Az LMP egy ország- és világmegváltó politikai kezdeményezés a fenntarthatóság, igazságosság és részvétel jegyében.
Hisszük, hogy lehet más a politika - ha Te is teszel érte!
Bizalmat gerjesztek beengednek és ott majd a bajnok Rendet rak összehúz egy nagyobbacska halmot Belőletek emberek
Kispál és a Borz: Kinn állok a ház előtt
Egy kicsit rendet raktunk itthon, meg ki is takarítottunk. Na nem teljesen - hiszen az ember legfeljebb csak törekedhet a tökéletességre/teljességre -, de félig-meddig elvégeztük a munkát. És már ez is milyen jó érzés!
Jobb a klíma; nem irritálja az embert folyamatosan mindenféle mocsok. Lehet közlekedni; nem ütközünk bele állandóan váratlan akadályokba. Hozzá lehet nyúlni a dolgokhoz; nem ragad hozzánk és nem koszol be semmi gyanús matéria. Rendet vágtunk a limlomok között; szemétre dobtunk sok mindent, ami régi és használhatatlan, vagy fölösleges - így nekünk, embereknek is nyílt egy kis tér.
Egy kis rendrakás ráférne az országra is. Nem mondom, az már egy kicsit melósabb, de ha együtt nekiállnánk, egész gyorsan meglenne. És utána mindenki érezné az áldásos hatásait: jobb politikai klíma, kevesebb irritáció, átláthatóság és átjárhatóság, tisztaság, egy kis puritanizmus, és végül a tisztaság, egészség és jókedv adta szabadság.
Augusztus huszadikán, az államalapítás és az alkotmány és az új kenyér és Szent István és a Red Bull napok óta Budapest felett dörgő repülőgépeinek ünnepén igencsak adja magát, hogy egy formálódó politikai erő írjon valami szépet a blogjába.
De nem tesszük, mert készülünk a délutáni megbeszélésekre, anyagokat gyártunk, mert hí a haza, - jobb esetben kirándulunk vagy főzöcskézünk és kiülünk a parkba olvasni.
Na, ha már úgyis ilyen ökológiai ökonómia vonalon mozgunk egy ideje, talán itt az ideje egy kicsit belelapozni a Levegő Munkacsoport által kiadott anyagokba, amit a zöld költségvetés témakörében írtak. A szerzők - Lukács András, Pavics Lázár és Kiss Károly - ugyan nem ebben a csapatban fociznak, de nem lenne sok vitánk velük. Ajánlatunk: 10 oldal a kezdőknek (A zöld államháztartási reform), 110 oldal oldal a haladó usereknek (Az államháztartás ökoszociális reformja).
És ha már itt tartunk, érdekes lehet elolvasni Lukács és Pavics legutóbbi cikkét (Közút - közkár), ami jó példa arra, hogyan lehet a szakpolitikában alkalmazni az ökopolitikai elveket, és hogyan kell egy adott problémát (jelen esetben a MÁV siralmas működését) tágabb összefüggéseiben értelmezni.
Minden elfogultság nélkül, de szerintem a Védegylet horányi nyári egyetemének legjobb előadása az volt, amikor "Zöld kapitalizmus és ökopolitika" címszó alatt Scheiring Gábor kérdezgette Boda Zsoltot, Schiffer Andrást és Peter Fuchs-ot.
Itt is rendszeresen szembesülünk azzal a kérdéssel, hogy áll a zöld gondolat a kapitalizmussal. Most ahelyett, hogy magam okoskodnék erre valamit, itt az egyszerűbb és jobb módszer: hallgassátok meg azokat, akik még értenek is hozzá.
Nesze nekünk, a ruszkik épp jelezték, hogy gázt Európa momentán csak tőlük vehet. A jelzés brutalitásáról persze lehet elmélkedni, meg is teszik mások például TótaW, de itt van egy hosszabb elemzés is. Én ebbe most nem mennék bele. A tény: háború volt. Remélhetőleg tényleg csak volt. Gáz viszont továbbra is van. Nálunk. Ami legfőképp abban nyilvánul meg, hogy kis hazánkban a háztartások kb. 3/4-e gázzal működik, merthogy az óccsó.
Ja, hogy azért olcsó, mert az adófizetők pénzéből százmilliárd nagyságrendű összeget (2008-ban már "csak" 82 milliárdot, lásd az innét elérhető cikkeket) költ kedvenc kormányunk arra, hogy olcsón tartsa az árat? Hát, megesik az ilyen. Hogy ez mekkora károkat okoz (energiafüggőség, pazarlás konzerválása), azt látszólag még felmérni sem meri senki, aki a döntéshozatal közelében ólálkodik. Íme egy kis segítség, mintegy kiindulópontnak.
Gázt nagyjából csak az oroszoktól tudunk venni. Drágán és egyre drágábban. És nem elsősorban az oroszok kapzsisága miatt: egyszerűen errefelé halad a világpiac a növekvő igények miatt. És mi már ma is dollármilliárdokkal tömjük az oroszokat, mert nem tehetünk mást.
Vajon tényleg nem tehetünk mást?
Ki kötelez minket például arra, hogy az adófizetők pénzéből támogassuk a pazarlást, ezáltal elfedve az emberek elől a problémát? Ami mesterségesen olcsó (és a támogatott gáz az), az jobban fogy, mint ahogy kéne, ez gazdasági alaptétel. Node. A gázártámogatás kérdését érdekes módon egyetlen parlamenti párt sem meri felvetni. Hiszen egyből megjelenne az ellentábor (kórus.demagóg.hu), és vállvetve ordítaná, hogy "megölikaszegényeket".
Drágáim, szó nincs erről. Hiszen vannak módszerek, amik tényleg rászorultság elven működnek, és nem a pazarlást növelik. Javasolnék is rögtön egyet, egy jól marketingelhetőt, hátha megtetszik. Miért csak a gázt támogatjuk? Mi lenne, ha mondjuk a közüzemi díjakat támogatnánk annál, aki tényleg rászorul. Állam bácsinál lehet igényt benyújtani, mellékelni egy egyszerű, ámde szépen ellenőrizhető vagyonnyilatkozatot. Aztán aki tényleg szegény(nek látszik) a nyilatkozata és az APEH adatok alapján, az kapjon a közüzemi díjakhoz mondjuk 70%, max. havi 20 ezer Ft támogatást. Az állam persze nem adja ezt oda, egyből mehet a szolgáltatónak. Az APEH meg szúrópróbaszerűen széjjelnéz, aztán aki bukik, az fizet, plusz mondjuk 10 évig nem kap semmiféle segélyt.
Ha majd az egyre dráguló világpiaci árakat fizetjük mi is a gázért, akkor talán egy lakásfelújításnál, építkezésnél végre nem a cirkó lesz az egyetlen opció. A melegnek, a kényelemnek ára van. Ideje lenne ezt megfizettetni. A használóval, nem pedig az egyébként is túlterhelt adófizetőkkel.
