(A Lehet más a politika? vitasorozat szerdai beszélgetése elé.)


A magyar demokratikus jogállam, a Harmadik Köztársaság intézményrendszere sürgősen megújításra szorul.

Megújításra van szükség, és nem „új rendszerváltásra”, mivel a ’89-es jogállami forradalom alapértékei, a Köztársaság alkotmányos értékrendje továbbra is igazodási pontként szolgálnak minden demokrata számára.

Megújításra viszont szükség van, mert a magyar demokrácia intézményrendszere egyre kevésbé képes megfelelően leképezni a politikai közösség tagjainak vágyait, értékeit, akaratát.

Megújításra van szükség azért is, mert a globális kapitalizmus és a mediatizált társadalom megváltozott viszonyaira a képviseleti demokrácia – jelenlegi formájában – nem képes meggyőző válaszokat adni.

A rendszerváltás demokratikus alapértékeit ma három oldalról fenyegeti veszély. Egyfelől a tekintélyelvű populizmus, amely teret enged a polgárok egyenjogúságát tagadó nézeteknek, másfelől a technokrata gőg, amely elvitatja az állampolgárok tevékeny és kompetens részvételhez való jogát. És végül a profitelvű gazdasági hatalom, amely közvetve vagy közvetlenül politikai befolyást vásárol, és kivonja magát a társadalmi ellenőrzés alól. Gátat kell szabnunk a populista, a technokrata és a haszonelvű törekvéseknek, meg kell akadályoznunk a köztársaság válságát!

 A magyar demokratikus intézményrendszer mai válságjelenségei arra vezethetők vissza, hogy a rendszerváltás utáni időszak politikai osztálya nem volt képes túllépni saját pillanatnyi érdekein, és elmulasztotta az alkotmányos berendezkedés folyamatos karbantartását. Ezért mára a demokratikus intézményrendszer már nem képes megvédeni a politikai közösséget az intézményeire telepedő oligarchiától.

 A demokratikus jogállam megújításának programja azt célozza, hogy a magyar politikai közösség képes legyen megvédeni magát az oligarchikus törekvésektől, és visszaállítsa a politikai hatalom morális legitimitását. A képviseleti demokrácia radikális újragondolása abból indul ki, hogy egy demokratikus rendszer morális legitimitása a politikai közösség egyenlő méltósággal rendelkező, és ezért egyenjogú polgárainak jól informált, nyilvános diskurzusából ered.

Ma a politikai hatalom legitimitása – országosan, de rendszerint helyi szinten is – felettébb kétséges, és ezen a helyzeten önmagában egy kormányváltás sem változtatna. Azt tehát a kérdés: milyen feltételek teljesülése esetén nyerné vissza a demokratikus rendszer morális legitimitását?

 1) Részvétel

Az állampolgárok és közösségeik érdemi részvételét a közösséget érintő döntések meghozatalában erős garanciális szabályok védjék; az állampolgárok részvételre képesítését hatékony intézkedések és új intézmények segítsék. A képviselők az állampolgárok és közösségeik véleményét mérlegelve hozzanak döntéseket: a társadalmi egyeztetés negligálása járjon komoly közjogi következményekkel; a képviselők és bizottságaik asztalára az előterjesztésekkel együtt kerüljenek fel a beérkezett társadalmi vélemények is; a jogszabály-előkészítés és -véleményezés folyamata legyen teljes egészében átlátható; és a polgárok bírjanak jogorvoslati eszközökkel a jogalkotási eljárásban.

A ma élők és utódaik életfeltételeit befolyásoló döntések a környezeti demokrácia intézményi keretein belül, a jövő nemzedékek képviselete mellett szülessenek meg. A demokratikus szerkezet váljon nyitottá az állampolgári tanácsok intézményesülésére és más deliberatív technikákra, valamint az e-demokrácia eszközeire.

A közvetlen demokrácia hagyományos intézményei – a népszavazás és népi kezdeményezés – őrizzék meg komolyságukat; a jelenlegi korlátok enyhítésével elsősorban a pártrendszeren kívüli önszerveződések számára nyújtsanak befolyásolási lehetőséget, a népszavazási kampányokra pedig szülessenek meg az egyenlő részvétel garanciái.

A társadalmi részvétel elengedhetetlen feltétele, hogy a polgárok politikai szabadságjogai maradéktalanul érvényesülhessenek, azaz biztosítsuk a spontán és békés gyülekezés jogát.

 2) Szabad politikai mező

A pártfinanszírozás és a választási rendszer reformja tegye lehetővé, hogy a pártrendszer visszanyerje eredeti alkotmányos funkcióját; a politikai közösségben jelen lévő értékek és érdekek hatékony, reflektív – az egyenlő részvétel elvén alapuló – becsatornázását a közfontosságú döntéshozatali folyamatokba. A párfinanszírozás ügye rendeződjön az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet koncepciója mentén, s szűnjenek meg a pártalapítványok alkotmányellenes privilégiumai. Szűnjön meg továbbá az a gyakorlat is, hogy a mindenkori kormánypártok „kormányzati kommunikáció” címén közpénzeket szórjanak el propagandára.

