HTML

ELKÖLTÖZTÜNK: lehetmas.blog.hu

Az LMP egy ország- és világmegváltó politikai kezdeményezés a fenntarthatóság, igazságosság és részvétel jegyében. Hisszük, hogy lehet más a politika - ha Te is teszel érte!

Linkblog

Friss topikok

Címkék

adózás (5) akció (1) aktivizmus (1) alkotmánybíróság (2) anarchia (1) anima sound system (1) antifasizmus (2) antirasszista (1) áram (1) atom (1) autó (2) babarczy (1) baloldal (3) bencsik (1) bizalom (1) boda (1) bodoky (1) bokros (1) boldogság (5) börtön (1) bringa (1) bringaút (1) buli (5) bulvár (1) cégmérce (2) civil zugló (1) critical mass (3) csillag (2) csr (1) demokrácia (18) demokrata (2) diktatúra (1) duna kör (1) egészségügy (1) elégedettség (6) elek istván (3) elek pista (1) elemzés (1) életminőség (4) elhízás (1) elit (8) erkölcs (2) etikus fogyasztás (2) európai unió (1) fam (2) felelősség (13) fenntarthatóság (7) fesztivál (1) fodor (3) foglalkoztatás (3) fogyasztás (2) forradalom (1) fülöp sándor (1) gaia elmélet (1) gárda (2) gáz (3) gdp (2) globalizáció (4) globkrit (5) gyurcsány (3) hadiipar (1) hanem (1) háttér (1) hedonizmus (1) herbert (1) hírlevél (2) hőszivattyú (1) illés (2) index (1) izland (1) izrael (1) jávor (3) jobboldal (3) kampány (3) kapitalizmus (4) kaukázus (1) képregény (1) kerékpár (2) kerékpársáv (1) kerékpárút (1) kettős mérce (1) kihalás (1) kisebbség (1) kisebbségek (1) kis jános (1) klíma (1) klímapolitika (1) klímaváltozás (4) kocsi (1) kóczián (1) költészet (1) költségvetés (6) korrupció (1) közélet (9) közlekedés (4) közösség (1) közvélemény (5) külpolitika (3) kultúra (1) kürti (1) kutatások (2) kvóta (1) lakáj (2) lehet más a politika! (1) lehet más a politika? (24) lehet mas a politika? (1) lengyel (1) levegő mcs (1) lézer (1) liberalizmus (2) lmp (1) lonley planet (1) lovasi (1) magyar (1) magyarországi zöld párt (1) majtényi (1) média (1) megmondás (20) megoldás (1) metszőolló (1) mszdp (1) mszp (1) nagykörút (1) napi ász (1) narancs (2) nehézipar (1) nemzetiségek (1) neokon (1) népegészségügy (1) ngo (1) nyílt levél (1) ökológiai lábnyom (1) ökopolitika (9) ökopolitikai műhely (1) ökotrip (3) olaj (1) olimpia (2) ombudsman (1) önkéntesség (2) önkormányzat (1) orbán (1) orbán viktor (1) őszöd (3) parlament (5) pártfinanszírozás (3) pártok (8) pécs (2) pénz (5) pláza (1) pogrom (1) politika (26) politikai filozófia (1) pozitív gondolkodás (1) pride (2) prieger (2) program (6) radikális (1) rauschenberger (1) rendszerkritika (5) rendszerváltás (5) sajtó (7) sajttáj (1) scheiring (2) schiffer (12) schmuck (1) soft power (1) sólyom (2) sport (1) sportegyesület (1) superman (1) szakértő (1) szalai erzsébet (1) szdsz (5) szegénység (1) szélsőjobb (5) sziget2008 (1) szkepszis (1) szmogriadó (1) sztrájk (1) tájékoztatás (1) tarka magyar (1) természet (1) tibet (2) tömegsport (1) tordai (2) tudás (1) tudatos vásárló (1) túlkapások (2) tv (1) új párt (9) unió (1) unokáink élete (4) utca embere (1) útlezárás (1) válság (4) várnai (1) vastagbőr (1) vay (9) védegylet (2) vélemény (3) vida (1) villanyautó (1) visszhang (4) vita (20) wildmann (1) zászlóbontás (2) zene (2) zengő (1) zöld (12) Címkefelhő

A zászlóbontás előtt

2008.09.25. 13:49 :: Vay M

 

      Drága Barátunk!
 
      Közeledik a zászlóbontásunk napja.

Nagy nap lesz, sőt, nem is egy, hanem több, lesz okos része, lesz látványos része és lesz bulis része, mert mindegyik fontos. De ahhoz, hogy sikeresek legyünk, alapvető jelentőségű, hogy belépőnk a nagypolitika porondjára ne vérszegény és bénázós legyen, hanem profi és erőteljes.

Mindez egy rakás olyan tétellel jár, amire nem találtunk önkéntest: molinók, dekoráció, technikusok, telefonköltségek, stb. Így is minden nagyon durván nyomott áron megy, szerintem eddigi történetünk során maximum a régi találkozókra rendelt pizzáért kellett piaci árat fizetnünk.

Egy csomó mindent már most ki kellene fizetni, és bár ígérvények szintjén elég jól állunk, de a nagyobb tételek a begyűrűzött gazdasági válság miatt késnek, a kisebbek egyéb okokból.

Háttérinfó gyanánt: az eddig beváltásra került természetbeni támogatások értéke 8 millió körül van, (nem számítva természetesen az általunk beletett önkéntes munka értékét): ez az összeg a benzinköltségen felszámolt fókuszcsoportos vizsgálatokból, médiatréningekből, a tanácskozásra önköltségen megkapott panzió díjai, az állandó vendéglátást vállaló szálloda fel nem számolt kaja és terembérleti költségeiből és a többiből áll össze. Ezt csak azért mondom, hogy látszódjék: nem várunk a sült galambra, hanem nagyon, nagyon sok mindent hoztunk már össze.

És hiába csinálunk mindent minimál áron vagy ingyen, a közeledő zászlóbontás óhatatlanul jelentős költségekkel jár. Nagyon jó, ütős ötleteink vannak, amik megvalósítása létfontosságú, mert ha egy szál kézzel festett lepedő elé ülünk ki fénymásolt anyagokkal, akkor csak a nevetséges amatőrizmus látszatát fogjuk kelteni, akkor pedig kár az egészért, jobb, ha most mindjárt megyünk vissza a balettbe ugrálni.

Ezért nagyon kérlek benneteket: ha tényleg fontosnak tartjátok azt, hogy ne ez a két nagy maffia uralja örökké az országot a jelenlegi színvonalon, akkor most nyúljatok egy picit a zsebetekbe! Ha tudtok olyan emberről, aki szimpatizál velünk, de nem lépne be, vagy nincs ideje dolgozni, akkor mondjátok meg neki, hogy itt az alkalom, hogy ne csak a szája járjon! És ha van köztetek olyan, aki segítséget ígért, de aztán ilyen-olyan okokból mégsem ért rá, akkor így és most kipótolhatja mulasztását, kiválthatja a beígért segítséget.

 

Fontos, hogy nem azt akarjuk: pár gazdag ember dobja össze a pártszervezés költségeit. Úgy sem hitelesek, sem szabadok akkor már nem lehetnénk, túl azon, hogy az autópályaépítőknek és bányatulajdonosoknak már van elég pártjuk, olyan kéne, amelyik az emberektől függ, nem tőlük.

 

Ha a szurkolóink havonta csak napi egy kávé árát szánnák a munkánkra, az már sokkal, sokkal jobb alapot jelentene a munkára. Sőt abból teljes magabiztossággal el lehetne indulni.

Köszönjük a jövő nemzedékek, a megóvott őzikék és kistelepülési buszmegállók, és a majdani aranyeres, mozgásszegény életmódtól leromlott egészségű és kedélyű, kiégett parlamenti frakció nevében!

Az eddigi támogatásokat pedig külön köszönjük: azoknak, akik vették a fáradtságot és bátorságot, hogy konkrét forintokat szerezzenek ismerőseiktől, vagy akik nem csak munkát, de mellette számottevő pénzt is tettek a nagy közös kártyavárunkba. Mert szerencsére ilyenek is vannak szép számmal.

       Ökopolitikai Műhely Alapítvány
      Számlaszám (HUF): 10700206-47517604-51100005
       
       Vay Márton
       A Lehet más a politika kezdeményezés egyik szervezője
 
Ui: S ha fenn vagy a wiwen, lépj be a klubunkba: http://www.iwiw.hu/pages/community/comdata.jsp?cID=2095919

     

32 komment

Címkék: pénz lehet más a politika?

Szókrátész védőbeszéde

2008.09.24. 01:04 :: Rigo'

Neki sem kellett, ahogy az előttem szóló kollégának sincs ilyesmire szüksége. Mégis, pár gondolat kikívánkozik egy ilyen hosszú nap végén.

Elolvastam ugyanis a hozzászólásokat és meglepően sok volt az ellenséges vagy ellenérzésű hang. Ha azt gondolnám, hogy az agymosott tömegek szeme nem nyitható fel, akkor nem írnék. De én hiszek ... sok mindenben. Többek közt bennetek, magyar emberekben.

Érdekes dolog az idegengyűlölet. Az emberrel vele születik, mint a félelem az ismeretlentől. Aztán amint a személyiség érik, és világot lát egyre kevésbé lesz alátámasztott a dolog. Majd eljutunk oda, hogy a másik ember éppen olyan mint mi (sőt sokszor jobb, barátságosabb is), viszont ha elhagyni készült az otthonát akkor még nyomorultabb is. Magyarországon rémesen kevesen jutunk el idáig.

