ELKÖLTÖZTÜNK: lehetmas.blog.hu

Lehet más a politika? Megválasztása előtt Sólyom László kampányolt ezzel, most pedig a jelenlegi politikában csalódott értelmiségiek akarnak e gondolat mentén pártot alapítani. A környezetvédelmet nyomják, de a zöld kifejezést kerülik. Azt mondják, vagy most, vagy soha.

Riport az Indexen

Online vita

Fenntarthatóság, energiatakarékosság: szép szavak. De a kormányzati és általában politikusi tettek inkább arra utalnak, hogy fő a népszerűség, de legalábbis a balhé elkerülése, azért meg semmi nem drága. Nem drága a pazarlást konzerválni (lásd még távhő ÁFA körüli vita, vagy gázártámogatás), nem drága a piaci versenybe beavatkozni. Nem drága, ha az árat nem nekünk, hanem majd utódainknak kell megfizetni.

Az aktuális ügyben a fuvarozók persze emelhettek volna épp árat is, ha egységesen teszik, sikeresen. De inkább a gyengébb ellenállás irányába mozdultak: a piac helyett a kormányt kellett csak meggyőzni arról, hogy nekik mennyire rossz lett.

Holott a kormány már eddig is komolyan támogatta őket, mégha sokan erről nem is tudnak. Erre nézve csak egy adat: míg az egynapos közútúthasználati díj 3000 Ft alatt van kilométertől függetlenül, addig egy vasúti fuvarozó 300 kilométer megtételéért kb. 220 ezer Ft-ot fizet (fővonal, villamos vontatás). A vasúton ugyanis érvényesül a "felhasználó fizet" elv. Közúton, ahol a károk meghatározó részét a nagy tengelyterhelésű járművek okozzák, ez az elv nem érvényesül. A közúti fuvarozókat így adókból és a személyautós társadalom befizetéseiből támogatják.

Meddig mehet ez? Komolyan gondolja bárki, hogy sokáig fenntartható a közúti teherszállítás és úgy általában a mai, olajra alapozott, pazarló közlekedési rendszer? Olyan káros hatások mellett, melyek nem csupán az anyagi javainkat, de életminőségünket is fenyegetik? Nézzen körül bárki Tokajban vagy a 86-os út mentén (hogy a triviális példát, fővárosunkat ne is említsem), és észreveszi, miről szól a fenti néhány sor.

Ezt a rendszert támogatja most a kormány - az EU ajánlások ellenére - újabb kb. 9 milliárd forinttal. Holott a fuvarozókra inkább terheket kéne rakni: azokat a terheket, amelyeket ma mások viselnek helyettük. A széteső közutak mentén, repedező házakban lakók, az M0-son és a Hungárián a tranzit kamionforgalom miatt dugóban araszolók, az úthálózat erőltetett fejlesztését és rekonstrukcióját támogató autósok és adófizetők.

Az Ökopolitikai Mühelyhez közel álló Takács Géza (pedagógus, tanár) éppen egy éve (Na, jó  2007. június 14.-én) indította útjára Roma Napló című tárcasorozatát a Heti Ökopol "hasábjain". Az utóbbi hetek-hónapok egyre tragikusabb eseményei azonban felállították az billentyűzet mellől. 

Egy éve Takács így írt "cigány ügyeinkről":

"Cigány ügyeink nem úgy zajlanak, ahogy az elemi logika szerint kellene. Az elmúlt másfél évtizedben a százszorosára nőtt szellemi közfigyelemnek el kellett volna vezetnie valamilyen belátáshoz, felismerésekhez, új érzékenységhez, használható nyelvhez, közös gondolathoz. Mindebből azonban semmi sincs. Mondhatnánk, teljes a kifulladás. Már mindenki elmondta a magáét, cigány érdekképviseletek, cigány és nem cigány jogvédők, kutatók, szakértők, politikusok. Írók, művészek, újságírók és ezernyi dokumentum révén maguk az érintettek is. A cigány sérelem a magyar nyilvánosság napi problémája, fontos híre volt."

E szavak egy év távlatából se vesztettek érvényükből. Takács Géza a Heti Ökopol legutóbbi számában rekeszti be a napló sorait:

"Ma, június 19-én egy szörnyű gyilkosságról jött hír. Egy kis falu kocsmájában egy részeg férfi leszúrt két cigány fiút, és az egyikük belehalt a sérüléseibe.

Nem tudni, mi történt a sértettek és a tettes között a gyilkosság előtti pillanatokban.

Az Országos Cigány Önkormányzat azonban nyilatkozatában a Gárda áldozatának nevezi, és ezért saját halottjának tekinti a fiút, s ezzel ezt a tragikus esetet beemelte a mind kevésbé csendes etnikai háború eseményei közé.

Azt hiszem tévesen döntött a testület. Ha bebizonyosodik a cigányellenes indíték és a tettes beszámíthatósága, akkor már késő lesz szolidaritást vállalni a cigányokkal mindazoknak, akiknek a cigány és a fehér társadalom közötti béke és együttműködés a szívügyük, de a Moszkva téri eset óta joggal tartózkodóak. Ugyanakkor az eset máris alkalom lehet az olaszliszkai folytatásra, a fekete lobogók kitűzve, anélkül, hogy törődnünk kellene a részletekkel. Mindegy is, mi történt. Végre van már cigány áldozat is, kezdődhet a bál.

Én itt befejezem a naplót, noha egyáltalán nem kerestem efféle szörnyű ürügyet erre. De egy ideje már az írás idejét valami dologra szánnám."