Persze, rendszeresen. De most igazából nem mi mentünk, csak a hírünk. A hétvégén ugyanis "A vidék hetilapjában", vagyis a Szabad Földben (igen, még létezik!) jelent meg egy interjú az Ökopolitikai Műhely három tagjával.
És vajon miről szól az interjú? Meglepő módon rólunk. És kik vagyunk mi?
"Egyetemi tanár, minisztériumi tisztviselő, hippi"; "A szomszéd vagy a gyerekem tanára"; "remek szakemberek, akik a maguk szűkebb környezetében elismertek". Vagyis: "nem szappanoperahősök".
Három napot evezni voltunk a Szigetközben, cirka húszan, különféle zöld szervezetek és környékékükről verbuválódott aktivisták, kutatók, családtagjaik, állástalan kőfaragók és balett-táncosok. A hely egyébként gyönyörű, a kis holtágak, a víz fölött teljesen összeér a fák lombja, bazinagy kócsagok a fákon, helyes kis fehér pókok a sátorban, ha tényleg cinikus lennék, azon méltatlankodnék, hogy mit problémáztak itt a zöldek Bős-Nagymarossal, hiszen ez így is nagyon szép.
De nem erről szólna a blogbejegyzés. Hanem arról, hogy miért csak középosztálybéli emberekkel találkozni túrázgatás közben?
A kemping előtt álló autók nagy része leginkább a felső középosztály jelenlétét mutatta, és a rövid beszélgetések is ezt erősítették meg. (Busszal mi jöttünk csak és a táborozó gyerekek.) A kemping 650 forint volt éjszakánként, (a vizes blokk egyszerű és teljesen tiszta, villany nuku, padok, asztalok, nyírt fű) a hajó bérleti díja 1300 fő naponta: ennyit azért egy átlagos, tehát tehetősnek semmiképp sem nevezhető vagy alsó középosztálybeli család üdítőre, az agyonzsúfolt strand belépőjére, bulvármagazinokra és egyéb folyamatosan cserélődő cuccokra bármikor elkölt. Ha lemennek a Balatonra, akkor pedig egy napot sem lehet kihúzni abból a pénzből, amiből mi három napot töltöttünk a Szigetközben.
Ugyanez a probléma a turistaházakban járva is bosszant.
Van Magyarországon egy egyre nagyobb réteg, amelyik a folyamatosan szegényedik el, és valamiért nem él azokkal a lehetőségekkel, melyekkel életminőségét igen költséghatékony módszerekkel javíthatná. Mert mennyiből lehet kimenni ebből a boldogtalan városból a Gödöllői dombságba, a Pilisbe, a Börzsönybe? Kb. egy doboz cigi, egy fél literes kóla árából. Ha nem is ennyiből, hiszen cigit lehet venni a fekete piacon is, és kóláért ki lehet utazni a város széli hipermarketbe, ahol „még olcsóbb”, de azért az biztos, hogy nem anyagi okok akadályozzák, hogy a kispénzű családok gyerekei hétvégén nem a környező hegyekben kapcsolódnak ki, hanem valamely képernyő előtt. Feltűnő, hogy a hetvenes években, amikor a magyar turista mozgalom a fénykorát élte, igen sok szempontból hasonlóak voltak a körülmények a mostaniakhoz. Csak akkor az emberek összefogtak, kitaláltak a hegyekbe, Országos Kék Túrát szerveztek, turista és kulcsosházakat építettek, azokat fenntartották, használták őket. Nem a „gazdag emberek” kellettek hozzá, nem a Párt, hanem emberek, akik értékelték a természetet és anyagi lehetőségeik nem engedték meg a hétvégi telek vásárlását. Az erdőkben élet volt, azokban ugyanazok az emberek regenerálódtak, akik most is mehetnének, csak…
Csak nem mennek.
Azt, hogy nincs rá idő, nem lehet abban az országban elfogadni, ahol az egy főre eső tévézés napi átlag négy óra.
Pedig milyen egyszerű! Milyen egyszerű volna észrevenni, felvenni és értékelni azokat a dolgokat, amik jók, az életminőségünket javítják, amiktől jobban érezzük, magunkat, erősebbek, frissebbek és jobb fejek leszünk, és nem kerülnek sokba. A természetjárás ilyen. És bár nincs kitiltva a szegény ember az erdőkből-mezőkből, mégis csak az idősebbek, a kisnyugdíjasok mennek közülük. Mert már nincs lelki ereje, nincs benne elég tartás ahhoz, hogy a jobbat válassza? Nem divat, és a szegénységgel járó ezernyi megaláztatás után inkább a kevesebb örömmel járó, de nagyobb presztízst jelentő fogyasztói javak felé fordul vigaszért, kárpótlásért? (Félek, itt lehet az igazság.) Ami mondjuk azzal jár, hogy folyton úgy érzi, az élet máshol van, a következő mobilban, dvd-ben, a reklámblokk után, közben pedig a fenét.
Hányan vagyunk, akik magunkra zártuk a mókuskerék ajtaját, és a „Dolgozz, zabálj, dögölj meg!” elvárásrendszer szerint élünk!
Van itt ez a dolog, az ökopolitika, amiről a mi kis műhelyünk a nevét kapta. És igazából úgy illett volna, hogy az első posztok egyikében szépen leírjuk, hogy mi a túró is az az ökopolitika, hiszen ez - egyelőre - nem egy közkeletű kifejezés. De eleinte ott volt a vitakör, és úgy gondoltuk, hogy az egyes alkalmak meg a hozzájuk tartozó bejegyzések majd összeállnak egy kerek egésszé, amiben implicite benne van a válasz a kérdésre.
Biztos vannak, akiknek ez a kérdés nem kérdés, mert évek óta az ökopollal kelnek-fekszenek, és talán vannak olyanok is, akikben az elmúlt néhány hónapban állt össze a kép. Attól tartok azonban, hogy még mindig többségben vannak (ha nem is ezen a blogon) azok, akikben egyelőre nem kristályosodott ki az ökopolitika mint politikai filozófia mibenléte. Na, nekik ajánlok egy posztot, amit szégyenszemre nem ide raktam ki, hanem - elfogadva egy megtisztelő felkérést - a Kettős mércére (http://magyarinfo.blog.hu).
A Paksi Atomerőmű zártkörűen működő állami tulajdonú részvénytársaságról van szó, az ország egyik probléma-gócpontjáról.
Egy blog többek között azért is jó, mert az ember kipuffoghatja magából azokat a bosszúságait, melyek a rendes lapok hasábjaira azért nem írhatóak fel. Ilyen az alábbi történet is.