A politikai mező felszabadítását jelentheti, ha a ma már indokolatlanul magas 5%-os bejutási küszöb mérséklődik, s ha a pártlistákról mandátumot szerzők személye – például az ír modellt követve – nem a párton belüli/ pártközeli oligarchákon, hanem a választókon múlik. Át kell törnünk a társadalmi önszerveződéseket és a pártrendszert elválasztó üvegfalat!  Egyszerre kell elősegíteni a pártrendszer megújulási képességét, és a demokratikus részvétel alapvető fórumaivá tenni a pártokat.

 3) Átláthatóság

A polgárok jól informált, egyenlő részvételének alapfeltétele, hogy a hatalom sáncain kívül és belül levők azonos információs helyzetben vegyenek részt a nyilvános diskurzusban. Ehhez egy átlátható, az elektronikus információszabadság szabályait betartó államra, vagyis az országgyűlési, a képviselőtestületi bizottsági, valamint – törvényes korlátok között – a kormányülés- jegyzőkönyvek nyilvánosságára van szükség, és a legteljesebb médianyilvánosság előtt folyó parlamenti munkára. Rendezzük továbbá a közszereplők és a közhatalmi szervek átláthatóságát és bírálhatóságát a polgári jogban.

A Köztársaság nem egy zártkörű részvénytársaság: a közpénzek és a közvagyon sorsa, az államháztartás helyzete mindig transzparens kell legyen a politikai közösség tagjai előtt.

Nem halogatható tovább az erős garanciális szabályokkal ellátott új, jogállami titokkódex elkészítése: bírói kontrollal, időszakonkénti kötelező felülvizsgálattal, nyilvános iktatórendszerrel és információs kárpótlással. Az aktanyilvánosság elve terjedjen ki arra is: a polgárok számot vethetnek képviselőik múltjával, átláthatják a diktatúra éveibe visszanyúló kapcsolatrendszerüket, megismerhetik a pártállami szervek tényleges szerepét a rendszerváltás mozzanataiban.

A magáncégek se zárhassák el üzleti titokra hivatkozva a ma élők és utódaik életfeltételeit befolyásoló környezeti és egyéb fogyasztói információkat; legyenek nyilvánosak a termékre, szolgáltatásra és az előállítás teljes folyamatára vonatkozó adatok.

 4) Elszámoltathatóság

A képviseleti demokrácia intézményeinek elszámoltathatósága – az állampolgári részvétel és az átláthatóság mellett – azon is múlik, hogy megtörténik-e a „fékek és egyensúlyok” rendszerének folytonos korrekciója a működés tanulságai alapján. A rendszerváltás óta kormányzati túlsúly jellemzi az alkotmányos szerkezetet. A kormányzati szerkezet alapvető sérelme nélkül, a többi közjogi szereplő irányába kell elmozdulnia a „fékek és egyensúlyok” rendszerének: erősebb számvevőszéki funkciók; gazdagabb, erősebb, a kiszorított társadalmi csoportok szempontjainak megjelenítésére jobban képes ombudsmani struktúra; a pártpolitikai taktikák alól felszabadított alkotmánybíró-választás. A mainál hatékonyabb közjogi szankciók tartsák kordában a parlamenti többséget és a kormányt: elsősorban a mulasztásos alkotmánysértések és az elutasított interpellációs válaszok legyenek hatékonyan szankcionálva. Az önkormányzati és a közigazgatási eljárási törvény rendezze a helyhatóságok funkcionális összeférhetetlenségét. Az összeférhetetlenségi normák elvi alapon történő újragondolása mellett hasonlóan fontos, hogy vezető pozíciókat a közjogi struktúrában – így a bírói szervezetben, de a nagyobb önkormányzatoknál is – csak meghatározott ideig lehessen betölteni.

 5) Önrendelkezés

A demokratikus intézményrendszer a szubszidiaritás elvén alapuljon. A szubszidiaritás elve akkor érvényesül, ha a helyi önkormányzatok visszanyerik jogi és pénzügyi függetlenségüket a helyi közügyek intézésében; a helyi részvételért a parlamenti politizálásra predesztinált pártok helyett helyi polgárok, társadalmi önszerveződések küzdenek meg; létrejön az önkormányzati rendőrség; a helyi közösségek kényszermentes társulása válik gyakorlattá; a településrészi önkormányzatok valóságos funkciókra tesznek szert; a szakmai köztestületek – a tagok demokratikus részvételi jogait garantáló szabályok mellett – visszanyerik rangjukat; a munkahelyi demokráciát szolgáló jogintézmények valóban csökkentik a munkavállalók kiszolgáltatottságát; a közintézmények az igénybevevő állampolgárok önkormányzatainak részvételével működnek ; megszűnik a közhasznú társadalmi önszerveződések financiális kiszolgáltatottsága. A szubszidiaritás elve azonban csak akkor segíti elő a politikai közösség tagjainak egyenlő részvételét a közfontosságú folyamatokban, ha az egyéni szabadságjogok ’89-es bástyái nem csorbulnak, és a jogkiterjesztés politikája hatékonyan védi a legkiszolgáltatottabb pozícióban lévő polgárok önrendelkezési szabadságát is.

 

Hát, ennyi lenne. Nem kevés, de szerintünk mindezek jelentik a feltételét annak, hogy Magyarországon a demokratikus intézményrendszer visszanyerje a legitimitását. Te mit gondolsz erről? És vajon mit gondol Boda, Lánczi, Lányi és TGM?