Kár, hogy a Roma Napló sorai csak a kibertér e zöld zúgába látogatókhoz juthattak el.

Szerencsére a sorozat összes darabja elérhető ITT.

Schiffer András barátunk az Indexnek adott nagyinterjújában beszélt a Lehet Más A Politika  vitakör tapasztalatairól:

A magyar politikai életből eddig hiányzó, a német zöldek klasszikus szlogenjét - nem jobbra, nem balra, hanem előre - követő, "harmadik erőnek" szánt ökopolitikai alternatíva megfogalmazását tűzte ki célul a környezetvédő, szociális és jogvédő civil szervezetek képviselőiből, valamint a parlamenti pártokból kiábrándult közéleti személyiségekből verbuválódott Ökopolitikai Műhely.

A teljes interjú itt érhető el.

Hétvégén egyedül maradtam egy házban egy videóval. Bár tartottam attól, h nem fog különösebben lekötni, de betettem Attenborough sorozatát, az Élő bolygót. Kölyökkoromban nagy benyomást tett rám, - ezért is vagyok itt- de meglepett mennyire erős a hatása.

Azt hiszem, kötelezővé kéne tenni a jó természetfilmek nézését mindenki számára. Nem üres frázis: a tudat, h milyen elképesztően zseniális a teremtés, komoly felelősségérzettel ruház meg. Van egy hal, amelyik pl a víz fölé, a levelekre köpi az ikráit, h meg ne zabálják a többiek. Aztán van egy bogár, amelyik ha kergetik, a víz felszínén menekülve kámforszerű anyagot bocsát ki, ami csökkenti a víz felületi feszültségét maga mögött, ezért gyorsabban tud spurizni.

Közben el-elkalandoztak gondolataim. Az egyik az, h milyen elképzelhetetlennek tűnik ma, h két évtizede volt egy olyan közszolgálati televízió, amelyik rászánta a pénzt és időt, h egy ilyen stábot pár évre körbeküldjön a bolygón forgatni. Ehhez ugye tudni kéne hosszú távban gondolkodni, tudni és érezni, h érdemes ha drágán és sok munkával, odafigyeléssel, de nagyon nagyot alkotni, mert az évtizedek múlva is maradandó érték lesz. Gondolom ezt hívják közszolgálatiságnak.

(Idevág, hát leírom: apámmal egy nyolcadik kerületi bérház lépcsőházában voltunk, és a régi, valószínűleg háború előtti festést néztük. Le volt alapozva, arra került két méter húsz centi magasságig egy sárga réteg, melyre mintahengerrel még valami mintát is festettek külön. Fölötte fehér sáv volt a plafonig, a kettőt milliméteres pontossággal meghúzott szegély választotta el. Ahol mostanában kenték le, ott valami hihetlenül gány munkát végeztek. Ilyen gyorsan romlik a világ, mondta apám, és én csak azt tudnám ellene vetni, h valószínűleg a világ romlása nagyrészt illúzió kell h legyen. Ismeretes, h Platón alatt is azért sírtak, egyre rosszabbak az emberek, amit én nem tudok megítélni, de az biztos, h ha ez így és csak így volna, már rég elevenen felzabálták volna egymást az őseim. Tehát reménynek kell valahol lennie, csak nem tudjuk még h milyen formában.)

A másik, h milyen jó lenne, ha lenne egy gyerekem, és azzal végignéznénk az Attenborough összest. Vacsora után pizsamába dugnám, fészket raknánk a kanapén, vagy előtte a földön, és minden este megnéznénk egy-egy részt. A végére, ha még nem álmosodott el, mesélnék hozzá, no nem arról, h ebből mi minden pusztult már el, hanem h mi hasonló dolgok vannak a Tiszán, a Pilisben, a Balaton-felvidéken. Milyen csodás békéjű szertartások lennének ezek! Aztán a Másfélmillió lépés Magyarországont is megmutatnám neki. Ha elképzelem, úgy érzem, érdemes és jó dolog lenne gyereket nevelni. És venni egy tévét.

Aztán arra gondolok, h ez csak mese. H a világ nem olyan lesz húsz év múlva, amelyben nagy öröm lenne élni, amelybe lenne merszem gyereket nemzeni. És h amíg nincs gyerekem szabad vagyok, azt mondok, azért harcolok amiért akarok, ha sokra viszem, és megveret az autóslobbi, az csak az én bajom, de ha van gyerekem, akkor már zsarolható lettem, akárkivel nem ütközhetek, akkor már erőm nagy részét nem arra fordítom, amire szerintem szükséges, hanem h eltartsam.

De jó ez így?

Hát nem pont ezen kéne változtatni? Hogy olyan legyen ez az ország, ahova örömmel csinálhatunk gyereket? H ne kelljen azért aggódnom, milyen világban nő majd fel a fiam, a lányom? H ha bekapcsolja a híradót, ne csak rossz példát lásson? H közösségben élhessen, s ne hajszoltságban, bizonytalanságban, egészségtelen környezetben, vagyis ahogy én, meg a legtöbben körülöttem?

Nehéz, az szentigaz. De ennél kisebb célt viszont nem is érdemes kitűzni magunk elé.

(Amikor ezt írom, a tévében azt magyarázza Attenborough, h egy halfajta úgy megy ki a szárazföldre, h vizet vesz a szájába, és azt öblögeti át a kopoltyúján. Elképesztő. És kinn a valóság: már tíz perce hallgatom, ahogy a közeli erdőszélen egy autó rallizik. Dichtung und Wahrheit.)