Pedig mit is veszthetünk azzal, ha kulturális szabadságjogokat kapnak az EU nemzetei? Megtanuljuk elismerni és elfogadni a másságot gyerekkortól? Vagy attól félünk, hogy majd fegyvert ragadnak a törpe régiók és a szabadságot adó kézbe marnak? Mégis miért tennék? Ez kulturális felvilágosodás lenne, nem egyszerű határkiigazítás. Tök röhej, ha már a kettő közötti alapvető különbséget sem tudjuk felfogni - elfogadni.

Annak idején a feminizmus is társadalomellenes lázításnak tűnt. Aztán szépen elterjedt és valóban kevesebb lett a család és több a válás, viszont jóval kevesebb a boldogtalan, vagy szolgaként tartott nő. Mi pedig rájöttünk, hogy nem értjük a nőket. A demokrácia kérem nem habostorta. Fontos része az elidegeníthetetlennek hitt jogok feloldása. Hiszen talán nem is kell értenünk a nőket. Ez is amolyan férfias-racionalista megközelítés. Lehet alkalmazkodni is. Konszenzusra lépve eltűrni az irracionalitást szemben a férfi viszonylagos empátiahiányával. Kiegészíteni egymást és támogatni, nem pedig elnyomni. Valójában rengeteg pozitívumot adott a feminizmus, csak nem könnyű élni vele.

Hasonló konszenzus egy  többnyelvű ország is. Nem egyszerű, talán nem is túl logikus, de alapjaiban demokratikus. Az emberek rengeteget tanulhatnak egymástól ha alázattal közelítenek egymáshoz. Mi magyarok is tanulhatunk a sváboktól, a tótoktól, a sokacoktól és a többi velünk élő néptől. Megbékélést például.

Meg hazaszeretetet, ami korántsem azonos a nacionalizmussal.

4 komment

Az ötödik szabadság: le a kulturális röghöz kötéssel!

2008.09.23. 10:39 :: bozon

Korunk legnagyszerűbb politikai vállalkozása az Európai Unió – túlzás nélkül. Véráztatta földek egyesülnek benne békésen, egymással acsarkodó nemzetek új, közös hazáját kialakítva. Legalábbis ami az emberek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlását – a négy alapszabadságot – illeti, egészen biztosan. Van azonban valami, ami előtt nem omlottak le a határok: a kultúra és az identitás. EU-s állampolgárként vehetek szlovákiai parizert, dolgozhatok romániai üzemben, nyithatok cukrászdát Bécsben, de ha véletlenül „rossz helyre” születtem volna, egyáltalán nem biztos, hogy a szüleim kultúráját megtartva is teljes életet élhetnék.

A „nemzetiségeknek” az esetek többségében nem jár anyanyelvi anyakönyvezés, nincs anyanyelvi óvó néni, nincs érthető településnév az útszéli táblán vagy az atlaszban, nincs „anyja neve” és „lakcím” a személyes okmányokban, nincs anyanyelvi termékinformáció a májkrémen, és nincs szinkronizált Terminátor 2. sem. Az iskolában idegen nemzeti hősök tetteiről és messzi, ismeretlen területek gazdaságföldrajzáról tanulnak, pusztán azért, mert helyileg éppen azok vannak nyeregben, akiknek ez a fontos. Ha anyanyelviség egy kicsit mégis van, az is legfeljebb csonka kegy.

Miközben elvileg egyenlőség és demokrácia van, amelyben száz és ezerféle kisebbség élhet végre teljes életet. Mi ez, ha nem kirekesztés, megbélyegzés, puha etnikai tisztogatás? Az Európai Unió, a világ leghumánusabb politikai képződménye kellős közepén! Miközben az a bizonyos négy dolog szabadon áramlik, miért ütközik még mindig áthatolhatatlan határokba a kultúra? Ha „ideát” van ötszáz magyar gyerek, akkor az állam kötelezően finanszírozza nekik az akkreditált magyar iskolát, ha „odaát” vannak, akkor még önerőből is illegális az egész. Ideát a tősgyökeres szlovák fogyasztó érdekeit a kutya se védi, hiszen az ő nyelvén nem kell ráírni a májkrémre semmit, odaát a magyarok vannak hasonló helyzetben. A település- és utcaneveket meg ne is említsük. Nonszensz.

 

A problémára nyilvánvalóan nem megoldás, hogy fogjuk a nemzetiségek lakóhelyeit, és az anyaországhoz kanyarítjuk. Mi lenne a többi ott lakó nemzetiséggel, akik most kerülnek rossz oldalra? Ezentúl ők szívjanak? Mi lenne azokkal, akik az új határ ellenére még mindig a túloldalon maradtak? Ők a reszli? És egyébként is: igazságtalanságot másik igazságtalansággal „orvosolni” ér? Nyilván nem. Meg kell találni azt a megoldást, amelyikben tökmindegy, hogy hol húzódik a térképen a piros vonal, bármelyik oldalán ugyanannyira jó és teljes életet lehet élni magyarként, szlovákként, románként, szerbként, de ha tágabbra tekintünk, németként, olaszként, csehként, lengyelként, ukránként...

 

Két dolgot kell ehhez megoldani. Egyrészt fel kell számolni a nemzetiség és a lakóhely közti értelmetlen hozzárendelést, meg kell szüntetni a kulturális röghöz kötést. Mióta van „nyelve” a földnek? Miért kell születési hely alapján domináns kultúrát erőszakolni emberek tízmillióira? A magyar vagy a román oktatásnak is odáig kell mennie, ameddig magyarok vagy románok élnek, s nem a piros vonalig! Az érettségit, a tanárképzést, a színházi előadást vagy a rádióműsort egyformán, saját nemzeti hatáskörben kell kezelni, elismerni és támogatni, bármelyik helyben lakó népséghez is szóljon, bármelyik őshonos kultúrát is közvetítse.

Másrészt a saját anyanyelven leélhető teljes élethez elkerülhetetlen, hogy azok a történelmi területi egységek, régiók, melyek többnyelvűek, hivatalosan is megkapják a többnyelvű státuszt. A tisztán magyar vagy tisztán román Erdély pont akkora baromság, mint a francia Elzász, vagy az angol Észak-Írország. Virágozzék a több hivatalos nyelv gyakorlata, mindenki intézhesse az ügyeit azon a nyelven, ahogy az ősei beszéltek, s ahogy majd remélhetőleg az iskolában is tanulhat. Mutathassa fel bárki büszkén a helyi hivatalos okmányát, bárhol is született, ne érezze magát másodlagos állampolgárnak a hazájában!

 

Ennek a megoldásnak minden kultúra nyertese lenne, így még talán békességben élni sem lenne túl bonyolult. Ha a nemzetállam nevű teljesen abszurd képződmény végre eltűnne az európai igazgatás szintjei közül, a kulturális ügyek (az oktatás, a média tartalmi szabályozása és így tovább) a területfüggetlen nemzeti szervekhez kerülnének, a többi adminisztráció (útlevél, forgalmi engedély, egészségügy, adó stb.) pedig a többnyelvű régiókhoz, végre megszűnnének azok a játszmák is, amikor pár nemzetállam domináns döntéshozói egymással összeállva – a kisebbségeiket természetesen nem megkérdezve, alkalmasint éppen őellenük – iszapbirkózást folytat egy-egy uniós döntésért.

S ne tévesszünk szem elől egy másik nagyon fontos fejleményt sem! A természetes módon definiált kulturális és területi egységek, a nemzetek és a régiók közé nyilván beletartoznak azok is, amelyek ma „állam nélküli” nemzetekként küzdenek a fennmaradásért. E rendszerben automatikusan megoldódik a baszk, a katalán vagy a korzikai nemzet egyenjogúsítása az állammal bíró népekkel, hiszen e nyelvek a saját régiójukban éppen olyan hivatalos rangra emelkednének, mint a többiek az övéikben, s e nemzetek pont olyan alkotó tényezői lennének ezentúl az Európai Uniónak, mint a magyarok vagy a németek.

 

A régiók és nemzetek Európája sikeres válasz lenne az EU előtt álló legnagyobb kihívásra is: szorosabb integrációt jelentene a sokszínűség megőrzése mellett. Európa legnagyobb erényéből, a sokszínűségből táplálkozva küzdené le a legnagyobb gondot, a széthúzást. Ezzel szemben a kultúrát XVIII.–XIX. századi módon röghöz kötő, széthúzó, elnyomó nemzetállamainkkal a globális versenyben semmire se megyünk. A magyarságnak, akinek állami szintű tagsága mellett abban a „szerencsében” is része lehet, hogy az EU legnagyobb állam nélküli nemzetiségét alkotja, kötelessége és elemi érdeke lenne egy ilyen önzetlen, egymás jogait kölcsönösen elismerő és nem mellesleg sok tízmilló ember számára kulturális felszabadulást jelentő megoldás szorgalmazása.

 

36 komment

Címkék: európai unió kisebbségek nemzetiségek

Vonjuk le a tanulságokat!

2008.09.17. 23:32 :: lehetmás

Bodoky Tamás, az év legmenőbb oknyomozó újságírója könyvben jelentette meg a 2006. őszi túlkapásokat feltáró cikksorozatát; a kötethez Schiffer András írt utószót.

Néhány erős gondolat a cikkből:

"A közhatalmat gyakorló személyek különösen nagy felelősséget viselnek a demokratikus politikai közösséget összetartó elvek és normák épségéért. Ha a közhatalom reflektálatlanul és következmények nélkül lép túl alapvető szabályokon, a norma-nélküliség szétterjed a közigazgatásban és előbb-utóbb „normává" szilárdul a tiltakozó tömegben is."

"A Köztársaság rendőr-egyenruhájába bújt - a törvény nevében és az adófizetők pénzén fellépő - személyek [...] a Köztársaság szerveibe vetett közbizalmat, a jogállam tekintélyét is kockára tették. Pontosan azt a bizalmat és tekintélyt, amely a mindenkori törvénysértőkkel szembeni hatékony fellépéshez elengedhetetlen."

