értettek egyet először, aminek épp az ellenkezője szolgálná Magyarország rövid- és hosszú távú érdekeit. A kormányfő minden más országnál kitartóbb ellenkezése veszélyeztette az – amúgy is gyenge – európai klímaügyi megállapodás létrejöttét. A hivatalos indoklás szerint ez csak taktikázás: a célokkal állítólag egyetértettünk, csak magasabb kompenzációt akartunk elérni.
Az LMP arra figyelmeztet, hogy Magyarország a klímaváltozás által egyik
leginkább fenyegetett ország Európában. A parlament által konszenzussal
elfogadott Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia is elismeri, hogy a globális
felmelegedés üteménél a magyarországi átlaghőmérséklet emelkedése
másfél-kétszer nagyobb lehet. Ennek jól ismert következményei az intenzívebb
téli csapadék, ennek nyomán hevesebb folyóáradások, szárazabb és gyakori
hőhullámokkal járó nyár. Az Alföld egyes részei elsivatagosodnak,
mezőgazdasági termelési potenciálunk visszaesik, a vízhiány állandó jelenség
lesz. A gyakoribbá váló rendkívüli árvizek szintje alatt fekszik az ország
negyede, 2,5 millió ember lakóhelye, a megművelt földek harmada, a vasutak 32, a közutak 15 százaléka - a kockáztatott vagyonérték 5000 milliárd forint.
A magyar delegáció az utolsó pillanatig azt próbálta elérni, hogy az Unió
vegye figyelembe a „korai cselekvést" vagyis a nehézipar összeomlása által
eredményezett kibocsátás-csökkentésünket, s így a megtakarított kvóták
eladásából 200-400 milliárd forintnyi bevételre tehessünk szert. Ha a magyar
ellenkezésen a klímacsomag elbukott volna, abból évi több száz milliárd
forint, a klímaváltozás további gyorsulása által évente okozott kár
származott volna. Mivel valódi emisszió-csökkentési intézkedések eddig nem történtek, úgy tűnt, hogy a kormányzatnak valójában az
emisszió-kereskedelemből várható bevételre fájt a foga. Félő azonban, hogy ezt a bevételt – ahogyan a 2009-es költségvetés tervezete alapján az európai kibocsátás-kereskedelmi rendszerből származó eddigi bevételek egy részével is történni fog – nem a klímaváltozás elleni küzdelemre, hanem a
költségvetés lyukainak befoltozására fordítanák, folytatva a jelen
költségeinek jövő nemzedékekre hárítását.
Ezzel szemben egy szigorú klímacsomag arra ösztönözné a hazai gazdaságot,
hogy a válságból való kilábalás közben ne ugyanarra a fenntarthatatlan –
energia- és erőforrásintenzív – fejlődési útra térjen vissza, hanem a jövő
iparágaiba – energiahatékonyság, megújuló energiaforrások, tömegközlekedés, hulladékgazdálkodás, fenntartható mezőgazdálkodás – ruházzon be, amelyek foglalkoztatást kínálnának a most elbocsátott tízezreknek, és munkát adnának sok kis- és középvállalkozásnak. Így olyan fejlett iparral és technológiákkal kerülnénk ki a válságból, melyek a jövőben stabilan javítják az ország versenyképességét. A gazdasági szerkezet ezen változása – a válság, illetve a kimerülő olajkészletek miatt – egyébként is bekövetkezik: a kérdés csak az, hogy mi mikor lépünk: amikor az átálláshoz szükséges fejlesztésekből még hasznot húzhatunk, vagy amikor a megfelelő
technológiákat már csak külföldről tudjuk importálni azoktól, akik idejében
váltottak.
A kormányfő azzal is érvelt, hogy az Unió igazságtalanul nagy terheket
rakna Magyarországra. Ez nem felel meg a valóságnak. Az EU klímacsomagja az Unió szintjén kitűzött 20 százalékos csökkentést nem egyenlően osztja szét a tagországok között. Magyarországra az átlagnál sokkal alacsonyabb, mindössze 1,5 százalékos csökkentési kötelezettség jut, úgy, hogy egyes, az emisszió-kereskedelmen kívüli szektorokban (pl. mezőgazdaság, közlekedés) még 10 százalékkal növelhetjük is kibocsátásunkat. Ráadásul az emisszió-kereskedelemi kvóták 12 százalékát a Bizottság az alacsonyabb jövedelmű tagországok – köztük hazánk – számára különíti el. Magyarország egyébként lényegében már most teljesíti a megállapodásban kitűzött célokat, tehát az sem igaz, hogy az vállalhatatlan terheket ró a hazai gazdaságra.
A kockázatokat, költségeket és az elérhető nyereségeket számba véve
egyértelmű: Magyarország nemzeti érdeke egy, a gazdaságot fenntartható
irányba terelő szigorú klímamegállapodás. Persze a be nem vezetett
klímavédelmi intézkedéseknek lennének nyertesei is. A szennyező, szénnel és
lignittel üzemelő erőművek, az utakat romboló több tíz tonnás kamionokat
használó fuvarozók. Tehát a régi, szennyező iparágak a nyertesek, a vidék, a mezőgazdaság és az ország jövője a vesztes. A szennyező iparágak privát profitját választjuk az ország nagyobbik részének jövője helyett.
Valós nemzeti érdekeink követése helyett a magyar delegáció meglehetősen furcsán viselkedett. Trükkök százaival próbáltuk meg elkerülni azt, aminek inkább az élére kellene állnunk. 1990-et akarták elfogadtatni bázisévnek egy 2008-ban induló jogszabályban. Nekünk ez már fel sem tűnik, de nem lehet csodálkozni, hogy más európai országok felkapják a fejüket – hisz ilyen alapon bármely ország előállhatna egy olyan bázisévvel, amikor válságban volt –, és a megbízhatatlanság képe erősödik meg bennük. Vannak olyan országok, pl. Svédország, Nagy Britannia, amelyek már felismerték, hogy az akár egyénileg vállalt 40 % körüli kibocsátás-csökkentés mellett lehetséges lesz a gazdaság fejlesztése, sőt, a korai cselekvés versenyelőnyt jelent majd.
Magyarország immáron következetesen a klímaügyben legretrográdabb
álláspontot elfoglaló tagállamok közé tartozik. Másfél éve Gyurcsány Ferenc
a megújuló energiaforrások arányára vonatkozó kötelezettségek alól
igyekezett kibújni. Ezúttal a szén-dioxid kibocsátás csökkentését célzó
erőfeszítéseket próbálta fellazítani a kormányzat. Nem hisszük, hogy ez a
politika Magyarország javát szolgálja.
2008. októberében a pénzügyi válság miatt a magyar gazdaság az összeomlás
szélére került. Az összeomlást csak az IMF és az Európai Unió
mentőcsomagjával tudtuk elkerülni. Az EU francia elnökségnek ebben döntő
szerepe volt. Bár tudvalevő, hogy a hála nem politikai kategória, két
hónappal ezután Magyarország azt bizonyítja be, hogy baj esetén elvárja a
segítséget, ám amikor a globális problémák megoldásából a rá eső részt
kellene teljesítenie, küzd ellene az utolsó emberig. Kormány és ellenzék
együtt.
Ezt a magatartást egy szóval lehet jellemezni: szégyen.
Felszólítjuk a magyar kormányt és az ellenzéki pártokat, hogy ne
kockáztassák országunk jövőjét, igyekezzenek helyrehozni az okozott
presztízsveszteséget és tegyenek meg mindent egy szigorú, hatásos és a
nehéziparral nem kivételező európai klímatörvény megszületéséért az Európai
Parlamentben történő vitája során.