No mindegy. Össze kell fogni, és akit lehet, móresre tanítani. Akinek lehet, jó példát mutatni. Volt már h sikerült, meglepően sokszor, teljesen vertnek tűnő helyzetekből is. Csak e sorok írója 28 éves koráig mintegy 60 milliárd forintnyi környezetpusztító beruházás megakadályozásában játszott főszerepet.

Aztán meglátjuk, ha összefogtunk, az mire lesz elég. A többi meg nem rajtunk múlik.

De wtf is Tóth Gábor? Állítólag ő Budapest Rendőrfőkapitánya, legalábbis ilyen minőségében tiltotta be a július 5-i LMBT (Leszbikus, Meleg Biszexuális és Transznemű) felvonulást. És hogy milyen alapon? Természetesen 'a közlekedés aránytalan sérelmére' hivatkozva.

Gáborkám, ez nagyon ócska. Évekig nem akadályozta a Meleg Méltóság Menete a forgalmat, csak éppen idén? És nem akadályozta idén se más esemény: se a "remek" Nemzeti Vágta, se a Critical Mass, se a futóversenyek, se semmi? Csak a prájd? Értem.

Nyilván nem arról van szó, hogy a rendőrség beparázott a tavalyi szélsőjobbos támadások miatt, és el akar kerülni egy esetleges újabb csúfos kudarcot.

Mert az tényleg nem merül fel bennem, hogy a felvonulók épségéért aggódnának: már tavaly is cinikusan előrebocsátották, hogy nem tudják "az adott útvonalon" megvédeni a demonstráció részvevőit, majd sok helyen közönyösen figyelték a tojás-, üveg- és molotov-koktél-dobálást, aztán nem oszlatták fel a felvonulást követő buli helyszínét körülvevő agresszív, homofób csürhét, és végül nem biztosították a biztonságos elvonulás lehetőségét. Az eredmény: a támadások nyomán egy tucatnyi sebesült, és több száz megfélemlített ember.

Mondvacsinált okokra hivatkozva betiltani a büszkeségnapi vonulást: ez orosz tempó, ez nem egy valódi demokrácia gyakorlata. Az állam feladata, hogy biztosítsa polgárainak a jogaik gyakorlásához szükséges feltételeket. Lusták vagyunk megszervezni egy rendes egészségügyet? Nem baj, kiszervezzük! Melós lenne garantálni egy tüntetés biztonságát? Nincs gond, betiltjuk! Ez így nem megy. Ha tudják biztosítani az állami ünnepségeket, akkor oldják meg ezt is. Azért tartjuk fent az államot, hogy szolgáljon minket, ha tanulni, ha gyógyulni, ha ügyintézni akarunk - vagy ha éppen csak biztonságban szeretnénk lenni, akár egy tüntetésen is.

Gáborkám, ha unod a melót, menj nyugdíjba. Ha meg nem, akkor villánygyorsan kapd össze magad, és szervezd meg a felvonulás védelmét! És tudod, mit? Akkor hiszem el, hogy tényleg biztonságban lesznek a demonstrálók, ha civilben te is csatlakozol a menethez. Mondjuk a főpolgármesterrel és a miniszterelnökkel egyetemben, ahogy rendes országokban ez lenni szokott. Nem tilos heteróknak sem...

Talán apróságnak tűnik, de egyáltalán nem érdektelen, hogy milyen a büfé egy rendezvényen. Sokatmondó, hogy képesek-e kitörni a szervezők az ásványvíz-pogácsa páros bűvköréből, és ha igen, miben áll az újítás. Sok pénzből flancolni persze könnyű, de szerintem nincs sok értelme a Föld túloldaláról szállítani például a báránysteaket vagy a vörösbort. Ami igazán innovatív, az az etikus fogyasztás megvalósítása közösségi szinten.

Na ezért volt számomra nagy élmény a vitakör utolsó előadása után a büfé: egyszerű, de nagyon finom, saját készítésű, vegetáriánus szendvicsek, hazai bio alapanyagokból, fair trade teával és kávéval - a finanszírozás pedig becsületkasszával működött. És működött!

A lényeget megint egy régi igazság fejezi ki a legfrappánsabban: az vagy, amit megeszel. 

Szóval az megvolt, hogy mit mondott a vitakör utolsó előtti alkalmán Illés Zoltán?

Pontosabban, hogy mi mellett érvelt egy szenvedélyes, gyújtó hangú beszédben? Hát egy új párt szükségessége mellett...!

Ha valaki esetleg nem volt ott, és még a Hírextra tudósítását sem olvasta, annak kedvéért újra felidézem:

„Azt gondolom, hogy a mostani pártstruktúra Magyarországon vagy a pártok a struktúrán túl nem hajlandók a környezet-, természet-, és állatvédelem érdekeit megjeleníteni. Ezt is számos dologban lehet tetten érni. Ott vannak a háttérben vagy az előtérben azok a gazdasági érdekcsoportok, melyek a mostani helyzet fenntartásában érdekeltek: globálisan, európai szinten és Magyarországon is, akár külföldiek, akár hazaiak, akár multinacionálisak. Akkor történne változás, ha a mindenkori miniszterelnök-jelölt nem tudna kormányt alakítani akkor, ha nincs meg az az 50 százalék plusz 1 képviselői hely. Ha azt látja, hogy a kormányzati többséget meg tudja szerezni, anélkül, hogy környezetvédelem ügyét felvállalná, akkor azt simán megteszi.