"...ha a törvénysértéseket nem lehet többé takargatni, úgy a jogtiprók és kiszolgálóik az áldozatok erkölcsi integritását kezdik ki, megpróbálják magukkal rántani őket a sárba. Révészről elterjesztették, hogy az atrocitás idején csontrészeg volt. Amikor kötéssel a fején megjelent az Országgyűlésben, kormánypárti képviselőtársai gúnyolódtak rajta és hisztériakeltéssel vádolták.

A következő hónapok kormányoldali kommunikációjában gúnyos toposszá lett a „békés tüntető": így mosták össze a valóban békés tüntetőket, ártatlan áldozatokat a szélsőjobboldali huligánokkal."

"Mindannyiunk felelőssége, hogy a szétzilálódott demokratikus politikai közösséget és a demokratikus jogállamot rendbe tegyük. Ehhez az első lépést azzal tesszük meg, ha a 2006. őszi véres események tanulságait levonjuk."

"Két évvel korábban decens liberális megmondóembereknek annyi hozzáfűznivalójuk volt a vérző fejű emberek látványához: "minek mentek oda, én sem mentem oda, velem nem is történt ilyesmi". Most júliusban, a meleg büszkeségnapi szégyen után, decens konzervatív megmondóembereknek annyi hozzáfűznivalójuk volt a vérző fejű emberek látványához: „minek kellett ilyen kihívóan felvonulni és provokálni".

 

A kétoldali „kettős mérce" helyett ideje volna visszatalálni - többek között - ahhoz a mércéhez (is), amelyet Kis János állított fel még 1987-ben:

 „Amikor másokról, az emberi jogok megsértésével üldözött vagy diszkriminált személyek védelméről van szó, nincs helye politikai mérlegelésnek. Nem képzelhető el olyan külső előny, amelynek a kedvéért sorsukra lehetne hagyni őket. Ha embereket morális jogaikban megsértenek, tiltakozni kell, amennyire erőnkből telik. Nem azért, mert ha sokan tiltakoznak, csökkenhet a súlyos jogsértések gyakorisága, ámbár így igaz. Nem azért, mert a szolidaritás szövetségeseket szerezhet a mozgalomnak, bár ez is igaz lehet. Azért kell tiltakozni, mert valakinek az emberi méltóságát megsértették, s ez tűrhetetlen. Azért kell tiltakozni, mert a saját méltóságunkat sérti, ha tehetnénk valamit, s mégis belenyugszunk a tűrhetetlenbe. Azért kell tiltakozni, hogy a jogsértés jogsértésnek minősüljön. Hogy kimondassék: a polgárok nem az államtól kapják alapvető jogaikat - vannak emberi jogaik. Ennél alább nem adhatjuk" "

 

1 komment

Címkék: bodoky őszöd kis jános schiffer túlkapások

Legyen meg a mi akaratunk!

2008.09.17. 16:30 :: ifa

Legyen meg a mi akaratunk! A miénk, egyszerű embereké, akik a bőrünket visszük arra a piacra, ahol hazug,
embertelen, álszent politikusok cserzik, kaszabolják azt testünkön. A nagyobbak egész részeket tépnek le a
hátunkról, lefejtik róla a húst, hogy jóllakjanak, a bőrt pedig saját arcukra szabva teszik azt egyre ellenállóbbá
egy bármikor rájuk törő, újabb őszödi porvihar ellen. Már az első is fájt. Nekünk. Úgy karcolta le retinánkról a
tisztánlátást, úgy koptatta el bensőnkben a moralitás egészséges fogalmát, hogy az apró hajszálerekből mind a
mai napig demokráciát sirató könnyek szivárognak. Vakok lettünk. Az őszödi por, a vízágyúval és könnygázzal
átitatott macskakőszilánkok, a kordonok fémforgácsai makacsul kapaszkodnak szaruhártyánk teljes felületébe.
Sokan csuktuk be akkor a szemünket. Vakok lettünk, tapogatva élünk. Érintésre pedig a különbség nem is nagy
a vörös és a narancssárga között. Mindkettő tűzforró, rideg és érdes. A kék meg sikamlós, a zöld viszont ragad.
Pont olyanok, amikhez nem érdemes hozzányúlni. Mi lenne, ha új színt festenénk? Mi lenne, ha kikevernénk egy
olyan színes csodát, amiért újra érdemes lenne kinyitni a szemünket? Miért ne rajzoljuk újra a politikát, miért ne
lehetne por-, szilánk- és forgácsmentesen alkotni valamit? Ez az egy színes szalmaszál hiteti el velem, hogy még
időben vagyunk lecsiszolni magunkról a jelenlegi politikai elit sava által ránk mart mocskot, hogy kiűzhető ez a
torz, amorf szörny a Parlamentből, amely négy, vagy öt fejéből leheli ránk büdös, populista leheletét. Legyen hát
igazunk és legyen meg a mi akaratunk! Ez nem fohász, nem ima és nem óhaj, hanem cselekvésre buzdító, égbe
kiáltó szólam. A szörny hatalmas, a mocsok vastag, a posvány pedig nagyon mély. Sokat kell még dolgoznunk.
Addig pedig egyszerűen csak higgyük közösen, hogy LEHET MÁS A POLITIKA!

 

4 komment

Címkék: demokrácia költészet őszöd

Lehet más a politikai erkölcs?

2008.09.17. 11:04 :: Wildmann János

Közvetlenül a 2006-os választások második fordulója után Gyurcsány Ferenc felelős kormányzásról és leváltható kormányról beszélt. Sikeres csak akkor lesz a nemzet, mondta, ha a kormány felelősséggel teszi a dolgát. Azóta rá kellett jönnünk, hogy a kormányt nem is olyan könnyű leváltani, és sikeres nemzet sem vagyunk. Talán a kormány mégsem tette felelősséggel a dolgát?

A felelősség mint erkölcsi kategória Otfried Höffe szerint három dolgot jelent. Először is aktív magatartást, amikor valaki valamilyen feladatot vállal, tisztséget vagy funkciót visel, másodszor külső számonkérést, amikor az illetőt felelősségre vonják, harmadrészt pedig az esetlegesen elkövetett hibák és mulasztások következményeinek a vállalását, ami jelenthet kártérítést és jóvátételt, de adott esetben büntetést is. A felelősség mindhárom jelentése kölcsönösen föltételezi egymást. Annak, aki valamiért felelősséget vállal, számolnia kell azzal, hogy ezt számon kérik rajta.
 
Fordítva is igaz: számon kérni csak azon lehet valamit, akit felelősség terhel. Ha pedig a számonkérés során mulasztást vagy vétséget állapítanak meg, a felelősnek vállalnia kell ennek következményeit. Így működik a társadalmunk, ennek tudatában vállaljuk feladatainkat és vállalunk tisztségeket. Kivételt talán csak a politikusok képeznek: ők azok, akik úgy lesznek felelősök, hogy kibújnak a felelősségre vonás alól, nem is beszélve arról, hogy az általuk esetlegesen okozott károkért aztán sohasem vállalják a felelősséget.
 
Mi több, úgy vonják meg saját mérlegüket, hogy csak a pozitív eredményeket veszik számba, a negatív mellékhatásokért pedig másokat okolnak. Büszkélkednek a javuló gazdasági mutatókkal, de hallgatnak arról, hogy a mutatók korábbi romlása nagyrészt az ő politikájuk eredménye volt. Demokratikus mozgalmak élére állnak, de megfeledkeznek arról, hogy a demokrácia értékeit épp az ő hitelvesztésük sodorta veszélybe.
 
Az őszödi beszéd, pontosabban az abban elismert választási hazugságok és megtévesztések nyilvánosságra kerülése nélkül nem lett volna székházostrom, nem terjedt volna futótűzként az utcai erőszak, és nem erősödtek volna meg a szélsőséges csoportok. Aki ma fasiszta veszéllyel riogat, érdekes módon egy szót sem ejt arról, hogy ez a vész abban a politikai mocsárban talált táptalajra, amely híján volt a minimális erkölcsi higiéniának, amely közérdekről papolt, de egyedül a saját és klientúrája érdekét tartotta és tartja szem előtt.
 
Mert nem csak egyes emberekről van itt szó, hanem egy nagy bagázsról: közülük egyesek vezető politikusok, mások profil nélküli politikai szavazógépek, ismét mások ilyen-olyan bizottsági tagok, akik nem feltétlenül szakmai hozzáértésük, hanem gyakran politikai lojalitásuk okán jutottak olyan pozíciókhoz, amelyek busás hasznot pengetnek a saját és pártjuk kasszájába, de ide tartoznak azok a párt-közeli vállalkozók is, akik sikeresen mentették és mentik át maguknak a közvagyont.
 
Aki ma a köz érdekét tartja szem előtt, nem kerülheti meg a kérdést: hogyan lehet ezeket a politikai lakájokat felelősségre vonni.
 
A felelősségre vonás nem bosszú, nem is bűnbakkeresés, hanem erkölcsi és jogi kérdés. Lehet más a politika? Igen, ha más lesz a politikai erkölcs.

8 komment

Címkék: gyurcsány erkölcs felelősség őszöd ökotrip

Ökopol menni bulvár

2008.09.17. 06:00 :: lehetmás

Egyre kevésbé tartható, hogy csak a politikailag vájtfülű közönséghez jutunk el. Hétfőn már a Napi Ász (a no.3 magyar bulvárlap) olvasói is értesülhettek róla, hogy "jövő hónapban egy új politikai párt lép a nyilvánosság elé".

