Az Ökopolitikai Műhely tegnapi beszélgetésén nem lehetett úgy eldobni egy adag szórólapot, hogy az a földre, és ne valamelyik érdeklődő ölébe essen - szóval rendesen túlcsordult a BTK nagyelőadója. (Azt egyébként észrevettétek már, hogy a későn jövők mindig megállnak az ajtóban, abban bízva, hogy náluk többet már senki nem fog késni? Mondjuk tegnap tényleg nem volt könnyű beljebb evickélni.)
A tömeges érdeklődés csak azért ennyire fontos, mert szépen ellentmond Lányi András ott elejtett, a címben idézett bonmot-jának, miszerint "az ökológiai mozgalom kudarcról kudarcra halad a végső győzelem felé".
Szerintem Lányi téved. Addig igaza van, hogy a rendszerváltás óta a zöld politika nem tud számottevő eredményt felmutatni. Pedig szépen indult a dolog: a magyarországi államszocialista rendszer teljes legitimitásvesztéséhez és az ország ellenzéki egységbe kovácsolásához nem kis mértékben járult hozzá a dunai vízlépcsők ügye, és az ennek nyomán kibontakozó társadalmi tiltakozás. A Duna Kör sikere azonban a demokratikus rendszerben nem ismétlődött meg, pedig talán lett volna rá alkalom. Azóta pedig egyik zöld kezdeményezés bukik el a másik után - de azt is hozzá kell tenni, hogy e kudarcok mindegyike előre megjósolható, és többségük jól megérdemelt volt.
Most viszont már a helyzet: megérett az idő a cselekvésre, és ezt a társadalom és a civil szféra egyaránt érzi. Van tér, lehetőség, szándék - és fogadókészség is, amint azt a tegnapi alkalom fényesen bizonyította.
Szóval Lányi András téved. Vagy már ez lenne a "végső győzelem?"