Úgy vélem, hogy csak egy önálló, új politikai erő változtathat ezen. Kerülöm azt a kifejezést, hogy zöld, mert azt gondolom, hogy pejoratív a magyar nyelvben, és sikerült is lejáratni. Emlékszem a magyar Zöld Párt fasisztoid megnyilvánulásaira és azt gondolom, hogy nem csak őrültek csinálták ezt a dolgot, hanem fizetett őrültek is. Ha egy ilyen párt bekerül a magyar Országgyűlésbe azzal a programmal, amire annyian adták a szavazatukat, és bekerül egy koalícióba – teljesen mindegy nekem e pillanatban, hogy ilyen vagy olyan koalícióba –, akkor azt tudja mondani, hogy akkor lesz tagja ennek a koalíciónak, ha ez meg ez érvényesül. Ezek az ügyek csak hatalmi pozícióból érvényesülhetnek. Ha ez nincs, az összes többi duma. Ahhoz, hogy egy ilyen erő elinduljon kell 176 választókerületi kipróbált vagy legalábbis elkötelezett ember. Ha nem jön létre 2010-ig ilyen erő, akkor nincs esély arra, hogy az ökológiai gondolatot, a környezet-, természet- és állatvédelmet hatékonyabban lehessen megjeleníteni kormányzati szinten.”

Tehát Illlés Zoltán, a Fidesz környezetpolitikusa amellett érvel, hogy egy új, önálló "zöld" pártra van szükség. Ehhez képest semmilyen politikai visszhangja nem volt az ügynek, legalábis amennyire én tudom - pedig ez nemcsak önmagában pikáns, de komoly elmozdulást is jelent Illés álláspontjában. Egy tavaly év végi interjújában még ezt nyilatkozta:

- Mostanában újra sokat beszélnek egy új, harmadik erőről. Van egy zöld köztársasági elnökünk, egy markáns politikus személyében egy környezetvédelmi miniszterünk. És bár kicsit más vonal, de a napokban az ős-SZDSZ-esek egy része felvetette egy új liberális párt létrejöttét. Ezek a szálak ön szerint összeérhetnek?

- Összeérhetnek. Két stratégia van. Az egyik, hogy minden párt elkezd "zöldülni". A másik, hogy önálló zöld párt alakul. Nálunk eddig azért nem jött létre zöld párt, mert akik ehhez értenek vagy mozgalmakban maradtak, és profi anyagokat készítenek önkormányzatoknak, cégeknek, vagy elmentek különböző pártokhoz, illetve az állami szférába. Továbbá azért nem jöhetett létre jelentős zöld politikai erő, mert a kezdeményezéseket különböző oldalról megpróbálták lejáratni, pontosan azért, hogy ne jöjjön létre egy, a politikai erőket befolyásoló entitás, mert ez a kétosztatúságot veszélyezteti. Holott a társadalmi rendszer stabilitását a sokszínűség biztosítja.

[...]

 

- Részt venne egy zöld párt létrehozásában?

- Egyelőre a Fideszen belül próbálom megtalálni a helyemet. [...]

Az Ökopolitikai Műhely hosszabb ideje működő társaság: a kezdeményezés résztvevőinek nagyobb része a környezetvédő, szociális és jogvédő civil szervezetek köréből érkezett. Ugyanakkor vannak köztünk olyan hiteles szociáldemokrata, liberális, konzervatív személyiségek is, akik a rendszerváltás óta kiábrándultak a mai pártokból.

Az Ökopolitikai Műhely 2008 tavaszi sorozata a Lehet más a politika? vitakör, amelyet az ELTE Bibó Szakkollégiuma és a Corvinus Egyetem Társadalomelmeleti Kollégiuma támogatásával szerveztünk. A közélet iránt aktívan érdeklődő közönséggel, ismert és hiteles személyiségekkel beszélgetve vitattuk meg, hogy miért ilyen alacsony a magyar politikai rendszer teljesítménye, van-e lehetőség a megváltoztatására, milyen témákkal és hogyan kellene foglalkoznia a politikának, és milyen új szereplő lenne képes ezt a változást megvalósítani.

A sorozat részletes programját, rögzített felvételeit, háttéranyagait és a közönség véleményét lásd a honlapunkon és blogunkon.

Az a véleményünk, hogy a 19. században kialakult modern ideológiák – a liberalizmus, a szociáldemokrácia és a konzervativizmus – a 21. században már nem állják meg a helyüket. Nem képesek érvényes válaszokat adni az elmúlt évtizedekben felmerülő problémákra: a Föld túlhasználatára, a globálisan és helyben is növekvő egyenlőtlenségekre, a helyi közösségek, kultúrák visszaszorulására, és a környezet drámai romlására. Mindez pedig alapjaiban veszélyezteti a boldog, minőségi élet lehetőségét.

György Péter, esztéta, médiakritikus; egyetemi docens. Kutatási területe a 20-21. századi magyar művészettörténet - különös tekintettel az avantgárdra -, a kortárs művészet elmélete és gyakorlata, illetve az új média kulturális összefüggései. 12 könyv és több száz tanulmány, kritika, politikai publicisztika szerzője. Kultúrkritikai tanulmányaiban sebészi elhivatottsággal tárja fel kulturális emlékezetünk és a napi politika rendellenes összenövéseit.
Jobb és baloldal identitáspolitikájáról írja: „Nem sok rosszabb történhet egy társadalommal, mint hogy a politikai elitjének retorikája, témakatalógusa, normarendszere egyszerűen használhatatlan, érthetetlen, idegen és fogyaszthatatlan a fiatalabb nemzedékek számára.”  ITT.