Mint a cikkből kiderül, azt valljuk: "beletörődsz és elfogadod a rossz sorsod, vagy elköltözöl más országba, vagy - amit ők tesznek [mi teszünk] – megváltoztatják [-juk] a jelenlegi helyzetet". "Gábor" (Csillag Gábor) és "Benedek" (Jávor Benedek) neve elé érdekes, de végső soron vállalható mondatokat írtak:

"A most hatalmon lévők bebetonozták magukat, időnként váltják egymást, maguktól nem fognak megváltozni, egyet tudnak, hogy utálni kell egymást. Külső beavatkozásra van szükség."

"Vissza akarjuk adni a politikát az embereknek. Szeretnénk ha magukénak éreznék, októberben kiállunk a nyilvánosság elé és azt mondjuk: nélkületek nem tudjuk megcsinálni!"

"A programunk lényege, hogy végét vegyük a mutyizásnak, az alkuknak, igazságosabbá és átláthatóbbá tegyük például az adópolitikát, és a társadalom minden rétegének problémáira megoldást kínáljunk."

Olvassátok el az egészet a ma.hu-n!
 

Szólj hozzá!

Címkék: sajtó bulvár napi ász csillag jávor

Unokáink élete 2.

2008.09.16. 15:28 :: DM Consulting

[Az írás egy kutatás eredményeit ismertető sorozat része. A fókuszcsoportos beszélgetések arra keresték a választ: a résztvevők milyen életet kívánnak unokáiknak.]

Békés „an archia” - Unokáink önkormányzó társadalma


A jelenlegi politikáról, a politikáról általában nem hangzottak el pozitív jelzők. A résztvevők pártpolitikai preferenciái nem derültek ki, bár néha (sztereotípiákon alapulva) becsülni lehetne hogy „ki hova szavaz”. Itt egy újfajta politika igénye fogalmazódik meg. A köz szolgái valóban a közt szolgálják, utalnak a jelenlegi közszolgákról alkotott vélekedésekre.
A jövő társadalomról alkotott képeknek van egy gyakori és erősen anarchikus vonulata – persze nem a közkeletű „anarchia az egyenlő rendbontás, terror és erőszak” értelmében – hanem a hatalomnélküliség értelmében. A megkérdezettek unokáiknak eléggé hatalom nélküli világot képzeltek el. Kevés hatalom a kisebb közösségekben és kevés hatalom a közösségek viszonyában. A közösségek önmagukat kormányozzák. Az emberek együttműködésében az erőszak-nélküliség és az önkéntes normakövetés a jellemző.

A politika funkciói azonban szerepelnek a képekben. Inkább azt lehetne mondani, hogy egy az emberektől elidegenedett s velük szemben álló politika helyére egy valódi funkciói szerint szolgáló politikát képzeltek el.

A kevesebb politika attól is lehetséges - mondják néhányan, - hogy a társadalomban „mindenki” – mondjuk úgy: minden alrendszer teszi a dolgát, és az állam kivonul onnan, ahonnan kivonulhat és így lecsökkenhet a szerepe. „A gazdálkodó szektor is teszi a dolgát, de leginkább a közjó érdekében, és nem az egyéni profit érdekében, tehát máshova kell helyezni az értékeket, meg a hangsúlyokat. És hát a civil szektor is dolgozik tiszta erőből, és helyére kerül, tehát valóban azt csinálja, ami az ő dolga. És a többiek is megértik és elfogadják az ő szerepét.”

Nincsenek kormányok - mondják néhányan, - a jelenlegi értelemben. Az embereknek elégséges és valós információi vannak a köz ügyeiről és az alapján közösségeikben és képviselőiken keresztül valódi alternatívák között bölcs döntéseket hozhatnak. A hatalomnak nincsen jelentősége az életben. Közigazgatás ugyan van, de ez valóban egy szolgáltató közigazgatás, amely tudja, hogy miért hozták létre, és kinek a szolgálatában áll, és úgy áll a közös ügyek intézéséhez. A köz szolgálatában a jelenleginél nagyobb a szerepe a tudásnak, az értelmiségnek.

A nemzetek (közösségek) közötti viszonyok erőszakmentesek, néhány képben van világállam, néhányban nincs világállam, s helyette valami nemzetek közötti egyenrangú konzultáció, globális koordinációs szint. Vannak, akik persze az Európai Unió nagyobb szerepét is megfogalmazzák.

Megmaradnak a nemzetek, és van valami nemzetek közötti koordinációs funkciót ellátó szervezet. Ennek a nemzetek feletti szintnek nincsen (sincsen) elnyomó hatalma. Unokánk magyar maradhat, a „világállam” magyar polgára lesz. Abban nincs jellemző véleményvonulat, hogy mi lesz a nemzetállamokkal. Az állam általános térvesztésével jelentőségük csökken, de a nemzetek, mint közösségek egymás mellett élése és önmaguk kormányzásának gondolatában megmarad ez a funkció. A kevesebb államot itt is a normakövetés, a fejlettebb közösségi tudat teszi lehetővé. Unokáinkat „az egész világról való szerető gondoskodás személyes felelősségtudata jellemzi. Az emberiség sokféleségét, a sokféleség szeretetét, és a nemzeti identitást egyaránt értékesnek érzik. Az individualitást – a közösséggel egyensúlyban tartva képesek élni.”

Nincsen szükség hadseregekre, házasodhat a zsidó a palesztinnal, etnikai, kulturális és vallási ellentéteket nem erőszakkal rendezünk, és nem fegyverekkel, meg nem egymás lerohanásával, és agresszióval.

A sokféle kultúra, sokféle közösség békésen él együtt a világban. Jelenleg is együtt él e sok kultúra, de unokáink világában ezt a jelenlegivel szemben „tolerancia, kultúrák békés egymás mellett élése, kíváncsiság a másik kultúra iránt” jellemzi. A „virágozzék minden virág” elv, liberális szemlélet, elfogadás, érdeklődés a másik/mások iránt szemléletek erősödése békéssé teszi a különböző kultúrák együttélését. A különböző közösségek mégis egyenlők, mindenféle diszkrimináció, társadalmi, jogi különbséget el kéne törölni unokáink világához.

A közösségek békés együttélésének biztonságos, szerény és egyenlő anyagi alapja van. A közösségekben gazdaságok, kistermelők, családi gazdálkodó rendszerek működnek. Nincs szegénység; a munkához, lakhatáshoz, egészséghez való jog alapvető és mindenki számára adott. Erős a közösségi szolidaritás. Ezért mindenkinek szerény, de biztonságos megélhetést biztosítanak a közösségek. A nagyobb egyenlőség lecsökkenti a konfliktusok motívumait a különböző csoportok között. Az anyagi és életszínvonalbeli különbség a fejlett országok és a harmadik világ országai között is lecsökken; unokáink így békés, biztonságos világban élhetnének.

6 komment

Címkék: unokáink élete

Őszi évadnyitó

2008.09.16. 08:21 :: ELEK ISTVÁN

 

A helyzet változatlan. Mármint a lényeg.

Mert a felszín persze nagyon is borzolódik. Újabb és újabb fogáspróbákat látunk. Ismét sűrűsödnek a parlamenti pártok találékonyságát tanúsító kommunikációs trükkök. A táncrend módosításáról szóló latolgatásoknak, sejtelmes ajánlatoknak se szeri, se száma. Felváltva fenyegetőznek és illegetik magukat egymás előtt a felek.  

A parlament feloszlatására tett indítványról megejtett szavazás azonban csak megerősítheti a politikai színpadot távolságtartással szemlélő közönség meggyőződését: a mai parlamenti szereplők képtelenek feloldani azt a politikai patthelyzetet, amelyet más-más felelősséggel, de közösen hoztak létre.  

Változatlan adottság az egypárti MSZP-s kormány hiteltelensége és impotenciája, ám rendíthetetlen ragaszkodása a hatalomhoz egyfelől. A legnagyobb ellenzéki párt meddő fölénye, hatalmas népszerűsége a közvélemény-kutatások szerint és ugyanakkor képtelensége a parlamenti erőviszonyok megmozdítására másfelől. És minden korábbinál hervasztóbb jeleneteket hoz a két közéjük szorult kis párt reménytelen akaródzása, egyre esélytelenebb kísérletezgetése a harmadik erő megteremtésére, egy új, vonzó politikai alternatíva felnövesztésére.  

A politikai évadnyitón, az elmúlt napok csetepatéiban és a mai parlamenti vitákban is ez az utóbbi volt talán a legszembeötlőbb.     

A normális Magyarország zászlaját a magasba emelő MDF-et a megfigyelési botrány vitte újra a padlóra. Dávid Ibolya kihívója, Almássy Kornél alelnök – meggyőzően máig nem cáfolt vádak szerint - egy egykori titkosszolgálati szakember által vezetett biztonsági cég közreműködésével akart a választási kampányában felhasználható információkhoz jutni versenytársáról, az MDF mai elnökéről, a korábbi mentoráról. Szó esett még bizonyos milliárdokról is, amelyeket megmozgattak volna valakik Almássy és hívei esélyének növelése, a párt élén elérendő változások érdekében.  

Akármennyi igazolódik is be e vádakból, annyi már bizonyos, hogy Almássy Kornél az ügy kipattanása után kevéssel váratlanul visszalépett az elnökjelöltségtől, sőt az elnökségi tagságáról is lemondott, amit követett tizenkét hívének lemondása, kivonulása a választmányból.

Elszánt ellenzékiségét, cselekvőképességét épp most akarta felmutatni az MDF a parlament feloszlatását indítványozó kezdeményezéssel. Épp most próbált előnyt szerezni az SZDSZ rovására, színvallásra kényszerítve a pártot: akkor hát valóban ellenzéki, vagy inkább mégis kormánypárti. Amit hozhatott volna az akció a konyhára, már el is vitte ez a sajátos politikai kultúrára valló, lehallgatási, zsarolási mozzanatokban gazdag elnökválasztási kampány.

A normális Magyarország pártja? Ahol ilyesmik történhetnek két első számú vezető között?! – kérdezi a normális polgár.

