Az előző bejegyzésben áttekintettük a közvélemény-kutatások eredményeit, most nézzük meg, mit gondolnak egy új politikai erő megjelenésének szükségességéről és lehetőségéről egyes meghatározó véleményformálók! Eltekintve a 2007. elején vizionált jobboldali pártszakadás kapcsán elhangzott, itt kevésbé érdekes véleményektől, az egyik első erős megnyilatkozás a köztársasági elnökhöz fűződik.
Sólyom László
az Indexnek adott decemberi interjújában azt mondta, „Örülnék, ha megjelenne egy zöld párt. Eddig mindig azt mondtam, hogy még nincs itt az ideje, de most olyan mértékben kiábrándult a közvélemény az itt folyó pártpolitizálásból, hogy nem tartom kizártnak, hogy megérett a helyzet egy harmadik erő megjelenésére. Erre a zöld gondolat nagyon alkalmasnak látszik, tényleg átnyúlik a táborokon, ilyen szempontból semleges. (… )Megjelenhet egy zöld párt, amelynek van elég közösségi mondanivalója, hiszen a környezetvédelem elválaszthatatlan a szociális kérdéstől. (…) De a zöld gondolat elválaszthatatlan az egyéni felelősségvállalástól is, itt lehet nagyon individualistának is lenni. Tehát jobboldali és baloldali, individualista és közösségi is megtalálhatja a maga kedvenc eszméjét.”
Babarczy Eszter
egészen máshogy gondolja. Bár ő is eljátszik egy ténylegesen új csapat gondolatával: „Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ez a két csapat [Humanista Párt és Védegylet], amelyik jó néhány ponton amúgy is összeér, olyan pártot alkosson, amely el tud indulni, sőt egészen komoly eredményeket érhet el a választásokon. A Védegyletnek volt néhány hangos akciója, és a köztársasági elnök személyében van már egy erős figurájuk a sakkasztalon. A humanistáknak vannak aktivistáik, és van bennük kitartás. A két csapat együtt alakíthatna egy zöld-alternatív pártot, erős kapitalizmuskritikával, a szolidaritási értékek hangsúlyozásával (a zöld értékekre a magyar társadalom kevéssé fogékony, de a kapitalizmuskritika biztos beválna). Se nem jobb, se nem bal, de nem is Csurka.” De ezután következik a „csakhogy”, ami az ellenérvek hosszas felsorolását vezeti be. Végül oda konkludál, hogy „úgy gondolom, hogy Magyarországon "új pártot" leginkább az MDF-ből és az SZDSZ-ből lehetne csinálni. Akkor járna az ország jól, ha a jelenleg haldokló kispártokban új hiteles arcok jelennének meg, akik új szakértői gárdát tudnának mozgósítani, és újra fel tudnák lelkesíteni a bizonytalanokat és a régi támogatókat egyaránt. (…) Szerintem, mondom, egy kicsit türelmesebbnek kéne lennünk. Meg kéne értenünk, hogy a pártokban honnan jön a rothadás, és hogyan tudjuk szavazóként, civilként, aktivistaként abban támogatni a politikai elit tisztességes tagjait, hogy ezt a rothadást, de még az okát is, felszámolják.”
Babarczy tehát még mindig bízik a mai parlamenti pártokban. Lelke rajta.