--------------------------------------------------------------------------------------
Évadzáró eseményünk időpontja:

2008. június 4. szerda, 18 óra.

Helyszíne: ELTE Trefort Kert, Múzeum krt. 4., A ép. fszt. 47. terem

Programja:

18:10 Sükösd Miklós összefoglalója a vitasorozat tanulságairól

18:20 Kerekasztalbeszélgetés. Aki kérdez: Baló György. Aki válaszol: Elek István, György Péter, Schiffer András

20:00 Fair Trade büfé és kötetlen beszélgetés a vitasorozat szervezőivel.

Mindenkit szeretettel várunk!

Ökológiai válság és cselekvési kényszer a XXI. század elején

Az Ökopolitikai Műhely következő előadása:

Bandi a hegyről, Tamás A Hegyről, András Pestről, Klára és János az Egyetemről.

Ők beszélgetnek majd az Ökopolitika Műhely estjén május 21-én, jövő kedden Pécsett. Mert bizony, az ökopolitika nem valami pesti huncutság; más városokban is felüti a fejét. És talán nem véletlen, hogy éppen Pécsett, ahol a beszélgetés címe: Lehet más a politika? - Kulturális léptékváltás.

Pécs és környéke, pontosabban a Zengő vonzáskörzete már mutatott valami olyat az országnak, ami valódi váltást jelent a politikai kultúrában: hogyan lehet egy konkrét ügy mellett összeálló, a hagyományos törésvonalakon átlépő civil/helyi/zöld koalíció sikeres az arrogáns hatalmi elittel szemben egy komoly politikai ügyben.

És Pécs 2010-ben azt is meg fogja mutatni, hogyan lehet egy magyar vidéki város Európa kulturális fővárosa, hogyan jelenítheti meg a magyar kultúrát a kontinens közössége számára.

Ezekről, és még sokkal többről lesz szó kedden. Ígéretük szerint "Gondolataink a kultúra és a politika fogalmát a legteljesebb körben értelmezik újra. Természetesen a mindennapi élet, a valóság lesz a kiindulópont. Az egész emberiség kulturális váltás – paradigmaváltás -  küszöbére érkezett. Az új paradigma lényege a fejlődés fenntarthatósága. Világosan kell látni a változások folyamatát, tudatosan kell keresni a rendezőelveket, értékeket. Ezt tervezzük..."

A beszélgetés résztvevői:

Moderátor:

Hajnal Klára humánökológus, urbanista, A PTE Földrajzi Intézetének adjunktusa.

Előadók:

Lovasi András a Kispál és a borz együttes énekese, basszusgitárosa és szövegírója, a Kiscsillag zenekar alapítója. Néhány éve a közéletben is aktív. Egyik kezdeményezője volt a PANKKK programnak, és részt vett az Országos Civil Fórum megalakításában is.
Itt olvasható a Heti Válasz és a Magyar Narancs interjúja Lovasi Andrással.

Wildmann János teológus (emellett közgazdász, filozófus, pszichológus), az Egyházfórum c. folyóirat főszerkesztője (http://www.egyhazforum.hu/index.php) és a Pécsi Tudományegyetem Vallástudományi Központjának vezetője. Korábban kényszerből emigrált, tíz éve él újra Magyarországon. Rendszeresen publikál aktuális politikai kérdésekről is napi- és hetilapokban; nem kíméli a jobb-  és a baloldalt sem.

Herbert Tamás patológus, a Civilek a Zengőért Mozgalom vezetője, három gyermek édesapja, Hosszúhetényben a helyi önkormányzati képviselőtestület tagja.
Interjú Herbert Tamással a Zengő-ügy kapcsán.

Schiffer András ügyvéd, jogvédő; a Védegylet szervezőbizottságának tagja, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvivője.
Interjú Schiffer Andrással a pártfinanszírozás kapcsán, a köztársaságielnök-választásról és az SZDSZ-ről.

Időpont: május 20., kedd, 18 óra

Helyszín: Művészetek és Irodalom Háza
Pécs, Széchenyi tér 7-8.
http://www.pmh.hu/

Nem hagyjuk kihűlni ezt a témát; csak azért, mert hihetetlen témaérzékenységgel, villámgyorsan írtunk egy kiváló posztot az AB-döntés másnapján :), még nem áll meg az élet. Az ott hivatkozott cikkek óta újabbak jelentek meg:

A HVG szerint "A védegyletes győzelem nem százszázalékos, mégis elsöprő, mert a lényeget érinti."

A Magyar Hírlap írásának címe korszakváltást ígér: Vége a pántlikázott pártpénzek korának.

Ahogy a Hírszerző, úgy a Hírlap és a sajnos csak offline lérhető Magyar Narancs (2008(19.) is Schiffer Andrást, az alkotmánybírósági beadvány szerzőjét kérdezte. A Hírextra Egyenlőbbek az egyenlők között - A demokrácia legyőzte a pártérdeket címmel közöl interjút Schiffer András jogásszal, a Védegylet munkatársával (nem mellesleg a Lehet más a politika? sorozat egyik előadójával).