Az SZDSZ-ről pedig beszélni sem érdemes. Hogy mindenki őket üti, és rajtuk élcelődik? Egy panaszszavuk sem lehet azok után, amit az elmúlt hetekben előadtak. A mai vitában is – megérdemelten – ők húzták a rövidet. Az elképzelhető legrövidebbet. A három másik párt láthatóan nagy kedvvel használta őket pofozóbábuként. Pedig Kóka és Fodor réstelen egységben, hátukat egymásnak vetve védelmezték a pártjukat, ezt a mulatságos öszvért: a kormánypárti ellenzékiség megtestesítőjét. Amikor Kóka arról elmélkedett, hogy az MDF Gyurcsány és a szocialisták megmentésére találta ki ezt feloszlatási indítványt, és az együttműködésüket az is bizonyítja, hogy Gyurcsány rögtön melléállt, és sürgette a mielőbbi szavazást róla, de ők nem mennek bele ebbe a csapdába, azon már hasát fogva nevetett a Tisztelt Ház.  Ahogy kivettem, különösen a szocialisták élvezték a sarokba szorult SZDSZ-nek ezt a kabaréba illően leleményes érvelését. Amivel kénytelen színvallásukról, leplezhetetlen meghátrálásukról próbálta elterelni a figyelmet a frakcióvezető úr.

Azt is jobban értjük már, mi a magyarázata Fodor és Kóka egymásra találásának, megerősített együttműködésének. Fodor rég nem beszélt ilyen egy hangon, ilyen egyértelműen a neoliberális gazdaság- és társadalompolitika képviseletében, mint most a parlamentben, Gyurcsány programját bírálva. Az állami szerepvállalás radikális csökkentése, adócsökkentés, a szociális rendszerek rászorúltsági alapú átalakítása – ez a közös program, ennek a képviseletében forrnak újra egységbe.

Vagyis az ökoszociális piacgazdaság helyett – aminek az irányában kéne inkább keresgélnie annak, aki a környezetvédelmet komolyan veszi, és a fenntarthatóság értékét valóban képviselni akarja -, ehelyett ama neoliberális gazdaság- és társadalompolitikának a további erőltetése, aminek a következményeitől már a korábbi partnerük, a Gyurcsány Ferenc vezette MSZP is megretteni és visszahőkölni látszik.  

Ez a mai kínálat. Ez – a tegnapi.

 

21 komment

Címkék: szdsz jobboldal parlament baloldal elek istván ökotrip

ÖKOTRIP - PILOT

2008.09.16. 00:23 :: ÖKOTRIP

Nem ego-, nem is eko-, HANEM: ökotrip.

Megelégelve saját lustaságunkat és az egyre gyakoribb a belinkelt cikkecskéket, úgy döntöttünk: inkább nyíltan, egyenesen kérjük meg barátainkat, ugyan, örvendeztessék meg egy-egy írással e blogot.

így hát a következőkben rendszeresen jelentkezünk az ÖKOTRIP sorozattal, amelyben cikkeket, posztokat, glosszákat olvashattok barátaink tollából. Elemzik majd politikai folyamatainkat, jelenünket, de reményeink szerint leginkább a jövővel kapcsolatban keltenek megalapozott várakozásokat!

Elsőként mindjárt Elek István barátunk cikkét ajánljuk figyelmetekbe. Ez most tuti nem beollózott, hanem friss és ropogós. Témája a tegnapi nagy népi hurrá, ebben a formájában remélhetőleg hamarosan történelmi, vagy inkább tegnapi kínálat.

Szólj hozzá!

Címkék: ökotrip

Biciklikkel az Audik ellen

2008.09.15. 17:22 :: lehetmás

Lesz-e ökopárt Magyarországon?

Csoda vagy rengeteg pénz - politológusok és kampányszakemberek szerint ez a két útja annak, hogy egy új párt bejusson a parlamentbe. Egy most formálódó, az ökológiai szempontokat és a társadalmi igazságosságot zászlajára tűző társaság egy harmadik utat választott: az elszántságot.

Varró Szilvia cikke a Magyar Narancsban (még nincs meg online, addig olvassátok a printet) szépen lerántja rólunk a leplet... Nemcsak az derül ki, hogy kik vagyunk és mit akarunk, hanem egy csomó új infó, amik nem az "another interesting piece of information" kategóriába tartoznak.

Megtudhatjátok például, kik a célcsoportjaink (és jól magatokra ismerhettek :)); kiderül, támogatnak-e minket a megkérdezett civilek (igen, "kivétel nélkül"), és vállalják-e névvel a kezdeményezést ("egyelőre nem"). De mégis, akkor ki a legény/leány a gáton? Az eddig ismert nevek mellett Kükü (Kürti Gábor, a CM egyik főszervezője) vállalta a coming out-ot.

A hivatásos okoskodók közül Karácsony Gergely a vonatkozó közvélemény-kutatási eredményeket ismerteti, Lakner Zoltán helyesli az időzítést, és a fenntarthatóság-igazságosság-részvétel értékhármast újszerűsége okán vonzónak, de egyben veszélyesnek is látja. Ungár Anna, a Gyurcsány-közeli Progresszív Intézet politológusa nem hisz a bal-jobb megosztottságon kívül álló identitásokban.

Megismerhetjük Varró Szilvia narrratíváját az új kezdeményezés és Fodor Gábor viszonyáról ("barátból ellenség"), és Lányi András reakcióját a pártszervezés ötletére ("nagyon sajnálom").

A kampánnyal kapcsolatban kiderül, hogy "Picsa kampány kerül másfél milliárdba." (na de Narancs!), és az is, hogy Erdélyi Zsolt (Superman) nem zárja ki, sőt "izgalmas feladatnak tartja egy új politikai erő megjelenítését". Megtudhatjuk, hogy "szimpatikus könyvtárosok" vagyunk, és azt is, hogy "Nem filozófiára van szüksége az országnak. Valós gazdasági cselekvési programra, reális adószisztémára." Erre válaszul a harmadik oldal alján, a keretes írásban ott díszeleg a programunk néhány "kiszivárgott" eleme címszavakban, a teljesség igénye nélkül.

És a végére marad egy ígéret, sőt, talán ars poetica Rauschenberger Pétertől: "Olyan nincs, hogy elfogadjuk a rendszer működési elveit, belekurvulunk, aztán megváltoztatjuk. Nem ennek van értelme."

2 komment

Címkék: sajtó superman rauschenberger narancs kürti

Nem lehet más a politika

2008.09.15. 16:25 :: lehetmás

Ez Juhász Attila és Krekó Péter Népszabadságban megjelent cikkének a címe, amit Buga_Jakab kolléga ajánlására teszünk ki az ablakba.

Egyrészt örvendetes, hogy a mi kis szlogenünk immár parafrázisként is hódít a magyar sajtóban, másrészt a szerzők nagyon találó elemzést adnak a mai magyar politika állapotáról. Az írás fő állítása:

A magyar politika helyben járása kétségtelenül a politikai osztály személyi összetételének változatlanságában mutatkozik meg a leglátványosabban. Ez azonban nem ok, hanem tünet. Az ok az, hogy a magyar politikának strukturális értelemben vált jellemzőjévé a változás és az invenció hiánya. Ez figyelhető meg a pártrendszer, a választói magatartás, a politikai eszmék terén, valamint a politika gyakorlatában. Mindez pedig nem a magyar politikai rendszer biztonságát és stabilitását, mint inkább a bizonytalanság okozta dermedtségét mutatja.

A megdermedt politikai rendszer kimozdítását, új személyeket, eszméket és politikai gyakorlatot látnának tehát szívesen a szerzők. De vajon kiktől várják a változást?

A rendszerváltáskor rendelkezésre álló politikai-ideológiai paletta az elmúlt években szinte semmit sem bővült, Magyarországon továbbra is szinte teljesen hiányoznak a politika főáramából olyan gondolati irányzatok, melyek Nyugat-Európában már több tíz éve létjogosultságot nyertek (például az új, alternatív baloldal és zöld ideológia).

Jakab szerint a cikk nem rólunk szól, és ebben igaza van - de azért szerencsére nem is maradunk ki belőle teljesen... :)

Olvassátok végig, megéri!

2 komment

A Fodor-vonal kapitulációja

2008.09.12. 13:23 :: villikirály

Elek István barátunk írja a Heti Ökopolban:

-------------------------------------------------------------------------------------

Eddig tartott a lendületFodor Gábor még tegnap is kemény volt – amint a hírszerző.hun közölt interjúból kivehető. A beszélgetést nyilván még az előző nap folytatták vele. Mielőtt egyeztetett volna a frakcióval.

Mára azonban a helyzet meglehetős fordulatot vett. Az SZDSZ képviselőcsoportja a jelek szerint csakugyan ellenáll az elnök, illetve az ügyvivői testület elképzelésének.

Fodor korábban többször is leszögezte, nincs értelme a programról tárgyalni, mert a Gyurcsány Megegyezés című dolgozatában foglalt program számukra elfogadhatatlan. Eleget tesznek az MSZP meghívásának, de már csak a szakértői kormány felállításáról kívánnak egyeztetni.

A ma délelőtti tárgyaláson történtek azonban a meghátrálására engednek következtetni. Horn Gábor ugyan megpróbálja élét venni a dolognak. De a kommunikációs mismásolás itt már nem sokat segít. A pártelnöki blamázs tagadhatatlan.

Most ugyan nem tárgyaltak róla – mondja Horn Gábor szóvivő, de később még elő fog kerülni a szakértői kormány az MSZP-vel folytatott tárgyalásokon. Továbbá azt is mondja, hogy a tárgyalás elején leszögezték „nem tekintik tárgyalási alapnak a Megegyezés című programot”. Ám hozzáfűzi, sorra vették „a legfontosabb feladatokat, és a jövő héten ezek tartalmi elemeiről egyeztetnek”.

