Véletlenül rábukkantam Mong Attila és Vajda Éva 2006. januári cikkére, amelyben Csányi Sándor politikai ambícióinak jártak utána. Az írás így kezdődik: "Nem indul el az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a 2006-os parlamenti választásokon."
Ez 2008-ban nyilván nem számít bombasztikus hírnek, de azért akad itt néhány tanulságos részlet és egy ezekhez kapcsolódó, fontos gondolat. Lássuk tovább a szöveget!
"Információink szerint néhány hónapos töprengés és tájékozódás után nyár végén döntött: végleg letesz arról, hogy valaha Magyarország miniszterelnöke legyen. A háttérbeszélgetéseink során megkérdezett, Csányi Sándorhoz és a történet többi főszereplőjéhez közel álló üzletemberek, politikai elemzők és politikusok – pártállásra való tekintet nélkül – egyetértenek abban, hogy a jelenlegi politikai felállással az ország a szétesés felé tart, a helyzet gazdasági és morális értelemben egyaránt fenntarthatatlanná válik. Mégis esélytelennek látják, hogy jövő tavaszra egy olyan harmadik erő jelenjen meg a színen, amelyik hitelesen és eredményesen kínál alternatívát a két nagy párttal szemben. Erre valamikor a 2010-es választások előtt kerülhet sor, de színrelépése függ attól, hogyan játszik az újraosztott lapokkal a jövő nyáron hivatalba lépő kormány és ellenzéke."
A kormány és ellenzéke egyaránt pocsékul játszott az újraosztott lapokkal, a helyzet pedig nemcsak gazdasági és morális, de társadalmi, politikai és ökológiai értelemben sem fenntartható. És valóban, a 2010-es választások előtt sor kerülhet egy olyan harmadik erő megjelenésére, "amelyik hitelesen és eredményesen kínál alternatívát a két nagy párttal szemben".
De hogyan állhat fel egy új párt?
"Azok az üzletemberek, akikkel beszélgettünk, komolyan gondolják, hogy pártot „gründolni” négy-öt hónap alatt lehet, és ez főleg pénzkérdés; a politikai szcénát megjárt alanyaink szerint ez azonban sokkal hosszabb folyamat, és nemcsak pénz, hanem hitelesség kérdése is."
És itt is vagyunk. Ahogy Tölgyessy Pétertől már idéztük, hiteles emberek nélkül nem megy. Óriási tévedés azt gondolni, hogy csak pénzzel meg lehet venni a hatalmat - ha pedig mégis, annak katasztrofális következményei lesznek a demokráciára nézve (tökéletlen példáért lásd Berlusconi uralmát). Nyilván nincs esély pénz nélkül sem, és szükség van néhány ismert arcra is, de egy jó program és annak elkötelezett képviselői nélkül nem is érdemes belekezdeni.
A demokratikus politika ugyanis nem ambíciózus pénzemberek és hataloméhes megélhetési politikusok homokozója, hanem a közösség szolgálatáról vallott elképzelések ütköztetésének terepe kellene, hogy legyen.