Na jó, mindenki örül az AB döntésének, de ettől még nem oldódott meg a kérdés. "Szeptember 30-ával lőtték ki a bírák azokat a szabályokat, amelyek gyakorlatilag előnyt adtak a törvény születése idején frakcióval rendelkező pártoknak, s ugyanezt a határidőt szabták arra is, a Ház alkosson olyan előírásokat, hogy az ezen alapítványoknak adott közpénzt csak az előírt - tudományos, ismeretterjesztő, oktatási - célra használhassák, bújtatott pártfinanszírozásra ne." - írja a HVG. "Kétharmados szabályokat is érintő határozatokról lévén szó, a parlamenti erők most együttműködésre, sőt megegyezésre kényszerülnek, ha októbertől is szeretnének közpénzt alapítványaiknak. Minden bizonnyal ezért e pontokat hozzácsapják a párt- és kampányfinanszírozás ügyében folyó tárgyalások napirendjéhez, s ez jó esetben siettetheti azok parlamenti tárgyalását is."

Ez mondjuk önmagában nem nyugtat meg senkit: máskor is megyeztek már a parlamenti pártok a kérdésben, de lám-lám, annak is rossz vége lett. Közben továbbra is tart a kampányfinanszírozás átalakítását célzó kezdeményezés: http://www.kampanyfinanszirozas.hu/, elvileg jelentős sajtóhátszéllel. Ha jobban megnézzük a javaslatokat, azok szűkebb körűek, és minőségileg talán kicsit gyengébbek, mint az előző verzió, ami az egész pártfinanszírozás kérdését egyben kezelné. De gyanús, hogy még mindig sokkal jobbak, mint amit a pártok találnak ki maguknak.

Közben két hete tart az egyébként vállalhatatlan Magyar Szociális Zöld Párt aláírásgyűjtése a következő népszavazási kérdésről: Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?

Kíváncsian várjuk a további fejleményeket...

Május 10-én, szombaton ünnepeljük a fair trade világnapját szerte a Földön, többek közt a margit-szigeti Holdudvarban. Jó-jó, de mi is az a fair trade? - Aki ezt a kérdést felteszi, az szégyellje magát; vagy ehelyett inkább gyorsan olvasson utána!

Akkor inkább: miért szeretjük a fair trade-et?

- Mert jó a termelőknek: demokratikus termelőszövetkezetekben, magasabb jövedelmért dolgozhatnak, hosszú távon biztosított a megélhetésük, garantálva vannak az emberi jogaik (a munkások, és különösen a nők jogai; a gyerekmunka tilalma), és a helyi közösségek is profitálnak belőle, hiszen nem viszik el a hasznot a mezőgazdasági nagyüzemek tulajdonosai.

- Mert jó a környezetnek: nem monokultúrás társulásokat hoz létre, így fenntartja a biodiverzitást; kevesebb vegyszert használ, hiszen a fair trade-es termelők biogazdaságokat vezetnek, vagy legalábbis törekednek a biotermelésre.

- Mert jó nekünk, fogyasztóknak is: jó minőségű termékeket vásárolhatunk, még ha egy kicsit drágábban is, és abban a boldog tudatban élhetünk, hogy hozzájárultunk egy fenntarthatóbb és kevésbé igazságtalan világhoz. Hiszen "aki fair, az nyer"! Keresd te is a fair trade logót a termékeken!

Na jó, eddig a promóció. Akkor most talán nézzük meg azt is: miért nem szeretjük a fair trade-et? Leginkább azért, mert nincs alkalmunk szeretni. Magyarországon mindössze néhány tucat (főleg bio-) boltban lehet fair trade termékeket kapni; a 2007-es forgalom kb. 30 millió forint volt, ami egy vicc. Ugyanez a szám globálisan 2,4 milliárd euró, ami már jobban hangzik - egész addig, amíg utána nem számolunk, hogy ez a világ teljes kereskedelmi volumenének egy ezreléke.

Mit lehet tenni? Csodarecept nyilván nincs, de azért lehet a fair trade-et támogató törvényeket hozni az ilyen termékeket exportáló és az importáló országokban is, lehet kereskedőként, megrendelőként csatlakozni a mozgalomhoz, és persze lehet fogyasztóként is tudatosabban viselkedni. Ja, meg persze kimenni szombat délután a Margit-szigetre...

(Kiss Károly – Pavics Lázár
Magyar Nemzet Vélemény 2008-04. 30.)