Vagyis az összejövetelen Fodor korábbi nyilatkozatai ellenére mégiscsak tartalmi kérdésekről beszéltek, a szakértői kormány eszméje pedig, ha szóba került is, épp csak érintőlegesen. Legalábbis erre utal Gyurcsány és Fodor a témát érintő, egymásnak ellentmondó megjegyzése.

Szóval összegezve a történteket, kompromisszum született – legalábbis a két fél legutóbbi álláspontjához képest. Csakhogy ez a mostani kompromisszum pontosan azt tartalmazza, amit Gyurcsány és az MSZP eredetileg óhajtott. Hónapok óta szeretnék megtudni az SZDSZ nézeteit a tartalmi kérdésekről, az együttműködés, a folytatás programbeli feltételeiről. Fodorék viszont az MSZP, illetve a kisebbségi kormány programját követelték. Vagyis csak zsűrizni szerették volna az egypárti kormány programját – ahogy az MSZP-sek fogalmaztak. De nem tették oda magukat, nem voltak hajlandók elárulni, hogy mit akarnak igazán. Nem akartak belebocsátkozni egy közös programról szóló egyezkedésbe.

Végül megkapták a programot, a miniszterelnök Megegyezés című dolgozatát, ami azonban nem nyerte el a tetszésüket, ezért kapásból elutasították. És ekkor került előtérbe Fodor nyilatkozataiban a kormányfői hitelességhiány problémája. Már csak azért sincs értelme a tartalmi kérdésekről tárgyalni, jelezte Fodor több ízben is félreérthetetlenül, mert előbb ezt kéne megoldani.

Jó néhányan kételkedtek ugyan abban, hogy Fodornak elegendő támogatottsága volna a frakcióban egy efféle határozott álláspont képviseletére. Lám, igazuk lett. Ma délelőtt fehéren-feketén kiderült, hogy nincs.

Horn Gábor szavaiból és az MTI tudósításából az tűnik ki, hogy a kompromisszum lényege: a felek sem a Megegyezés című programról, sem a szakértői kormányról nem tárgyaltak. Sőt az előre hozott választásokról sem. Hanem ehelyett – tetszik érteni - „az ország előtt álló kihívásokra” keresték a megoldásokat. És abban állapodtak meg, hogy „ki kell mozdulni a politikai patthelyzetből, közös megoldást kell keresni”.

Remek.

Mi más ez, ha nem a Fodor-vonal kapitulációja? A kommunikáció zsenijeire lenne szüksége az SZDSZ elnökének, hogy a politikai fejleményeket éberen figyelő közönség ne újabb arcvesztésként könyvelje el ezt a fejleményt.

--------------------------------------------------------------------------------------

István egyébként új müsorral jelentkezett a Kossuth rádióban. Nem csak arról szól, lehet-e más a politika, hanem hogy lehetett-e volna?!! A "Rendszerváltók - húsz év után" címmel egy hajdani rendszerváltó, hajdani rendszerváltókat interjúvol minden szombaton 18:00 órakor, röpke fél órában.

 

Egy hete Kőszeg Ferencet hallhattuk, azelőtt pedig Kiss Gy. Csabát. (a 4. perctől) kulturális, társadalmi megosztottságainkról beszélni. Holnap Németh Zsolt következik.

5 komment

Címkék: szdsz fodor elek pista

Szánalmas.blog.hu helyett: Hanem?

2008.09.10. 16:30 :: lehetmás

Lerágott csont a Fidelitas "Gyurcsány a hibás!" kampánya. Szánalmas, siralmas, és sajnos annyira jellemző. És ha lehet, amatőrségével még ennél is gyászosabb a Demokratikus Hálózat nevű szoci fiókszervezet "Stop Viktor!" akciókísérlete.

Külön-külön egy mondatot sem érnek meg, én mindenesetre el nem mesélem, hogy melyik miről szól. Ha valakit érdekel, az elolvashatja a jobber astroturfing meszidzsét itt, a ballerét meg itt.

Ami egy fokkal érdekesebb (de még mindig triviális), hogy ketten együtt mennyire jól jellemzik a mai magyar poltikát. A semmiből előrántott "A Feri hülye!" üzenet, és a rá adott reakció, "De a Viktor még hülyébb!" - mint valami szar firkaháború egy depressziós lakótelepi filmben a nyolcvanas évekből.

Mit lehet ezekkel kezdeni? - és itt kezd el érdekessé válni a történet. Hát nyilván átlépni és kiröhögni őket, aztán mutatni valami jobbat.

Mint például ezt: plüssállat-tüntetés a Hősök terén, amit aztán szétvert a karhatalom... (Ha akarod, megnézheted a tévében is!)

Meg egyáltalán: itt van ez az egész Hanem? kampány, és a hozzá tartozó NemNemHanem blog, aminek az üzenete mégiscsak szívderítőbb annál, mint hogy aktuálisan ki a nagyobb hülye...

Miről is szól ez tulajdonképpen? Idézem:

Biztos te is sokszor érzed úgy, hogy nem ilyen országban szeretnél élni...
Hanem?
Milyen lenne az a város, falu, ahol igazán jól éreznéd magad? Milyen lenne az a társadalom, ahol szívesen nevelnél gyereket? Milyen lenne az a bolygó, amit büszkén hagynál az unokáidra?
Gondold el, csináld meg, kérd számon! Vagy legalább ismerd fel, ha szembejön veled - és mutasd meg nekünk is!

Ez a történet szépen illeszkedik a "lehet más a politika" gondolatkörébe, így természetesen számíthat erkölcsi támogatásunkra... ;) 

És nektek hogy tetszik?

[Raktam volna ám képet is ide, de a gonosz rendszer nem hagyja. Klikkeljétek végig a linkeket, ott akad elég fotó!]

15 komment

Címkék: hanem

Olvasnivaló hétvégére

2008.09.04. 17:30 :: lehetmás

Drága pajtások,

csak hogy képben legyetek, elárulom, mit érdemes szerintem mostanában olvasni.

Elsőként egy interjút ajánlok, ami - a "jófej hazai közszerepelők" sorozat második részeként - Fülöp Sándorról, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról ad képet (a nemlétező sorozat első része Majtényi Lászlóról szól). Érdemes elolvasni az alterglob blogon a kommenteket is, és látszik, hogy a valódi teljesítménynek és a felelős, értékelvű gondolkodásnak mindig van respektje.

A második fogás a HVG Vélemény rovatának eheti cikke Schiffer Andrástól (Meleg kártya), amiből kiderül, hogy miért kizárólag az LMBT témán lovagol az ex-koalíció a még kiszolgáltatottabb emberek védelme helyett, ha az emberi jogok kerülnek szóba. És persze kiderül az is, hogy ezt kik szívják meg elsősorban: (nem fogjátok kitalálni, hogy) maguk a melegek, naná. (Jókívánság ellenségeinknek: Álljon ki melletted a Gyurcsány Ferenc!)

Habkönnyű levezetésként egy kis tömegközlekedési bulvár-politika: az ex-Metro-újságban (egy ideje Metropol) Szaniszló Ferenc éppen nekünk ágyaz meg. A cikk címe: Nagyon kellene az új erő. (Még mielőtt rákérdeztek: nem, nem értek egyet azokkal, amiket ír...)

Na viszhall!

2 komment

Címkék: sajtó schiffer fülöp sándor

az autós minimum

2008.09.04. 12:33 :: Rigo'

A nyár közepétől beinduló lezárásokat látva először abba a hitbe ringattam magam, hogy a városvezetés burkoltan a kerékpározást támogatja az ellehetetlenített autós közlekedéssel. Vicces, ahogy a teljes hosszában lezárt budai alsó rakparton már kora délután leáll a munka, ott is, ahol nincs lakóövezet a közelben. (Ehhez képest a kelenföldi lakótelep közepén ledózerolt iskola helyén vasárnap is mehet az építkezés, ráadásul 12 órás műszakban, reggel 7-kor kezdve...) A kieső (és kerékpározásra, esti kocogásra egyébként kiválóan alkalmas) alsó rakpart miatt a Szentendréről befele tekergő autóoszlopok a Rózsa-dombon keresztül kerülik a Clark Ádám és a Moszkva tereket, körülbelül 2-szer annyi távot téve meg és az emelkedők meg a gázfröccsök miatt legalább 3x annyi benzint égetve el.

Persze, sokat tanultunk az útlezárásokból, mert kiderült, hogy van egy  rugalmas hányad kocsihasználó, aki közlekedési eszközt cserél, vagy elhalasztja az útjait, esetleg más úton jár, ha itt-ott lezárják az utat. De van egy autós minimum, aki nem rugalmas és talán a munkája miatt, vagy perverzióból, de nem tud vagy akar alternatív megoldást találni egyelőre. A lényeg, hogy szerintem elértük azt a minimumot ahova össze lehetett nyomni az autósokat Budán. Már bringázni sem lehet az autóutakon, annyira tömött és annyira türelmetlen/szabálytalan az autóstömeg az Aquincumtól a Hamzsabégi útig minenhol. Tök életveszély, ha haladni is akar az ember. Kicsit aggódva várom ezután a Margit-híd lezárását, ugyanis már ziher, hogy nem kapjuk vissza addigra a Szabadság-hidat.

Megjegyzem, a közhiedelemmel ellentétben a kerékpáros is az ügyeit intézi, tehát nem a bájosan kanyargó, parkokon átvezető és cukipofa jelzőlámpákkal ellátott térköves utak teszik boldoggá, hanem a biztonságos és gyors közlekedés feltételei. A km-enként több millióból épülő kerékpárutak helyett a szakemberek már régóta kerékpársávokat építenének, (akár szintben is elkülönítve) de a hazai autósokat nehezen lehet leszoktatni a sávra parkolásról, ezért egyelőre a kerékpáros és a városvezető is a kerékpárutakban hisz...

