Magányra ítélt
Nagy darabok
Vagyunk de én
Igent mondok
Mert szép próbálkozás az élővilág
Kispál és a Borz: Életigenlő szám
Beszéljünk a pozitív gondolkodás (hiányáról) egy kicsit!
Úgy fél éve beolvasták a rádióba, hogy mit írt a Lonley Planet szerzője a Magyarországról szóló útkönyv legújabb kiadásában rólunk, magyarokról. Tanulságos volt. Azon kívül, hogy szeretjük a túró rudit, és hogy segítőkészek (!) meg kedvesek (!) vagyunk a turistákkal, azt is megtudtuk, hogy egy külföldi szemével nézve a magyarok rémesen boldogtalanok és képtelenek igazán örülni, viszont kiválóan panaszkodnak. (Ez utóbbi már talán nem volt benne. :-) De feleim, nem mondok újat azzal, hogy sírva vigad a magyar. Talán tényleg a történelem örökítette belénk ezt a keserű szájízt (mondjuk '56-tal '19-el és '48-al), talán az is igaz, hogy hajlamunk van rá. Az biztos, hogy az utóbbi évek eseményei és médiatevékenysége nem segítették elő az országos depresszióból való kilábalást.
Hozzáteszem az aktivistáknak rendszerint egyéb okuk is megvan a borúlátásra, hiszen a civil szférában nem a jól fizető állások miatt alakult ki tolongás. Ráadásul igen kevés a valódi, előremutató, konstruktív siker, s sokkal több a húzódó altatni próbált ügy, de talán még több a teljesen hiábavaló kampány.
No lám, és akkor az a LMP-t létrehívó két alapvető okról (a hiteltelen politikáról, és a fenntarthatatlan környezetpusztításról) nem is beszéltem. Mert azokra szerintem van válasz. Szerintem. Megpróbálom röviden.
A politikát talán célszerű volna nem véresen komolyan venni, és összekeverni a vallásos hevülettel. Hiszen még mindig sokan hisznek vakon valamelyik oldalnak, és nem bíznak a demokráciában, vagy a másik oldal hozzáértésében. Az egyik legnagyobb különbség a hazai és az európai politika, illetve közélet között, hogy itthon egy hatalmi pozíció betöltésénél a pártok illetve párthívek akkor is a saját emberüket támogatják, ha tudják róla, hogy dilettáns vagy éppen sokkal kevésbé hozzáértő, mint az ellenfele. Más országokban elismerik a tudást és a hozzáértést, és így mindkét oldalról tudják tolni a szekeret. Legalább ennyit, nagyon jó volna megtanulnunk és leszokni a kormányváltásokat követő "tisztogatásokról" ha már a valódi revans elmaradt a rendszerváltást követően.
Milyen szívet melengető is lesz az a felismerés, hogy a másik szekértábor is az ország javát akarja! Nehezen hiszem, hogy a tavaszi Critcal Mass 80.000 részvevője között ne akadtak volna párthívek szép számmal minden oldalról.
Igen. A megoldás (kiegyezés :-)) láthatóan a civil összefogások oldalaláról indul(hat). Amikor rájövünk, hogy mindannyian emberek vagyunk és szeretnénk jobban élni egy közösségben, annak részeként. Nem pedig vagyont kuporgatva, aggódva, egyedül, az utcán félve... Micsoda elképedés következhet abból, ha ráébredünk arra az egyszerű igazságra, hogy együtt hatványozottan többet tehetünk, mint szembeállva! Okosabb lenne hát az együttműködést keresni és nem egymásnak feszülve birkózni, mint két ostoba óriás. Az most már senkinek sem jó. Mindenki elfáradt benne, még az ország "vezetői" is.
A klímaváltozásról.
Földrajzosként megtanultam, hogy szinte minden földtörténeti korszakhoz kapcsolódott egy valamirevaló kihalási hullám az akkori éghajlatváltozások folyományaként. A perm (óidő) végén a tudomány jelenlegi állása szerint az akkor ismert fajok 94 % halt ki, majd a kréta (középidő) végén - egyebek mellett - a teljes bioszférát uraló dínók, mint akkori evolúciós csúcsmodellek tűntek el. Ráadásul, ha hitelt adunk az egyre jobban elfogadott meteorit-elméletnek, akkor ezúttal még sokkal gyorsabban is ment, mint amennyi idő alatt a fogyasztói társadalomnak sikerülhet ez a bravúr.
Éppen ezért én nem fázom az ökoszisztémák pusztulása miatt. Magát Gaiát (a Földanyát) sose leszünk képesek teljesen elpusztítatni, bármilyen módszeres irtásra is dolgoznánk ki tervet. Az egyes állatok, egyedek pusztulása kizárólag az ember romantikus képzeletében rossz, a ökológiai körforgásban csak egy lépés a következő előtt. Ugyanígy az életközösségek felbomlása és a fajok kipusztulása is gyakori velejárója egy sikeresebb faj terjeszkedésének, vagy éppen egy éghajlatváltozásnak.
A fenti folyamat végén egyértelműen az áll, hogy az ember nem lesz képes biztosítani a létezéséhez szükséges életkörülményeket, mert nem lesz meg az a természetes változatosság az élelemként felhasznált élőlények génállományában, amely biztosítaná azok túlélését, megújulását. De nem lesz meg a kedvező klíma, a hozzáférhető nyersanyagok, illetve az a környezetminőség sem, amelyben optimálisan tudunk létezni. Persze a környezet-átalakításunk nem egyforma mértékű mindenhol a Földön. Az első tönkretételi szakasz után még biztosan maradnak helyek a bolygón amikért érdemes lesz majd háborúzni...
Szóval amikor végre elérjük a madmax állapotot és a kevés túlélő is kihal (vagy önkéntes kihalásra ítéli magát mint az ausztrál bennszülöttek egyik törzse), a bolygó végül újraindítja a rendszert egy kicsit másmilyen bioszférát létrhozva.
Az egész - rövid, és nem talán nem is túl alapos - okfejtés lényege az, hogy a környezetvédelem és az ökopolitika nem a bolygó, vagy a természeti környezet, esetleg a szenvedő állatkák megóvásáról szól. Tévedés. Kizárólag azért küzdünk, hogy minél tovább és minél jobb körülmények között maradhasson az ember uralkodó faj ezen a bolygón. Emberhez méltó életkörülményeket szeretnénk biztosítani minden ember számára, s ha elbukunk, akkor az természetes és megérdemelt bukás lesz, hogy visszaadjuk a helyet azoknak a fajoknak, amelyek képesek együtt élni, s nem teszik tönkre amit kapnak.
Az ökopolitika híveikent, tehát (azt hiszem) nem a jegesmedvékért kell kiáltanunk, csak bemutatni őket a kampányban, ahol száz és ezer bizonyítékkal támasztjuk alá, hogy a klímaváltozási folyamat elindult. Túl sok városi ember legyint a természetre és nézi meg inkább a TV-ben azt ami még megmaradt belőle. Az urbanizált emberek egyszerűen nem érzik napi, vagy fontos problémának a természetvédelmet. Nem lehet nekik "eladni", éppen ezért kell felnyitni a szemüket, hogy csakis a saját önző céljaink miatt védjük a környezetet (és annak részeként a természetet). Azért, hogy az unokája is jólétben éljen még, és ne nyomorban. Ezt már érteni fogják. Ezért már talán tenni is fognak, ha az 1001-ik bizonyíték után végre elhiszik...