Szánalmas szegénységi bizonyítványt állítanak ki magukról a neoliberális közgazdaságtan hazai főkorifeusai. Fantáziátlan, doktriner javaslataik rendre egy 2000-2500 milliárd forintos kiadáscsökkentés körül forognak, amivel elsősorban a jóléti kiadásokat és az államigazgatás költségvetését szeretnék csökkenteni. Ezt a GDP magas újraelosztási hányadával indokolják, majd kezüket széttárva mosolyogva hárítják át a feladatot a politikusokra: ők megmondták, mi a teendő, a végrehajtás már nem az ő feladatuk, ők csak a gazdasághoz értenek… (Valóban értenek?) Kétségtelen, hogy statikus szemléletben túl sokat költünk a lehetőségekhez képest, s emiatt a hiány újratermelődik, az adósság és a kamatterhe pedig egyre nő. A mértéktelen egészségügyi, oktatási és államigazgatási megszorítások viszont már olyan károkat okoznak a társadalom szövetében és az állam működésében, melyek még tovább szűkítik a gazdasági kibontakozás lehetőségeit. A fő problémát nem a túlzott jóléti kiadásokban látjuk, hanem az európai viszonylatban is kirívóan alacsony foglalkoztatásban. Ennek növelése mellett számos olyan lehetőség is adódik, amely már jelenleg is a jóléti kiadások indokolatlan csökkentésének alternatívájául szolgálhat.
Az elmúlt két év bebizonyította, hogy a tb-járulékok beszedésével milyen jelentős mértékben javítható az egyensúly. (A túlbuzgó kórházbezárások és a 28 milliárd forintos többlet már inkább a jövendő kiárusítások szándékáról árulkodik...) Még mindig nem látszik viszont, hogy az APEH frontális támadást indított volna az adóelkerülés és a minimálbéres adózás túlzott mértékének a megakadályozására. Ugyanakkor túlzott energiákat fordít a „hivatalból” adózó állami alkalmazottak kicsinyes ellenőrzésére, mert nyilvánvalóan ezek a könnyű esetek. A vagyonbevallási kötelezettség jócskán megkönnyítené az adóhatóság helyzetét, ha azt a pártok politikai megfontolásból nem odáznák el. A társasági adók terén az utóbbi években a külföldi tulajdonú nagy cégek évente 400- 500 milliárd forintnyi adókedvezményben és támogatásban részesülnek, ezzel szemben a hazai kis- és középvállalatok évente csak 6 milliárd forint összegű támogatást kaptak, illetve kapnak. Ennek ellenére 2000 és 2005 között a foglalkoztatottak száma a külföldi többségi tulajdonú cégeknél 522 000 főről 515 000 főre csökkent, ezzel szemben a hazai magántulajdonú cégeknél a foglalkoztatottak száma 1212 000 ezer főről 1470 000 főre nőtt. Képzeljük el, hogyan nőne a munkahelyek száma, ha e célt tévesztett állami támogatásokat a kormány a foglalkoztatásnövelő potenciál arányában osztaná szét!
Megbízható számításokkal kimutattuk, s már évekkel ezelőtt a pénzügyminisztérium illetékesei elé tártuk, hogy a magánszemélygépkocsi-használat hivatalosként történő elszámolása évente 600-800 milliárd forint adókiesést okoz. Mégsem történik az ügyben semmi, mert az illetékes állami tisztviselők nem hajlandók lemondani erről a nekik és családtagjaiknak is csordogáló mellékjövedelemről. Miközben az energetikai cégek hatalmas profitokat zsebelnek be, az állam hozzávetőlegesen 120 milliárd Ft támogatásban részesíti részvényeseiket oly módon, hogy a bányajáradék döntő részét náluk hagyja. Az energiaszektor külföldi tulajdonú vállalatai évről évre európai összehasonlításban is kirívóan magas profitrátával dolgoznak. Ezzel szemben az állami tulajdonú cégektől jövedelmet vonnak el, így évente 100 milliárd forintot meghaladó összegű keresztfinanszírozás történik. A támogatás összege az ingyenes széndioxid-kvótával tovább nő, ennek éves összege jelenleg további 100 milliárd forintot tesz ki. A környezet védelme szempontjából ugyan a magas energiaár kívánatos, de nem mindegy, hogy kinek a zsebébe kerül az extraprofit. Ha a tulajdonosokéba, akkor pazarló fogyasztás lesz belőle. Ha viszont az állam a magas profit egy részét elvonná, azt energiaracionalizálási programokra fordíthatná.
Magyarország nem a bankrablók, hanem a rabló bankok hazája. Felháborító, ahogy minden elképzelhető jogcímen díjat szedve kizsebelnek minket. Az állam azonban nem védi meg a kisembert a bankkal szemben. (Pedig a bankok és biztosítók esetében nem lehet arra hivatkozni, mint a feldolgozóipari multinacionális cégeknél, hogy a szigorítás elől más országokba menekülnének… áldozataik ugyanis helyben maradnak.)
A környezetet nagymértékben terhelő, és útjainkat tönkretevő, főleg külföldi kamionok szinte ingyen használják útjainkat, miközben az államháztartás a közúti közlekedési tevékenységet évente több száz milliárd forinttal támogatja. Ezzel szemben a svájci mértékű útdíj alkalmazása esetén legalább évi 250 milliárd forint államháztartási bevételre számíthatnánk. Ezt nagyrészt a külföldiek fizetnék, és arányuk a jövőben tovább növekszik majd, mivel a nemzetközi teherforgalom sokkal gyorsabban nő, mint a belföldi.
2005-ben a külföldi biztosítótársaságok 689 milliárd forint bevételre tettek szert, és csak 303 milliárd forintot fordítottak a károk rendezésére; a különbözetet kivitték az országból. Ezért indokolt lenne olyan mértékű gépjármű-biztosítási adót kivetni, amely ezt megakadályozná, s így évi 300 milliárd forinttal növelné az államháztartás bevételét.