Pedig.

Hétfőn már elegem volt a Kossuth Lajos utca vs. Petőfi Sándor utcai pocsék útburkolatból, ezért a Petőfi-híd - Nagykörút útvonalon tekertem edzésre. A külső sávban ugye mindig parkol vagy kiáll valaki, így ott rendesen kell figyelni és időnként a belső sávban haladni. Ezzel viszont akaratlanul is feltartja az ember egy pár másodpercig az autós forgalmat, hacsak nem tép ezerrel. Amíg elértem a Nyugati térig, tucatnyi ilyen jelenet lejátszódott és a bringások frankón megfogták a forgalmat a legnagyobb jóindulatuk közepette is. Persze ez a feltartás csak látszólagos volt két piros lámpa között, de az autósoknak akkor is bosszantó lehet. Kéne a városnak az a (kis és) nagykörúti bringasztráda, de nagyon, akár a sávok szűkítésének árán is.

forrás: Kolbászból Kerítést!

Persze az ötlet több mint idealista és naiv, de ha szépen kitartanak a bringás civilek és a CM-re is rendesen eljárunk például most, 22-én, akkor egy nap még valósággá is válhat. Hiszen egy fél évvel ezelőtt méga a bringatárolók is sci-fi-nek tűntek...

Végül két csúcskirály reklám, amilyeneket rövidesen majd a magyar TV is sugároz... :-) Szerintem. :-)

autó a garázsban

szoktatás

 

2 komment

Címkék: kocsi autó kerékpár bringa útlezárás kerékpárút kerékpársáv nagykörút

Adópótcselekvés, elkúrás: indul a szezon

2008.09.01. 08:00 :: pgeri

Hurrá, hurrá! Megjött! Itt van! Adórefom lesz itt, ha beledöglünk is. Vagy nem, hiszen 1-2 éven belül kifullad az egész: fehéredés ugyanis ezektől a javaslatoktól biztosan nem lesz. Mindenesetre beledöglünk, az biztos. Hiszen a tervek szerint szinte semmit nem egyszerűsödik a rendszer, sőt, további mutyizásra ad majd lehetőséget, hogy csak bizonyos bérszintig lehet élni például a járulékkedvezménnyel. Ráadásul a fő problémát, az átlagbér környékén már brutálisan magasnak nevezhető elvonást meg sem próbálja kezelni a terv. Így tovább kűzdjük magunkat lefelé azon a leejtőn, amit a közteherviselés hiánya okoz.

Lássuk kicsit részletesebben.

Az első téma a "csökkentjük az elvonást, és majd akkor mindenki rendesen fog fizetni" elv, azaz a fehéredésre építés. A csökkentés azonban kimerül annyiban, hogy az SZJA felső sávhatárát kitolják 1,7-ről 2 millióra. Az egyébként is szükséges korrekciót leszámítva ez semmi. Ja, és mérséklik a TB járulékot, de csak havi 140 ezer bruttó alatt. És ettől várnak fehéredést a szocik. Muhaha. Az első lépés olyan, mintha nem is lenne. A második pedig biztosítja, hogy még többen gondolkodjanak el azon, hogy miért is jelentik be az alkalmazottaikat 140 bruttó fölé. Összességében ettől inkább további eltitkolásokat lehet majd várni. De semmiképp nem 300 milliárdnyi fehéredést.

A második téma az egyszerűsítés. Ebben szinte semmit nem lép a tervezet szerint a kormány. A kis adók és járulékok maradnak, az SZJA bonyolult rendszere talán 3-4 év múlva egyszerűsödik egy kicsit az adójóváírás eltörlésével (a milliónyi egyéb kis szirszar kedvezmény eltörléséről nincs szó). De az első - és így biztosnak mondható - lépéseknél szó sincs az egyszerűsítésről, sőt, további bonyolítást hoz a fent említett bértől függő TB járulék.

Ráadásul újra felmerült az adóamnesztia kérdése, mint újabb pofon a becsületes adózóknak. Tehát jó eséllyel a fehéredési álmok csak álmok maradnak, Magyarország a vázolt rendszerrel megmarad az adóoptimalizáló, jövedelemeltitkoló vállalkozók paradicsomának, sőt, az adócsalók egy újabb kiskapuval és egy újabb amnesztia igéretével a zsebükben érezhetik, hogy itt ők járnak a jó úton.

Egyébként a tervezet másnak sem tetszik, hiszen azt első látásra is felismeri mindenki: ez nem reform, ez a szar kenegetése. A nagy igazságot viszont ezzel kapcsolatban tudni lehet: szarból nem lehet várat építeni. Nem fog sikerülni a szociknak sem.

És hogy mit kéne tenni ehelyett a helyben topogás, mutyiország erősítés helyett? Erről sokan (pl. a Big Four és az Oriens) írtak már egészen pofás, Gyurcsány programjánál mindenképp életképesebbnek tűnő tanulmányokat. Mivel ezek nagy része kiadáscsökkentéssel operál, így nehezen elfogadható a politika számára. A kiadáscsökkentés ráadásul nem is feltétele egy normális közteherviselésnek, ahogy azt már megírtuk mi is, ahhoz elegendő az adók átcsoportosítása. A munka terheinek csökkentése mellett számos bevételt növelő lehetőség van, például ÁFA, környezetterhelési adók (útdíjak, energiaadók), vagyoni adók. Ezekről részletesen is írunk majd legközelebb, most azonban drukkoljunk annak, hogy az asztalon lévő elkúrás-tervezetet a parlament nem fogja megszavazni a költségvetési vita során.

53 komment

Recycled war

2008.08.31. 21:33 :: Rigo'

Vasárnap reggel mondták a rádióban, hogy Izrael beindítja a villanyautó projektjét, melynek keretében 500 töltőállomást építenek ki országszerte. A szükséges áramot a sivatagba telepített napelemekkel tervezik biztosítani. A cél (ha jól hallottam) 2020-ra 20 %-kal csökkenteni az olajimportot. Király! Csak így tovább!

Aztán végiggondolotam, hogy mire kell majd nekik az olaj, ha végül a teljes közlekedést villamosították, hiszen fűteni nem szoktak, a vegyipar nem fogyaszt annyi olajat, ellenben a hadiiparuk és a katonai költségvetés az igen.

Talán csak kényes helyzetük miatt, de mindenesetre nem támogatták Irak lerohanását katonailag. (Sőt, ha jól emlékszem talán ellenezték is.) Ez már csak azért is derék, mert ciki lenne kizárólag a tankokba való olajért háborúzni... :)

Viszont ha fenntartják a haderejüket (amire a következő jópár évtizedben sajnos biztosan szükségük lesz még), ellenben az olajfelhasználást folyamatosan csökkenteni akarják, akkor az csak egyet jelenthet...

Napelemes tankokat és hidrogén meghajtású rakétákat! Bizony, még a taposóaknák is újrahasznosított műanyagból készülnek majd! :-P Éljen a fenntartható hadiipar!

 

 

16 komment

Címkék: közlekedés izrael olaj áram villanyautó hadiipar

Unokáink élete 1.

2008.08.30. 03:00 :: DM Consulting

 

 
Unokáink közösségi élete
 
A vágyott jövőképek szerint unokáink közösségben, közösségekben élnek. Ezek a közösségek nem a fogyasztói társadalom elszigetelt s csak fogyasztói és munkavállalói, vagy állami módon integrált csoportok, hanem valódi kiscsoportos, emberi léptékű közösségek. Ebben a közösségben alkotó, személyes kapcsolatok vannak. Ez a közösséginek álmodott jövő a jelenbeli túlságosan atomizálódott társadalmi viszonyok kritikája is. A közösségi képek a pénz világával szemben is megfogalmazódnak. Mivel nem a pénzt hajtják az emberek, több időt szánnak egymásra. E közösségekben a jelenleginél jóval nagyobb az egyenlőség, ami nem jelent egyformaságot, s nagy a közösségekben a szolidaritás. Nincsenek nagyon szegények és nagyon gazdagok, megtalálják az arany középutat. A rászorulók számíthatnak a közösség támogatására. Az egyenlőség nem csak csoporton belül, hanem a közösségek közötti kapcsolatokban is megnyilvánul, a világ különbségei lecsökkennek.

Magyarországon nincsen cigányputri, a különbségek, a diszkriminációk itt is lecsökkennek. Erősek a családok, az emberek nagycsaládokban élnek, a családok tagjainak van elég ideje egymásra, s a gyerekeik nevelésére. Erősek a rokoni és egyéb kapcsolatok. „Valamiféle nagy családban vagy közösségben éljenek, és mindegy, hogy család, vagy helyi közösség, vagy kommuna, de mindenképpen valahogy nagyobb embercsoport iránt érezzenek felelősséget, meg érezzenek közösséget.” Több generáció, és rokonság él együtt, többen közelben élnek kertes házakban. És már a nagycsaládban tanulják a közösséget az emberek, a gyerekek. Sok a beszélgetés, őszinteség van és humor, gyakori az együttlét, a nagymamával és a nagypapával, az unokák gyakran vannak mellettük. Fontosak a családi gyökerek. A házasság újra népszerű és házasságokon belül születnek a gyerekek.
A társadalom nincs nagyon horizontálisan felosztva. Az óvodás nincs egész nap az óvodással, az iskolás az egész nap az iskolással, a saját korosztályával, hanem, mint egy klasszikus nagycsaládban, a dédapa is tanul az ükunokától, és fordítva, tehát ott egymást tudják húzni, egymást tudják képezni ezek a korcsoportok
.
Van lehetőség a közösségektől való elvonulásra, a magányra is.