Orosz István januárban megkísérelte „fölvázolni annak a pártnak a főbb ismérveit, amelyre Magyarországnak égető szüksége lenne”. Elek István 
válaszcikkében csak a kiindulási ponttal ért egyet, miszerint szükség lenne egy új pártra, de azt elveti, hogy ez kizárólag a „szegényeket, a létminimum alatt és a körül élő milliós tömegeket” képviselje, és azzal sem ért egyet, hogy „Ha egy új párt netán ökopártként akarná meghatározni magát, akkor nem léphet ki a szubkulturalitás csapdájából, bármennyire igaz is, hogy az ökoideológiánál pillanatnyilag aligha van globálisabb jellegű eszme.” Elek ezzel szemben éppen „egy posztmodern, ökopolitikai programot képviselő pártot” látna szívesen. „Ez azonban nem zöldpárt, nem környezetvédők szubkulturális pártja. (…) Azt hiszem, nem elavult modern, hanem korszerű posztmodern pártra volna inkább szükségünk. Nem a valódi kihívást megválaszolni képtelen, újabb rokonszenves, de megjósolható kudarcot hozó zöldpárti kísérletre, hanem az elszabadult gazdasági racionalitás életérdekű megfegyelmezésére, társadalmi beágyazására vállalkozó erőre. Vagyis a problémák együttlátására képes, holisztikus szemléletű, "egészleges" gondolkodású, a fenntarthatóságot képviselő, ökológiai pártra. (…) a mai Magyarországon a legnagyobb eséllyel egy olyan párt vállalkozhatna erre a szerepre, amely képes összegyűjteni a fenti közös nevezőn a rendszerbírálat - a gazdasági, politikai, szociális, kulturális berendezkedésünk bírálatának - liberális, szociális, konzervatív és zölderőit. Mert képes harmóniát teremteni az értékszempontjaik között. És épp ezért, aránylag széles rétegek tekinthetnék érdekeik képviselőjének már az indulása pillanatában.” Ez olyan párt lenne tehát, „amely liberálisabb akar lenni, mint a mai, magát liberálisnak nevező SZDSZ, szociálisabb, mint a mai, szociáldemokratának nevezett MSZP és konzervatívabb, mint a mai, konzervatívként emlegetett Fidesz, valamint türelmesebb, hogy ne mondjam, normálisabb a békesség szellemét terjeszteni igyekvő MDF-nél. Egy olyan párt, amely mindezek okán - és mert kénytelen bajainkra gyökeres megoldást, terápiát keresni -, radikálisabb lenne, mint az összes létező szélsőbal és szélsőjobb pártocska…”
Csizmadia Ervintől 
távol áll ez a fajta szabad fantáziálás; ő az aktuális pártok belső viszonyait elemezve arra jut, hogy egy „hatpárti hárompártrendszer” alakult ki, s „hogy ha már a hazai pártrendszer teljesen bebetonozódott, s abszolúte zárt új pártok megjelenése előtt, a pártok mégsem teljesen mozdulatlanok. (…)Ha tetszik, ezek a belső pártok és konfliktusok jelentik az árat azért, hogy a hazai politika olyan notóriusan fél minden újtól és olyan hézagmentesen összezár, ha bárki csak megpendíti, hogy új pártra volna szükség. Jósoljunk tehát bátran: új pártról semmi értelme vizionálni! Senkinek nem éri meg megcsinálni, miközben sokaknak éri meg lebegtetni.” Ő tehát nem látja reálisnak a jelenlegi pártokrácia új formációját, és nem számol érdemben egy kívülről érkező kísérlet sikerével. De nem is tűnik úgy, mintha elégedetlen lenne ezzel a helyzettel, hiszen a „hat” párthoz (MSZP, Fidesz, SZDSZ) hozzászámol még kettőt (MDF, KDNP), és „akkor az már masszív sokpártrendszer. S akkor miért akarna bárki újat és mást?”
Tényleg, miért is? Ha ti is elégedettek vagytok a mai „nyolc” párttal, akkor azért, ha nem, akkor meg azért gyertek el élőben meghallgatni, hogyan lehet védeni egy új párt lehetősége és szükségessége mellett és ellen szóló érveket! Garantáltan új szempontok merülnek fel a Műhely első vitáján, különösen, ha ti is készültök kérdésekkel…
A részletek:
A harmadik erő lehetőségei a mai pártpolitikában – Politológiai elemzés és vita
Március 12. szerda, 18 óra
Helyszín: Trefort kert, Múzeum krt. 6-8. "A" épület fszt. 47. terem
Aki kérdez: Csillag Gábor
Aki válaszol: Bozóki András, Csizmadia Ervin, Lengyel László, Závecz Tibor
csinálni a szó klasszikus, gyújtogatós-borogatós-vérfolyatós értelmében, de lehet forradalom a fejekben: lehet gyökeresen (radikálisan) másként gondolkodni demokráciáról, igazságosságról és fenntarthatóságról. El lehet felejteni azt, hogy rossz gyakorlatok és intézmények (pl. pártok) kizárólag a létezésük által legitimálhatják önmagukat. És el lehet jönni a beszélgetéseinkre, hogy közösen gondolkodjunk tovább.
2008. januárjában