A kormány és a neoliberális gazdaságpolitikusok abból a feltételezésből indulnak ki, hogy az állam rossz gazda, az állami tulajdon és az állami szolgáltatások az alacsony hatékonyság és versenyképesség hordozói. Ezért a minimális állam megteremtésére törekszenek; csökkentik a nemzeti termék újraelosztásának arányát, leépítik a közszolgáltatásokat, kisebb és olcsóbb államot akarnak. Az egyes szolgáltatások közösségi vagy üzleti alapon történő nyújtásának hatékonyságáról még lehet szakmai vitákat folytatni. Arról azonban nem, hogy a piacgazdaság szabályszerű és korrekt működéséhez bonyolult és kiterjedt állami intézményrendszerre van szükség. Miközben – a rendszerváltás során – a magántulajdon megteremtésével, az árak felszabadításával, a külföldi működőtőke beengedésével a gazdaság liberalizálása szinte egy csapásra megtörtént, az intézmények, ellenőrző és szabályozó hivatalok kialakítása hosszadalmas folyamat. Márpedig ami nélkülük létrejön, az nem a szabad piac, hanem a szabad rablás színtere. A piac – kellő ellenőrzés és szabályozás híján – nem képes az erőforrások hatékony allokációjára, a verseny hiánya monopolpozíciókat és társadalmi igazságtalanságot szül.
Aggodalommal látjuk, hogy amit a kormány hivatalosan államháztartási reformnak és konszolidációnak nevez, épp ezeket a kialakulóban lévő intézményeket érinti; ezek leépítését eredményezi. A sorozatos élelmiszerminőségi botrányok, az önkényes földhasználat, az illegális erdőirtások, a környezetvédelmi felügyelőségek képtelensége arra, hogy megvédjék természeti értékeinket (lásd a sajóládi „szigorúan védett” tölgyes kivágását, vagy az értékes láprétek felszántását), a fekete és szürke gazdaság nagy aránya és a mindent elborító korrupció erre vezethetők vissza. 1992 óta a Levegő Munkacsoport keretében évről-évre kidolgoztuk javaslatainkat az államháztartás környezetbarát reformjára. Ennek vezérlő elve egy költségvetésileg bevételsemleges adóátváltás: a munkaerőt terhelő adó- és járulékterhek mérséklése és helyettesítése a környezetet terhelő tevékenységekre és termékekre kivetett adókkal. A munkaerő költségei tehát oly módon csökkenthetők, hogy közben nem nő az adóteher. Ha e megoldás keretében a munkáltatói tb-járulékot csökkentjük, a munkaintenzív ágazatokban növekszik a munkaerő iránti kereslet, s így a foglalkoztatás. A környezetkárosítás megadóztatása pedig a környezet állapotát javítja. Ezt nevezzük az ökológiai adóreform kettős hozadékának. Korábban többnyire az energiahordozók fokozott megadóztatása szolgáltatta volna a munkaerő-terhek csökkentésének ellentételezését. Az energiaárak azonban jelentősen emelkedtek, s ma már csak a háztartási gázáraknál van komoly elmaradás az európai szinthez képest. A környezetvédelmi adóztatás egyéb fajtái és a környezetileg káros támogatások megvonása azonban még mindig több száz milliárdos nagyságú bevételhez juttathatná a költségvetést.
Nem szolgálja a foglalkoztatás növelését, ha a kormány olyan külföldi cégeket támogat, melyek fajlagosan kevés munkaerőt alkalmaznak. A Hankook támogatására fordított 25,8 milliárd forint legfeljebb ezer álláshelyet jelent. Ezzel szemben a hazai kis- és középvállalati szektorban egy ekkora összeggel csaknem 16 ezer (!) munkahelyet lehet létrehozni. Törekedni kellene ára, hogy főleg olyan fejlesztéseket finanszírozzon az államháztartás, amelyek kivitelezése a kis- és középvállalatok profiljába tartozik. Így elkerülhető lenne, hogy a külföldi nagy cégek elnyerjék a pályázatok nagyobb részét, alvállalkozóként és „éhbérért” vonva be a hazai cégeket, miközben, ahol csak lehet, saját országuk termékeit építik be. Számításaink szerint a hazai foglalkoztatásnövelési szempontok közbeszerzési pályázatokba való, EU-konform beépítésével mintegy 100 ezer új munkahely létesíthető. Az energiaracionalizálási pályázati rendszer gyorsabb ütemű bővítése több tízezer új munkahelyet teremthet.
A forráskivonás nem egyenlő a jóléti rendszerek reformjával, és mint azt a fentiekben igyekeztünk bizonyítani, az nem is szükségszerű. Kétségtelen, hogy a nyugdíjrendszert meg kell reformálni, és azt sem állítjuk, hogy az egészségüggyel az átalakítás előtt minden rendben volt (mint ahogy most sincs). Nem tekinthető lezártnak a felsőoktatás finanszírozása feletti vita sem. E sokszor vitatott témák mellett azonban legalább ilyen fontosnak tartjuk a cigányság szociális támogatásának átalakítását. Ideje leszámolni az alaptalan illúziókkal és alanyi jogon járó támogatásokkal. Ha a segélyek nem lesznek szigorú feltételekhez kötve (közmunka, iskolába járás, saját kert művelése, minimális öngondoskodás, stb.), a nyomor és kulturálatlanság bővítetten fog újratermelődni. Emellett és az oktatási felzárkóztatás mellett a vidéki munkahelyteremtés lehet a megoldás harmadik eleme, amely összefügg foglalkoztatási javaslatainkkal.
A fő teendő tehát a foglalkoztatás bővítése. Ennek legfontosabb módja az ökológiai adóreform és a hazai kisvállalkozások támogatása a transznacionális vállalatok túlzott támogatásával szemben. Ez hosszadalmas, időigényes feladat. Az „átmenet” idején a hiányt nem a jóléti kiadások lefaragásával és az államigazgatás meggyengítésével, hanem az adók és járulékok szigorú beszedésével, a luxusprofitok és a monopoljáradékok elvonásával kell mérsékelni.
----------------------------------------------------
A szerzők: Kiss Károly egyetemi docens;
Pavics Lázár közgazdász

A Lehet más a politika? sorozat következő előadása:

Ami nem a GDP

Boldogságfogalmak a fogyasztói társadalomban, és azon túl

Időpont: 2008. május 7. szerda, 18 óra

Helyszín: ELTE Trefort Kert, Múzeum krt. 4., A ép. fszt. 47. terem

Aki kérdez: Sükösd Miklós

Aki válaszol: Boldizsár Ildikó, Karátson Gábor, Szilágyi Ákos, Szvetelszky Zsuzsa