Jött az irodánkba egy kedves levél, egy, az emailje alapján rokonszenves akadémiai kutatótól, (MTA Regionális Kutatások Központja) hogy a civil szervezetek atomenergiával kapcsolatos attitűdjét kutatnák. Nosza, az én kedves és jó lelkem egyből meglódult, hogy segítsünk az illetőnek, egyik kedvenc témámról lévén szó, a demokratikus, méltányos működés és gondolkodás ellen zsigerileg beoltott atomosokról, úgyhogy írtam neki: a legjobb emberünket fogom neki felhajtani.
Hát erre nem azt olvasom a mozgalom listáján, hogy a kutatás a pálya végi főszörny, Paksi Atomerőmű Zrt részére készül? Csak éppen ezt elfelejtette nekünk mondani a kutató?
A kitöltendő kérdőív igazi stratégiai "ellenfél-felmérő eszköz", mind a hozzáállást, mind az anyagi lehetőségeket, mind a terveket, kapcsolódási pontokat, kontaktokat, azaz belső információkat igyekeztek volna megtudni. Végül is azt válaszoltuk, hogy oké, randizhatunk, de csak akkor, ha mint minden rendes kutatásnál szokásban van, mint résztvevők mi is megkapjuk az eredményeket. Ám arról szó sem lehetett. (Bár lehet, hogy dezinformálni kellett volna őket: Nagyon sok tagunk van, és mind Paks megregulázását követeli. És nagyon dühösek. Talicskával hozzák a pénzt az antinuki programokra. Átálltak az utolsó professzorok is hozzánk, csak még taktikai okokból titkolják. Egy szakasz aktivista most szivárog be az Országos Atomenergetikai Hivatal döntéshozói szervébe.)
Nem hoznám fel ezt a kis történetet, ha nem kéne azokat a jóembereket hülyére perelni ahhoz, hogy kiadják, milyen kockázati elemzés alapján indították újra az általuk szétvert kettes blokkot, ha nem masszíroznák ki a parlamentből, hogy mindenféle hatástanulmány, energiapolitikai stratégia nélkül adja áldását az atomerőmű élettartamának meghosszabbítására (!!!), ha nem tudták volna megúszni a kettes blokkban elkövetett igencsak súlyos bénázást, ha nem akarnák a fontosabb – és vélhetően cikisebb – doksikat eltitkolni a nyilvánosság elől üzleti titokra (!!!) hivatkozva, ha nem akarnák az atomerőmű kedvéért szivattyús energiatározóval tönkre tenni a zempléni hegyeket, meg időnként a Pilist, a Prédikálószéknél. Ha nem vitték volna be a miheztartás végett feketekomédiába illő körülmények között teljes sci-fi védőfelszerelésben azt a három, az atomszemetünktől sugárbeteg oroszt a parlament elől, akik csak Gyurcsánnyal akartak beszélni.
De igen.
Mintha ott az igazgatótanácsban a feltámasztott Kádár írná a stratégiát.
És ez önmagában is túl súlyos probléma ahhoz, hogy elfogadhassuk. Akkor még azt nem is néztük, hogy úgy termeljük a pár százezer évig sugárzó veszélyes hulladékot, hogy közben senkinek nincs épkézláb ötlete arra nézvést, hogy mihez kezdünk majd vele.
Csak propaganda van, napi cirka kétmillióból, amit ha összevetünk az antinuki kampányokkal (100:1-hez), akkor semmi meglepő nincs abban, hogy a legtöbb polgár ezt az egész kérdést azzal akarja elintézni, hogy Paksot nem lehet kiváltani, meg hogy a zöldek akkor ne használjanak áramot.
Amúgy ha dolgozunk rajta, ki lehet. A németek, a mienknél jóval nagyobb energiaigénnyel meg tudták csinálni. Mert itt is fúj a szél, süt a nap, a geotermikus energiából valószínűleg mi vagyunk a legjobban ellátva Európában. Ha kishitűségből nem lennénk hasonlóan jól felmálházva, már sokkal előrébb állnánk.
(Kis összefoglaló a Paksi Atomerőművel kapcsolatos problémákból.
A létező legkomolyabb tanulmány az energiarendszer zöldítéséről - sajnos nem kormányzati.)
És most nem viccelek, kivételesen egy tényleg tisztességes közszereplőről van szó. Majtényi László azok közé tartozik, akik a mai magyar politikában is meg tudták őrizni erkölcsi integritásukat, morális tőkéjüket. Erre jön egy "közíró", a mindenkori-miniszterelnök (na jó, csak AJ és GYF)-fan Debreczeni József, és mélyről jövő felháborodásában lerántja a leplet Majtényi és - ugyanazzal a lendülettel - Sólyom László mocskos üzelmeiről. Muhaha.
Ha valaki nem követte a "vitát" - vagyis az olcsó befeketítési kísérletet és a rá adott kényszerű választ -, ami Debreczeni és Majtényi között alakult ki a Népszabadságban, annak itt egy rövid zanza:
Debreczeni története (Az elnök tisztessége) szerint Sólyom jelöli Majtényit, "a (minden irónia nélkül) kiváló jelöltet" ombudsmannak, de a pártok nem szavazzák meg, ezek után a sértődött Majtényi "egy elnököt dicsőítő és mindkét politikai oldalt ostorozó cikket publikál". Később Sólyom - a miniszterelnökkel együtt - kinevezi Majtényit az ORTT elnökévé, aki hálából odaveszi Sólyom vejét szóvivőnek [valójában sajtósnak]. Az ügy kipattanása utáni nyilatkozat alapján pedig kiderül, hogy nemcsak Majtényi, de az összes érintett "felelőtlen" vagy "bennünket néznek ennyire ostobának" - értsd: hazudnak. Ez Debreczeni szerint "kínosabb" a Torgyán-meny Malév IT-beli kinevezésénél is, mert bár "a pitiánerség hasonló", de akkor a magyarázat "legalább őszinte volt a maga cinikus módján".
Ráadásul ezt az egészet a teljes magyar sajtó egy nap után ad acta tette - az éleslátó Debreczeni József viszont kiborul: "Én kétségbe vagyok esve. A számomra megdöbbentő hír miatt is, a hírt kísérő süket csönd miatt is." A végén már csak tud annyit tud mondani: "mélyen meg vagyok rendülve, Elnök Úr".
Ez tényleg egy csúnya, bizantinus, összefonódásokkal és korrupcióval terhes sztori; és bízvást el is hinnnénk a mai magyar állapotok kontextusában, ha nem ismernénk a szereplőket. Mivel azonban sok rosszat lehet mondani az elnökre, de azt éppen nem, hogy pitiáner lenne, és Majtényit sem egy erkölcstelen, hazug fickónak ismertük meg, érdemes legalább elolvasni a fő érintett válaszát (Debreczeni tisztessége).
