kölcsönösen föltételezi egymást. Annak, aki valamiért felelősséget vállal, számolnia kell azzal, hogy ezt számon kérik rajta.
Fordítva is igaz: számon kérni csak azon lehet valamit, akit felelősség terhel. Ha pedig a számonkérés során mulasztást vagy vétséget állapítanak meg, a felelősnek vállalnia kell ennek következményeit. Így működik a társadalmunk, ennek tudatában vállaljuk feladatainkat és vállalunk tisztségeket. Kivételt talán csak a politikusok képeznek: ők azok, akik úgy lesznek felelősök, hogy kibújnak a felelősségre vonás alól, nem is beszélve arról, hogy az általuk esetlegesen okozott károkért aztán sohasem vállalják a felelősséget.
Mi több, úgy vonják meg saját mérlegüket, hogy csak a pozitív eredményeket veszik számba, a negatív mellékhatásokért pedig másokat okolnak. Büszkélkednek a javuló gazdasági mutatókkal, de hallgatnak arról, hogy a mutatók korábbi romlása nagyrészt az ő politikájuk eredménye volt. Demokratikus mozgalmak élére állnak, de megfeledkeznek arról, hogy a demokrácia értékeit épp az ő hitelvesztésük sodorta veszélybe.
Az őszödi beszéd, pontosabban az abban elismert választási hazugságok és megtévesztések nyilvánosságra kerülése nélkül nem lett volna székházostrom, nem terjedt volna futótűzként az utcai erőszak, és nem erősödtek volna meg a szélsőséges csoportok. Aki ma fasiszta veszéllyel riogat, érdekes módon egy szót sem ejt arról, hogy ez a vész abban a politikai mocsárban talált táptalajra, amely híján volt a minimális erkölcsi higiéniának, amely közérdekről papolt, de egyedül a saját és klientúrája érdekét tartotta és tartja szem előtt.
Mert nem csak egyes emberekről van itt szó, hanem egy nagy bagázsról: közülük egyesek vezető politikusok, mások profil nélküli politikai szavazógépek, ismét mások ilyen-olyan bizottsági tagok, akik nem feltétlenül szakmai hozzáértésük, hanem gyakran politikai lojalitásuk okán jutottak olyan pozíciókhoz, amelyek busás hasznot pengetnek a saját és pártjuk kasszájába, de ide tartoznak azok a párt-közeli vállalkozók is, akik sikeresen mentették és mentik át maguknak a közvagyont.
Aki ma a köz érdekét tartja szem előtt, nem kerülheti meg a kérdést: hogyan lehet ezeket a politikai lakájokat felelősségre vonni.
A felelősségre vonás nem bosszú, nem is bűnbakkeresés, hanem erkölcsi és jogi kérdés. Lehet más a politika? Igen, ha más lesz a politikai erkölcs.
