Nemrég a csapat hétvégi kupaktanácson volt egy vidéki leszerelt úttörőtábor-szerű helyen.
Kis faházak az erdős parkban, két nagy közösségi épület, közös wc, zuhanyzó, jó levegő, s a bejáratnál egy emlékmű, melyet a munkásmozgalom egyik harcosának tiszteletére emeltek annó.
Folytak a viták, megbeszélések, értékelések, az összeesküvők félig underground mozgalomhoz illő diszkréciójával, este pedig a fiúk fociztak a hely füves pályáján. Szombaton egy ott nyaraló rokonszenves ötvenes szintén nlézte a családjával, ahogy a töksötétben, elemlámpával kergetjük a labdát. Amikor kiálltam csereként, odajött.
- Meg szabad kérdezni, hogy önök mit szerveznek?
Én zihálva, zavartan elmosolyodtam, mert bár céljainkról nyilatkozunk mindenhova, de hirtelen nem tudtam, mit mondjak. De az illető kisegített:
- Mert ha véletlenül valami zöldes pártot szerveznek, akkor én szívesen segítek Önöknek. Gyulán élek, és pedagógus vagyok, és tudom, hogy nagyon nagy szükség van egy normális pártra.
Ezt pedig egy regionális szinten igen ismert és jó hírnévnek örvendő zöld szervezetnél dolgozó barátom írta:
- nagyon kinőtték már ezt a házat (a vízórás)
- hát igen - igen (én)
- alakítsanak pártot
- ???
- akkor tudnának változtatni a dolgokon, és hát sokkal több pénzük lenne, vehetnének nagyobb irodát
- de hát ki szavazna a ránk?
- én biztosan magukra szavaznék, meg hallottam valahol, hogy az emberek 30%-a egy új pártra szavazna ha lenne, ilyen”