Túl azon, hogy Debreczeni néhány ténybeli tévedését helyesbíti, megjegyzi, hogy az inkriminált vő, Moldoványi Tibor "nem az elnök kicsi veje, akit be kell dugni valahova, hanem ötven feletti elismert szakember, tekintélyes férfi, aki olyan munkára szerződött, amiben komoly tapasztalata van". A Majtényi-cikk valódi oka azonban, hogy "Debreczeni egész oldalas írásában elfogadhatatlan eszközökkel személyes integritásomat kezdi ki." A sunyi eszközöket tartalmazó felsorolás annak is meggyőző, akinek elsőre nem veri ki a szemét az ilyesmi.
"Az elnök és köztem olyan beszélgetést konstruál, hogy "Vedd oda a gyereket (!)." "
"A tőlem vett idézetek sorát egyenesen úgy indítja, hogy valamely ismerősére hivatkozik, ígyen: "egy Majtényit amúgy nagyra becsülő ismerősöm szerint egyenesen "ízléstelen" ti. az én januári írásom."
"Azon túl, hogy hasonlatai torzak, Debreczeni valami olyasmivel ken össze, hogy talpnyaló lennék[...]"
A végén persze az is kiderül, Majtényiről honnan lehet tudni, hogy jó srác:
"Zárszóként, mivel ide tartozik, elmondom, hogy megválasztásom után elhagytam azt a közpolitikai intézetet, ahol addig elnök voltam, és bezártam egy ügyvédi irodát. Az első héten eladattam a fenekem alá tolt nagy fekete állami Audit. Az ORTT rengeteg pénzt oszt, és a pénzosztás hatalom, melyért sok minden kapható, elnökként pedig minden pénzosztó bizottságba tagokat kell jelölnöm. "Pénzosztó embereim" (brrr) többségét nem is ismerem, mert tekintélyes szervezetektől (TASZ, Védegylet, NEKI, Nyilvánosság Klub, Független Médiaközpont, MTA Irodalomtudományi Intézet, Transparency International) kértem személyi ajánlásokat, csak azokból válogattam."
Valószínű, hogy senki sem ment volna el a Debreczeni-féle szösszenet mellett szó nélkül, ha az ő személyét érinti. Persze nem is lepődünk meg túlzottan az eseten, hiszen közírónktól nem új az ilyenfajta teljesítmény.
Ami viszont végső soron hasznos, hogy kiprovokálta a választ arra a bennem is felmerült kérdésre, amit az utolsó bekezdésben Majtényi feltesz magának - és meg is felel rá.
"[...] mégis, miért mondtam igent márciusban, mikor végül is felkértek az ORTT elnökének? Először, mert a sokat szidott médiatörvényben komoly és sok tekintetben kihasználatlan alkotmányvédelmi potenciált látok. Másodszor, elutasítom azt a bölcsességet, hogy "Ne menj ki a Fórumra, mert a te szívedben lakik az igazság!", vagyis hogy egy ilyen világban a rendes ember távol tartja magát a közügyektől. Harmadszor, érdekelt. Negyedszer, a hazámat vélem szolgálni."
A negyedik ok, bár kissé patetikus, de vállalható. A harmadik egyszerű és hihető. Az első teljességgel szakmai, és biztos vitatható; én nem értek hozzá eléggé.
Ami szerintem itt igazán fontos, az a második érv. Még ha személyesen nem is értek egyet Majtényi döntésével, hogy elvállalta az ORTT elnöki tisztét (és azóta kevés reménnyel küzd a jobb működésért), abszolút támogatandó az általa képviselt attitűd.
Az nem megy, "hogy egy ilyen világban a rendes ember távol tartja magát a közügyektől", mert akkor továbbra is olyan állapotban lesz az állam és az ország, mint most - ez pedig nem túl biztató kilátás. De ha Majtényihoz hasonló, tisztességes emberek kerülnek mind több közintézmény, -hivatal és -testület vezetésébe, akkor van remény a változásra.
Update: Majtényi László, a médiahatóság elnökenemrég arra kérte az évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező Moldoványi Tibort, hogy válasszon: az ORTT sajtófelelőse vagy a jövő nemzedékek ombudsmanjánál kapott hasonló állását tartja meg. (teljes cikk)
Na, akkor most azt csinálom, amit az újságírók egy része munka gyanánt: bekopizok egy előregyártott sajtóanyagot. Persze át is írhatnám, de ahhoz dolgozni kéne, és ez különben is egy őszinte blog... Szóval lássuk egy az egyben:
Re:pohár, komposztálható tányér és riksa-taxi
A környezettudatos szemlélet, a fenntartható fejlődés népszerűsítését tűzte zászlajára a hazai fesztiválpiac legnagyobb hagyományokkal bíró rendezvénye, a Szegedi Ifjúsági Napok. Ennek keretében, a magyar fesztiválok közt elsőként a SZINen találkozhatunk visszaváltható söröspohárral, valamint biológiailag lebomló étkezési eszközökkel. Boros Gyula, a rendezvény főszervezője szerint nem az a cél, hogy a SZIN „zöld fesztivállá” váljon. „Arra törekszünk, hogy az emberek felismerjék és átérezzék saját, egyéni felelősségüket” – nyilatkozta a főszervező.
Nemrég a csapat hétvégi kupaktanácson volt egy vidéki leszerelt úttörőtábor-szerű helyen.
Kis faházak az erdős parkban, két nagy közösségi épület, közös wc, zuhanyzó, jó levegő, s a bejáratnál egy emlékmű, melyet a munkásmozgalom egyik harcosának tiszteletére emeltek annó.
Folytak a viták, megbeszélések, értékelések, az összeesküvők félig underground mozgalomhoz illő diszkréciójával, este pedig a fiúk fociztak a hely füves pályáján. Szombaton egy ott nyaraló rokonszenves ötvenes szintén nlézte a családjával, ahogy a töksötétben, elemlámpával kergetjük a labdát. Amikor kiálltam csereként, odajött.
-Meg szabad kérdezni, hogy önök mit szerveznek?
Én zihálva, zavartan elmosolyodtam, mert bár céljainkról nyilatkozunk mindenhova, de hirtelen nem tudtam, mit mondjak. De az illető kisegített:
-Mert ha véletlenül valami zöldes pártot szerveznek, akkor én szívesen segítek Önöknek. Gyulán élek, és pedagógus vagyok, és tudom, hogy nagyon nagy szükség van egy normális pártra.
Snitt.
Ezt pedig egy regionális szinten igen ismert és jó hírnévnek örvendő zöld szervezetnél dolgozó barátom írta:
„Jött ma az egyesületbe a vízóra leolvasó, - korábban még sosem láttam. Az alábbi párbeszéd zajlott le köztünk:
- nagyon kinőtték már ezt a házat (a vízórás)
- hát igen - igen (én)
- alakítsanak pártot
- ???
