Nagytekintélyű közgazdászok sora jelentkezik manapság a magyar gazdaság problémájával foglalkozó cikkel, tanulmánnyal. A diagnózis minden esetben lesújtó: ördögi körben van a gazdaságunk a munkát terhelő igen magas adók miatt. Ez ellen a gazdaság egyik része (a nagyvállalatok) azzal védekezik, hogy kevés munkával, nagy tőkebefektetésekkel termel, illetve komoly állami kedvezményeket csikar ki. A másik fél (a hazai kis- és középvállalkozói szektor) pedig azzal, hogy teljesen egyértelműen adót csal, fiktíven alacsony béren vagy feketén foglalkoztat.

A diagnózis egyértelműsége mellett a terápiában már közel sincs ekkora egyetértés.

Simor András, a jegybank elnöke például 2000 milliárdos kiadáscsökkentést tartana megfelelőnek (Simor: 2000 milliárddal kevesebbet kellene költeni), a 2006-ban nagy visszhangot kiváltó CEMI tanulmány szerzőcsapata megelégedne egy 1000 milliárdos lefaragással is (www.kilabalas.hu).

Azzal természetesen nem lehet nem egyetérteni, hogy a jelenlegi torz és munkára egyáltalán nem ösztönző szociális segélyezési rendszert mihamarabb felül kell vizsgálni, sőt, számtalan helyet lehetne még említeni, ahol folyik szerteszét az adófizetők pénze. Azonban egy keményebb kiadáscsökkentéshez eltökélt és hiteles kormány, valamint felelős ellenzék kell. Jelenleg ilyen képződmények Magyarországon nem léteznek. A magas kiadási szint ráadásul nem önmagában veszélyes.

Térjünk vissza tehát a fő problémára. Ez nem más, mint a munkát terhelő elvonások irtózatosan magas szintje. Ennek egyszerre következménye és ördögi körként oka is az intézményesült adócsalás és az alacsony foglalkoztatottság, ezek miatt pedig az átlagos méretű elvonáshoz is hatalmas kulcsokat kell használni. Magyarul: a kevés korrektül fizetőt jó erősen meg kell sarcolni, hogy bejöjjön az elvárt bevétel.

Mi lehet a megoldás a fenti problémára? Elsőként a valódi közteherviselés megalkotása.

Hiszen ha adócsökkentésre - összességében - nincs is mód a jelenlegi kiadások mellett, az adók átrendezésére, igazságosabbá tételére óriási szükség lenne. A könnyebben beszedhető és ellenőrizhető adók arányának növelése ráadásul csökkentené az eltitkolt jövedelmek nagyságát, tehát lehetővé tenne némi adócsökkentést is.

Egy ilyen közteherviselési "reformhoz" - ami első körben nem más, mint az adók átrendezése és szétterítése - nem szükséges olyan komoly politikai bátorság, mint a kiadási oldal lefaragásához. Jól kommunikálható, pénzügyi és politikai nyereséggel egyaránt kecsegtető változtatásokról van szó. Olyan dolgokról, mint a munkát terhelő adók és járulékok csökkentése, az eddig társadalmon élősködők közteherviselésbe vonása, egyszerűbb adórendszer, stb.

Egy valódi, környezetileg és gazdaságilag is fenntartható közteherviselés esetén az állam elsősorban a fogyasztást, a felhalmozott vagyont és a környezet terhelését kell, hogy adóztassa, szemben a mai, munkát sarcoló adórendszerrel. Így mérsékelni lehetne a felesleges fogyasztást, az erőforrások pazarlását, a környezet pusztítását, és - nem mellesleg - az új modellel gazdaságilag is versenyképesebb lehetne az ország.

Lesz-e valaki, aki el mer indulni a fenntartható, igazságos közteherviselés irányába? Egyelőre csak reménykedhetünk. De sok időnk már nincs: Pató Pálékhoz hamarosan bekopogtat a végrehajtó...