- akkor tudnának változtatni a dolgokon, és hát sokkal több pénzük lenne, vehetnének nagyobb irodát
- de hát ki szavazna a ránk?
- én biztosan magukra szavaznék, meg hallottam valahol, hogy az emberek 30%-a egy új pártra szavazna ha lenne, ilyen”
A Figyelő legfrissebb (2008/30.) száma három oldalas cikkben foglalkozik az Ökopolitikai Műhely kezdeményezésével. Azt írják: "Feltehetőleg az ősszel színre lép Magyarországon egy új politikai párt, amely az ökopolitizálással kínálna harmadik utat."
A "harmadik erő" csíráit a Sólyom-Fodor-Védegylet háromszögben vélik megtalálni, bár a cikk végén már maguk is arra jutnak - nagyon helyesen -, hogy Fodor Gábornak semmi köze sincs ehhez a történethez.
Van még a szövegben néhány érdekes értesülés, egy-két költői kép ("a zöld fantompárt hátszele", például), és azt is megtudhatjuk, miért "viszolygunk" a "zöld párt" megjelöléstől.
A legjobb lesz, ha elolvassátok az egészet. Az internetes verziót - ó, fájdalom! - megcsonkították, ezért érdemes megvenni a nyomtatott Figyelőt (kölcsönreklám visszajár).
Update: azóta elérhető lett a teljes cikk az fn.hu-n.
A híres kutatóintézet, a Kettős mérce (http://magyarinfo.blog.hu) már méri a támogatottságunkat tökéletesen reprezentatív, a rendszeresen internetező kb. 3 millió főt megkérdező kutatásában. Jelen pillanatig a megkérdezettektől 227 válasz érkezett; ezekből világosan látszik, hogy az ország legnépszerűbb politikai ereje elsöprő fölénnyel, 35%-os támogatottsággal az itt csak 'Ökopol' néven emlegetett alakulat, vagyis mi.
Hurrá!
Ha esetleg kitöltenétek a kutatás tudományosan jól megalapozott kérdőívét, itt megtehetitek.
Azt írja a HVG, hogy két quados eszméletlenre vert egy polgármestert, nevezetesen az alsószentivánit. Az alsószentivániak horgászversenyt rendeztek, ami a két aranyifjúnak nem volt elég érdekes, ezért azt játszották, hogy jól rágyorsítottak egy-egy emberre, majd az utolsó pillanatban elrántották a kormányt. A polgármester szólt, és verés lett a vége.
A srácok amúgy már ismert figurák voltak, a riport szerint időnként pénzt égettek a kocsmában, és az aktus előtt is azt ajánlották fel, hogy egy marék papírpénzzel rendezzék le a problémát.
Ha eltekintek attól, hogy milyen fokú agresszió és bunkóság egy természeti környezetben ilyen hangerővel megjelenni, akkor el tudom képzelni, hogy egy quaddal száguldozni biztos nagyon jó érzés. Ha eltekintek attól, hogy ezek a gladiátor-szerkók, az az erődemonstráció összes óvodás-csillagok háborújás szimbóluma milyen erővel mutatja a világnak, hogy az illetőnek belül, hogy is mondjam, szóval komoly problémái vannak, önértékelés, énkép, vagy szexuális élet terén, nos, akkor el tudom képzelni, hogy jó lehet egy ilyen szarságon ülni.
De ezt majd egyszer levezetem részletesebben.
Ami igazán érdekes az ügyben, az az elszabadultság. A következmények nélküliség.
Hogy fejétől bűzlik a hal.
Mert mit lehet mondani az ilyen megvadult állatoknak, és tök más kategória, de mit lehet mondani azoknak a szerencsétlen, cinikus, kedvetlen srácoknak, akik köpködnek a megállóban, azoknak a büféseknek, akik nem adnak nyugtát, a tanároknak, akik fáradtan ledarálják a minimális tananyagot, hogy miért legyenek jobbak? Azt, hogy tanuljanak, dolgozzanak rendesen, fizessenek adót, legyenek jó fejek a másikhoz, hiszen érdemes: az ország virágzik, vezetői azon iparkodnak, hogy nekünk minél jobb legyen, és ehhez már csak az kell, hogy ők rendesen dolgozzanak, befizessék az adót, és jó fejek legyenek egymáshoz? Hogy hass, alkoss, gyarapíts?
Hogy csinálják mindezt, mert érdemes, hiszen akik forgatják a kormánykereket, azok rendesen dolgoznak, befizetik az adót és jó fejek?
Nem, ezt sajnos nem lehet mondani.
Azt persze lehet mondani, (nem a quadosoknak, hanem magunknak), hogy a következmények nélküli országban, ahol bármi derül ki bármely politikusról, az simán hatalmon maradhat, ott természetes, hogy a jelenség leszivárog mindenhova, a quadosokhoz, a büfésekhez, a híradó előtt vacsorázó családokhoz, meg azokhoz is, akik nem is olvasnak híreket, csak a blikkújságból „tájékozódnak” a „világról”. Az, hogy egy miniszterelnök az őszödi beszéd után is hatalmon maradhat, az az óvodák kiscsoportjaiban is érezteti hatását. Nyugodtan lehet dúlni, pusztítani, lopni és hazudni, rontani a világot, ugyan valahol a mindenség keze ökölbe szorul, de más nem történik.
Ha én volnék hazudós miniszterelnök, vagy horgászokat rémítgető quados, ezt biztos nagyon izgalmasnak, viccesnek és adrenalin-dúsnak találnám. S ha jól nézem, az érzés függőséget is okoz.
És azt is kell mondani, hogy ebben részt venni nem szabad. Gazemberséget elkövetni rosszabb, mint gazemberséget elszenvedni.
Nekik asszem csak annyit lehet mondani, hogy legyél te a jobb. Ha úgy érzed, úgy látod, hogy nem érdemes jónak lenni, rendesen dolgozni, adót befizetni, a többiekkel jó fejnek lenni, mert az úgyis kevés, és munkád eredményét, befizetett adódat ellopják, jófejségedet letapossák, azért csak tedd akkor is. Égesd őket azzal.
Volt egy skinhead ismerősöm, aki ha nem is vert cigányokat, de azért beszólogatott nekik, csúnyán nézett rájuk. Egyszer aztán elég részeg volt, amikor egy cimborámmal rádumáltuk, hogy ne bántsa őket, hanem próbaképpen legyen hozzájuk ultrakedves. Egy hét próbaidőt megígért nekünk. Pár nappal később felhívott: az imént egy buszmegállóban vártam, mellettem egy cigány nő a gyerekével. A gyerek eldobta a csokipapírt, mire én odaléptem, és kidobtam a szemetesbe, majd kedvesen és egyértelműen rájuk mosolyogtam. Baszki, ez sokkal jobb! – mondta, és letette.
Szóval így is lehet. Jobbnak lenni, próbaképpen.
"Miért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Miért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis!"
József Attila
Szolgálati közlemény:
Bocs, de azt evidensnek vettem, h nem minden quados köcsög, - nem gondoltam, h külön le kell ezt írni azért, h ne erről kommenteljenek. Más mintáról írtam, mint a kijelölt, hangfogóval védett pályán száguldozó ifjaké - nem kétlem, h köztük vannak tök normális arcok is.
És azért azt sem gondolom, h Őszöd előtt minden oké volt, meg hasonlók, és nem is írtam ilyet, tehát ezen lovagolni sem vezet messzire.
De ha valakit igaztalanul megbántottam volna, megkövetem, és elnézését kérem. Üdv:
Az alábbi cikk- és interjúrészletek alapján egyértelműen kirajzolódik, milyen álláspontot képviselnek az ökopolitikai gondolat képviselői a meleg méltósággal és a felvonuláson történt támadásokkal kapcsolatban. (Azért persze érdemes elolvasni a teljes szöveget is - kattints a linkekre!)
Scheiring Gábor: Az ökopolitika büszkesége (Népszabadság)
"Az ökopolitika büszkesége az erőszak minden formája elleni fellépés, a természeti és kulturális sokszínűség karakán védelme - hisz a sokszínűség a jövő záloga, és még soha nem volt ennyire egyértelmű, hogy ennek megőrzésében egymásra vagyunk utalva. Az ökopolitika büszkesége a személyes szabadság védelme és az egyéni kreativitás felszabadítása a társadalmi-gazdasági terror alól - hisz életünk sivársága nemcsak fenntarthatatlan, hanem rémisztően unalmas is. Az ökopolitika büszkesége a nyilvános vita védelme és a politika értelmének helyreállítása - hisz nincs fenntarthatóság közösségi önrendelkezés és értelmes közélet nélkül.
Legyünk következetesek.
A melegek büszkesége az ökopolitika büszkesége."
Elek István: Melegfelvonulás és következményei (Heti Ökopol)
"Nem kell ahhoz melegügyi aktivistának lenni, még csak rokonszenvezni sem szükséges a Meleg Méltóság Napját felvonulással ünneplő homoszexuálisokkal - sőt akár ellenszenvesnek is tarthatjuk a felvonulás külsőségeit és helyteleníthetjük a többségi értékrendet, életformát, a katolikus vallást, egyházat provokáló szándékot -, hogy a leghatározottabban elítéljük az utcai verbális és fizikai agressziót. E kisebbség megakadályozását abban, hogy élhessen a véleményszabadság és a gyülekezés szabadságának alkotmányos jogával. Amely mások provokálásának jogát is magában foglalja.
Ez a közös nevező, az állampolgári jogegyenlőség tiszteletben tartása, garantálása. Az e melletti kiállás. Ha ezen túl vagyunk, akkor jöhetnek a fenntartásaink, ellenvetéseink, amelyek elválasztanak, esetleg szembeállítanak bennünket, egyazon politikai közösség különféle értékrendű csoportjait. "
Schiffer András: Gyurcsány baromi veszélyes játékot űz (Zoom.hu)
"...kár kertelni: neonáci attak érte a homoszexuálisok felvonulását. A módszer, ahogy meg akarták hiúsítani gyülekezésüket és az életükre törtek, náci bandák sajátja. Az eszmei körítés pedig, amellyel ezt néhányan mentegetni igyekeztek a rákövetkező napokban, a harmincas-negyvenes évek goebbelsi propagandájára emlékeztet. Ehhez képest lényegtelen, hogy előzőleg melegszervezetek milyen plakátokat közöltek, hogy ki milyen jelmezben vonult, és az is, mit gondolunk a homoszexuálisok jogairól és emancipációjáról. Önmagában akár a homofóbia is érthető jelenség lehet. De az erőszak és a genetikai handabandázás, amellyel azt egyesek indokolni próbálták, tűrhetetlen. Annak, aki demokratának, kereszténynek vagy humanistának tartja magát, kötelessége kiállni megalázott embertársai mellett."
Kis színes: milyen az, amikor az autós újságíró - és mint ilyen, definíciószerűen autóbuzi - lamentál az emberi létmód és különösen a motorizált közlekedés fenntarthatatlanságáról? Meglepő a válasz: teljesen vállalható, amit Rácz Tamás ír Olajat égetni a környezetért? című cikkében.
Miben tér el az ökopolitikai alternatíva a jelenlegi politikai kínálatban szereplő pártoktól, és miben tér el attól, ahogy sokan a zöldek politikai megjelenését elképzelik?
Az utóbbi kérdésre meglehetősen egyszerű a válasz, kezdjük azzal. A környezet- és természetvédő szervezetek az emberek nagy része szerint nem csinálnak mást, mint megakadályoznak ilyen-olyan beruházásokat. Itt és most nem akarom azt bizonygatni, hogy bizony más dolgokat is csinálnak, helyi szintű programok kidolgozásától és végrehajtásától kezdve egészen az alternatív költségvetés kidolgozásáig. Ezek azonban sajnos nem viszik át olyan gyakorisággal a média ingerküszöbét, mint a keresztbefekvés, odaláncolás és a többi látványos demonstráció.
Akárhogy is, ez a toposz él, és téves elképzeléseket kelt a zöld politikai képviselettel kapcsolatban is - sokan azt gondolják, az ökopolitika nem képes másra, csak a létező javaslatok és döntések kritikájára. Pedig a politikában alapvető az az elvárás, hogy a negatív kritika mellett pozitív javaslatokat is megfogalmazzunk - megjegyzendő, erről a parlamenti ellenzék már rég megfeledkezett. Az ökopolitika azonban komolyan veszi és újragondolja a politikai képviseletet: elsőrendű feladatának tekinti, hogy az elhibázott lépések megalapozott kritikáján túlmenően jól kidolgozott, hosszú távra szóló, társadalmilag és környezetileg egyaránt fenntartható alternatívákat fogalmazzon meg. Nem csak annyit mond: 'nem'; azt mondja: 'nem, hanem:'.
A másik kérdés a "létező demokrácia" pártjaival szemben megfogalmazható eltérésekről szól. Ebben a megközelítésben ezek nem elsősorban tartalmi különbségek, bár természetesen maguk az ökopolitika által kínált megoldások is újszerűek. Itt a procedurális eltérések a fontosak, vagyis az alternatív javaslatok megfogalmazásának és a döntések végrehajtásának a mikéntje. Az elavult modernista ideológiákat követő pártok hisznek abban, hogy a közjó maximalizálása egyszerű technikai feladat, amit a "szakértők" tudnak a legjobban - elvileg tökéletesen - elvégezni.
Az ökopolitikai gondolat, miközben elismeri a szaktudás nélkülözhetetlenségét, fontosnak tartja megfogalmazni azt is, mit nem tudunk. Bizony, nem lehet az íróasztal mögül mindent megoldani. Arra is szükség van, hogy a döntésben érintett közösség megfogalmazza vágyait, elvárásait, és hogy az úgynevezett helyi tudásokkal kiegészítse a szakértők elvont, univerzális tudását. A politikai döntést pedig e kétféle tudás összegzése után lehet igazán megalapozottan meghozni.
A "szakértő" mítoszával való leszámolás, és az ilyen nyitott, valóban demokratikus tervezési és döntési eljárások garantálják azt, hogy az ökopolitikai alternatíva képes lenne javítani a jelenlegi politika által nyújtott teljesítményt.
Na, de hogy a napokban pontosan mit is érdemes csekkolni?
Szerda estétől vasárnap délig rengeteg okosság hangzik el a Védegylet Nyári Egyetemén; akár egy előadásra, workshopra, bulira is érdemes lehet kinézni Horányba, igazán nincs messze. És még szép is.
Aki meg urbánus örömökre vágyik, és nem veti meg a könnyed, mégis filozófiával átszőtt akciókat, az locsolkodjon szombat délután a Negyedik Köztársasággal!
És ha egyik sem jön össze, akkor legalább nézzetek rá a barátaitokra, rokonaitokra, és érezzétek jól magatokat!
A kezembe került a The Budapest Times múlt heti száma. Az újságot elsősorban a nálunk élő külföldiek olvassák, és alcíme szerint Magyarország megértését célozza. Nem egy egyszerű küldetés.
Egy országban, ahol elvileg szinte minden adott lenne a nyugodt és kiegyensúlyozott, hogy azt ne mondjam, normális élethez, ilyen címlapsztorikkal jelenik meg egy újság: kerítésbe vezetett áram öl embert, megdobálják a melegfelvonulást, viták a gyűlöletbeszéd-törvényről, rendőrök értelmi fogyatékosokat aláznak meg. Gyönyörű.
Pedig nem is akartuk. De tényleg nem. Mit lehet egy hosszú folyamat ilyen korai szakaszában mondani? Nem irigylem azokat, akiknek úgy kell nyilatkozniuk, hogy alig van mit "elárulni". De sebaj, ez legyen az ő problémájuk.
Az sokkal fontosabb, hogy a sajtó reakcióiból úgy tűnik, komoly és jóindulatú érdeklődés van az ügy iránt a politikai - hogy azt ne mondjam, szeriőz - újságírók körében, politikai orientációtól függetlenül. Az elmúlt pár nap termése:
A HVG "új pártkezdeményként" tartja számon az Ökopolitikai Műhelyt.
Az Echo TV a legfontosabb heti politikai eseményeket tárgyaló műsorában, a Heti mérlegben adott le egy interjút Schiffer Andrással (lásd a 16. perctől, vagy töltsd le magát az interjút).
A 168 óra egy sok, eddig tisztázatlan kérdésre választ adó interjút közöl Csillag Gábor antropológussal, a Zöfi aktivistájával, akit "leendő pártalapítónak" titulálnak.
Az MR-1 Kossuth Rádió Magánhangzó c. műsorában Politikai klímaváltozás: kizöldülhet a közélet címmel sugárzott egy anyagot, amiben az "ökomozgalom" parlamentbe jutási esélyeit vizsgálják.
Úgy tűnik, ez a téma - már csak a félig titkos, de legalábbis nagyon titokzatos volta miatt - most borzasztóan izgalmas. Vajon az lesz-e akkor is, ha véget ér az uborkaszezon, vagy ha coming out-olunk, és kiállunk a nyilvánosság elé?
Azt hihettük, hogy ennél már nincs lejjebb, de úgy tűnik, mégis van.
A Századvég júniusi felmérésében mindössze a válaszadók 45%-a nevezett meg olyan pártot, amire szavazna, miközben 58% állította, hogy részt venne egy most vasárnapi voksoláson.
A kutatók régóta felteszik azt a kérdést is a válaszadóknak, hogy "az ország jelenlegi gondjaira szerintük mi volna a legjobb megoldás (MSZP vagy Fidesz kormány, a jelenlegi vezetővel (Gyurcsány ill. Orbán) vagy nélküle, s ötödik opcióként pedig egy, a jelenlegi pártoktól független új politikai erő hatalomra kerülése)". A mostani felmérésben "jelentős változás a nem létező ötödik lehetőség, a jelenlegi pártoktól független harmadik erő támogatottságának emelkedése. A júniusi felmérésben a kérdezettek 38 százaléka választotta volna ezt az opciót, ami jól kifejezi a meghatározó politikai erőkkel való elégedetlenség mértékét." Ez azt jelenti, hogy ma a relatív többség, bő 3 millió választó bárkit szívesebben látna kormányon, mint a két nagy pártot.
A totális kiábrándultságot támasztja alá a Szonda Ipsos politikusi "népszerűség"-rangsora. A sorrendben a köztársasági elnököt követő legkedveltebb pártpolitikusok (Szili Katalin és Göncz Kinga) is mindössze 45%-os népszerűséggel bírnak, de a többség a 30-40%-os tartományban mozog.
Ezen talán már csak az segít, ha végre elmennek szabadságra. Lehetőleg minél hosszabb időre...
[az MR1-Kossuth Rádió 'Történet hangszerelve' című műsora]
Alig több mint egy fél éve telt el azóta, hogy Sólyom László felvetette, szükség van egy ökopolitikai pártra a magyar politikai színpadon. A héten híre jött, hogy formálódik egy, a harmadik erő pozíciójába törekvő új mozgalom. Ebben kulcsszerepe van Schiffer Andrásnak, aki eddig elsősorban a Védegylet és a Társaság a Szabadságjogokért aktivistájaként ismerhettünk meg. Aki figyelte pályafutását nem nagyon lepődhetett meg azon, hogy a pártpolitika felé fordult, hiszen a már nevet szerzett ügyvédet mindig is érdekelték a köz ügyei. Most úgy találta, elérkezett az idő belevágni. Az okokról és a lehetőségekről a Történet hangszerelve című műsorban beszélt.Hallgassa meg!
Az új párt nevéről még nem született döntés, elindult azonban a gondolkodás arról, miként állítható fel a jelenlegi politikai elittel szemben egy életképes politikai erő. Ennek a gondolkodásnak a része az is, hogy kockázatos és felelősségteljes döntés belépni a jelenlegi politikai arénába, és nagy morális és financiális küszöböt kell átugrani – mondta Schiffer András a Történet hangszerelve című műsorban.
A vita egy harmadik erő létrehozásáról már akkor elindult, amikor Lányi András a Védegyletből kilépve megalapította az Élőláncot. Schiffer András szerint azonban két-három évvel ezelőtt még nem voltak meg a feltételei egy új párt megalakításának: akkor konstruktívabb szerepvállalásnak tűnt a Védegyletben vagy más mozgalmakban részt venni. Azt nem tagadja, hogy régóta formálódik a társadalomkritikai mondanivalóval megáldott politikai alternatíva létrehozásáról, a legnagyobb fejtörést pedig a morális küszöb átlépése jelentette.
Hogy miért pont most vágna bele egy új párt felépítésébe, arra több okot sorolt fel Schiffer. A magyar társadalomban érzékelhető ugyan a kiábrándultság, létjogosultsága van azonban annak a törekvésnek, hogy az emberek számára világossá váljon: a politika nem csupán a gazdasági érdekcsoportok privilégiuma, hanem mindannyian azonos eséllyel szólhatunk bele közös dolgainkba. Éppen ezért első körben nem milliárdokról szól a történet, Schiffer András szerint aktivistákkal, önkéntesekkel, magánadományozókkal ki lehet pótolni a nagytőkét, és hisz abban, hogy vannak olyan tehetős vállalkozók, akiknek annyira elegük van a jelenlegi politikai állapotokból és éreznek annyi felelősséget, hogy ellentételezés nélkül hajlandók áldozni egy harmadik politikai szereplő színrelépésére.
Reményt ad az is, hogy a magyar választók a jelek szerint felismerték, hogy a jelenlegi pártokban már nincs kipróbálatlan tartalék, így megváltozott az emberek viszonya a pártpolitikához. Schiffer szerint a magyar demokrácia legfőbb problémája – a demokratikus intézményekbe vetett hit megrendülése – visszavezethető arra, hogy a politikai elitet kívülről nem éri kihívás. Az utóbbi két-három év eseményei azonban a társadalom legkülönbözőbb szegmenseit átlendítették a holtponton, és ma már nem csupán otthon morgolódnak azon, hogy milyen viszonyok között kell élnünk.
Az új párt esélyeit növeli az is, hogy helyi és globális szinten is tudatosult az emberekben az, hogy szűkösek az erőforrásaink, az emberek a bőrükön érzik a klímaváltozás, az élelmiszerdrágulás problémáját, és ez ugyancsak cselekvésre késztet sokakat.
Schiffer szerint ma már nem elégszenek meg az emberek azzal a két narratívával, amelyet a jelenlegi politikai kínálat lefed – az egyik oldalon a gazdasági mutatóknak rendelnek alá mindent, a másik oldalon pedig populista válasz fogalmaznak meg erre.
Schiffer András azt mondja, önmagában nem az a céljuk, hogy 2010-ben képvieselőt küldjenek az Országgyűlésbe, hisz ugyanis abban, hogy egy párt a Parlaemnten kívül is érvényesülhet, és beleszólhat a politikába. Emlékeztet arra, hogy a magyarok mély szkepszissel tekintenek a politikára, amely mára egyet jelent a cél nélküli csatározásokkal és személyeskedésekkel. Éppen ezért a magyar választónak nincs megváltás érzése, amikor egy új politikai szereplő színpadra lép. Számolnak azzal, hogy a ma bizonytalan szavazók nem feltétlenül egy új párt mellett fogják elkötelezni magukat, az azonban nem jelenti azt, hogy azonnal visszavonulót kell fújni. A lehetőségekhez mérten gondolják végig, mit tehetnek azért, hogy az ország élhető legyen.
Schiffer András azt mondja: számonkérhető programot lehet és szabad hirdetni, és folyamatosan meg kell tudni feleltetni a hirdetett elveknek, másképp nincs értelme. Azt vallja, amíg nincs program, kalandorság belépni a politikai térbe. (MR)
Ön szerint is vigyázni kell egy új párt felbukkanásával? (____extrémlányt!)
- Nem kell félni tőle, csak az a párt életképes, amelynek nagy számban vannak támogatói. S ha vannak, akkor hadd létezzen. A demokráciában ez a pártmegmaradás törvénye. Ön dönt.
Mit szólna egy zöldpárthoz, ami leginkább a környezetvédelemről szólna? Kötnének velük esetleg koalíciót? (SmileyBoy23)
- Az ügy fontos. Ha a feleségem nem mondaná, de mondja, akkor is tudnám, hogy a politikában az a legnagyobb gyalázat, hogy ezzel a kérdéssel nem foglalkozik eleget, sőt, valójában ezt kéne az első helyre tenni. Ha igény van, párt is van. Meglátjuk, mit hoz a jövő.
– Ön egy interjújában az ökopolitikai szervezeteket említette egy leendő ökodemokratikus, ökoliberális párt csírájaként, illetve egy az MSZP-től balra álló szociáldemokrata párt megjelenésében bízott. A zöldeket értem, az utóbbit viszont nem. A kapitalista Kapolyi Lászlótól vár megváltást?
– Kapolyi egyezséget kötött az amúgy tisztességes Vajnai-féle Munkáspárttal, próbálnak fiatal értelmiségieket bevonni a gondolkodásukba. Kapolyi vagyona önmagában nem érdekes. A Jobbik (és a Magyar Gárda) elnöke, Vona Gábor például nem gazdag ember – benne bízzam? Ezért?
...
– Nagypártonként 3-4 milliárd forint ment el a 2006-os kampányra, s valószínűleg a következő se lesz olcsóbb. Egy új párt honnan szerezné meg ennek akárcsak töredékét?
– Az amerikai Howard Dean indult a Demokrata Párt elnökjelöltségéért. Nagyjából olyan gazdag ember ő, mint ön vagy én: nincs semmije. Az interneten 5 dolláronként szedett össze annyit, hogy kis híján legyőzte John Kerryt.
– Ha jönne Magyarországon egy hiteles figura, kevés pénzből is fel tudná magát építeni?
– Ha képviseli a többség érdekeit. Meg az sem árt, ha néhány kérdésben igaza van. És ha az az igazság újszerű is, áradnak a támogatók. Annak kell nagyon a pénz, aki pusztán a reklámra kénytelen hagyatkozni.
– Épp az imént mondta, hogy a magyarok többsége a Blikkből és a kereskedelmi csatornákról tájékozódik.
– Az igaz és újszerű mondanivaló még ezeken a csatornákon is eljuthat az emberekig.
– Említette, hogy talán zöld lesz az új erő. Az SZDSZ-ből lehet zöld párt?
– Az SZDSZ-ből ma nem árad más, csak fáradtság. Mint a többi pártból. Lesz választás, nyer majd a Fidesz, és nem hoz semmi újat, legföljebb néhány kellemetlenséget. Egészpályás letámadás már volt egy, hát most lesz még egy. Dögunalom. Dögunalom, dögunalom.