E vágyott közösségek inkább valamiféle önellátó faluközösség képét mutatják, amelyek mellérendelt és gazdag kapcsolatrendszerrel érintkeznek egymással, a többi közösséggel,
„hálózatként a világ bármelyik pontjával kapcsolatba kerülhetnek”.

A falusias jövő a természethez való közelséget is jelenti, természethez közel élhetnek, amely jó karban van, adott mindenféle természetes tér meg fény, mindenféle természeti objektumot meg lehet találni. Ezek mind nagyon kellenek ahhoz, hogy teljes életet lehessen élni. Ha a közösség városias, akkor is inkább a kisváros képe a vágyott, amely elhagyja a nagyváros hátrányait.

Kisvállalkozásokban dolgoznak az emberek, s ezek a kis vállalkozások a jelenlegiekhez képest jobban kímélik saját(!) környezetüket.

E közösségek önmagukat kormányozzák bölcsen és szerényen, s a közösségek kapcsolata valamiféle mellérendelt együttműködés és nem hierarchikus. A közösségek képviselőiből álló és erőszakot nem alkalmazó „államféle” irányít. Azért nem írok államot, mert eléggé általános a kevesebb államot vagy az állam hiányát taglaló kép, de amikor a közösségek együttműködését írják le, mégis valamiféle állami funkciókat vesznek sorra a résztvevők.
A közösségek sokfélék, kapcsolatukban a sokféleség tisztelete nyilvánul meg, megszűnik a csoportok közötti diszkrimináció, magasabb a tolerancia. Megmaradnak a nemzeti közösségek is, s ezek is megértésben, békében élnek egymás mellett, s tisztelik egymásban a másságot. A világ szeretettel telien multikulturális. A kisebb csoportokban és a csoportok viszonyában is a szeretet-teli kapcsolatok dominálnak.

E szeretet elvű közösségiséget az emberek hite(i) is segíti(k): az emberek hívők, többféle hit él egymás mellett, mindegyik hit valamiféle egyetemes harmóniába, spirituális és szeretet-teli egységbe integrálja az embereket.

 

15 komment

Címkék: közösség unokáink élete

Unokáink élete - pilot

2008.08.29. 16:47 :: DM Consulting

 

 
Az Unokáink élete sorozatban egy kutatás következtetéseit adjuk közre, amit a Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért Egyesület (http://www.tff.hu/) végzett. A kutatás során civil szervezetek vezetőinek jövőképét összegeztük, és most ennek társadalmi vetületét foglaljuk össze kilenc részben. A vágyott jövőképekben egy boldog és fenntartható módon működő társadalomban, önmagával és környezetével békében élő, elégedett ember képe rajzolódik ki.
 
A bevezető részben lássuk, általában milyen életet kívánnak a kutatás résztvevői unokáiknak – 60 év múlva!
 
Unokáim élete 60 év múlva
 
• Boldog, közösségi ember, aki jólétben él, amit nem fogyasztói értékek, hanem a tudományos és lelki-szellemi fejlődés definiál; önmegvalósító egyéniség.
• A személyiség és a környezetkultúra szintézise megvalósul. Harmóniában él önmagával és környezetével. Biztonságban van, mert biztonságban van tőle a bolygó. Természet-közeli, emberléptékű élettérben él, természetes energiák hasznosításával.
• Nem kell túlélési/megélhetési versenyben élnie.
• Nyitott és erkölcsös.
• A világállam magyar polgára.
• Egészséges – fizikailag is.
• Előítéletektől mentes.
• Hisz - integráló hite van.
 
Milyen erőforrásokra van ehhez szüksége?
 
• Hit.
• Alkotás öröme.
• Hagyunk rá, kulturális tőkét, környezetbarát technikát, természetet.
• Megújuló energiaforrásokkal tudjanak élni.
• Legyenek emberi kapcsolatai (társkapcsolatok) – közösség.
• A tudományos ismeretek újszerű rendszerezésére van szükség.
• A „Fenntartható Együttélés Alkotmányát” hagyjuk rájuk
• Az egész világról való szerető gondoskodás személyes felelősségtudata jellemzi.
• Az emberiség sokféleségét, a sokféleség szeretetét, és a nemzeti identitást egyaránt értékesnek érzi.
• Az individualitást a közösséggel egyensúlyban tartva képes élni.

17 komment · 1 trackback

Címkék: unokáink élete

Miért nem vagyok keserű-ű-ű?

2008.08.29. 09:39 :: Rigo'

Magányra ítélt
Nagy darabok
Vagyunk de én
Igent mondok
Mert szép próbálkozás az élővilág

Kispál és a Borz: Életigenlő szám


Beszéljünk a pozitív gondolkodás (hiányáról) egy kicsit!

Úgy fél éve beolvasták a rádióba, hogy mit írt a Lonley Planet szerzője a Magyarországról szóló útkönyv legújabb kiadásában rólunk, magyarokról. Tanulságos volt. Azon kívül, hogy szeretjük a túró rudit, és hogy segítőkészek (!) meg kedvesek (!) vagyunk a turistákkal, azt is megtudtuk, hogy egy külföldi szemével nézve a magyarok rémesen boldogtalanok és képtelenek igazán örülni, viszont kiválóan panaszkodnak. (Ez utóbbi már talán nem volt benne. :-) De feleim, nem mondok újat azzal, hogy sírva vigad a magyar. Talán tényleg a történelem örökítette belénk ezt a keserű szájízt (mondjuk '56-tal '19-el és '48-al), talán az is igaz, hogy hajlamunk van rá. Az biztos, hogy az utóbbi évek eseményei és médiatevékenysége nem segítették elő az országos depresszióból való kilábalást.
Hozzáteszem az aktivistáknak rendszerint egyéb okuk is megvan a borúlátásra, hiszen a civil szférában nem a jól fizető állások miatt alakult ki tolongás. Ráadásul igen kevés a valódi, előremutató, konstruktív siker, s sokkal több a húzódó altatni próbált ügy, de talán még több a teljesen hiábavaló kampány.

No lám, és akkor az a LMP-t létrehívó két alapvető okról (a hiteltelen politikáról, és a fenntarthatatlan környezetpusztításról) nem is beszéltem. Mert azokra szerintem van válasz. Szerintem. Megpróbálom röviden.

A politikát talán célszerű volna nem véresen komolyan venni, és összekeverni a vallásos hevülettel. Hiszen még mindig sokan hisznek vakon valamelyik oldalnak, és nem bíznak a demokráciában, vagy a másik oldal hozzáértésében. Az egyik legnagyobb különbség a hazai és az európai politika, illetve közélet között, hogy itthon egy hatalmi pozíció betöltésénél a pártok illetve párthívek akkor is a saját emberüket támogatják, ha tudják róla, hogy dilettáns vagy éppen sokkal kevésbé hozzáértő, mint az ellenfele. Más országokban elismerik a tudást és a hozzáértést, és így mindkét oldalról tudják tolni a szekeret. Legalább ennyit, nagyon jó volna megtanulnunk és leszokni a kormányváltásokat követő "tisztogatásokról" ha már a valódi revans elmaradt a rendszerváltást követően.
Milyen szívet melengető is lesz az a felismerés, hogy a másik szekértábor is az ország javát akarja! Nehezen hiszem, hogy a tavaszi Critcal Mass 80.000 részvevője között ne akadtak volna párthívek szép számmal minden oldalról.

Igen. A megoldás (kiegyezés :-)) láthatóan a civil összefogások oldalaláról indul(hat). Amikor rájövünk, hogy mindannyian emberek vagyunk és szeretnénk jobban élni egy közösségben, annak részeként. Nem pedig vagyont kuporgatva, aggódva, egyedül, az utcán félve... Micsoda elképedés következhet abból, ha ráébredünk arra az egyszerű igazságra, hogy együtt hatványozottan többet tehetünk, mint szembeállva! Okosabb lenne hát az együttműködést keresni és nem egymásnak feszülve birkózni, mint két ostoba óriás. Az most már senkinek sem jó. Mindenki elfáradt benne, még az ország "vezetői" is.

A klímaváltozásról.

Földrajzosként megtanultam, hogy szinte minden földtörténeti korszakhoz kapcsolódott egy valamirevaló kihalási hullám az akkori éghajlatváltozások folyományaként. A perm (óidő) végén a tudomány jelenlegi állása szerint az akkor ismert fajok 94 % halt ki, majd a kréta (középidő) végén - egyebek mellett - a teljes bioszférát uraló dínók, mint akkori evolúciós csúcsmodellek tűntek el. Ráadásul, ha hitelt adunk az egyre jobban elfogadott meteorit-elméletnek, akkor ezúttal még sokkal gyorsabban is ment, mint amennyi idő alatt a fogyasztói társadalomnak sikerülhet ez a bravúr.
Éppen ezért én nem fázom az ökoszisztémák pusztulása miatt. Magát Gaiát (a Földanyát) sose leszünk képesek teljesen elpusztítatni, bármilyen módszeres irtásra is dolgoznánk ki tervet. Az egyes állatok, egyedek pusztulása kizárólag az ember romantikus képzeletében rossz, a ökológiai körforgásban csak egy lépés a következő előtt. Ugyanígy az életközösségek felbomlása és a fajok kipusztulása is gyakori velejárója egy sikeresebb faj terjeszkedésének, vagy éppen egy éghajlatváltozásnak.
A fenti folyamat végén egyértelműen az áll, hogy az ember nem lesz képes biztosítani a létezéséhez szükséges életkörülményeket, mert nem lesz meg az a természetes változatosság az élelemként felhasznált élőlények génállományában, amely biztosítaná azok túlélését, megújulását. De nem lesz meg a kedvező klíma, a hozzáférhető nyersanyagok, illetve az a környezetminőség sem, amelyben optimálisan tudunk létezni. Persze a környezet-átalakításunk nem egyforma mértékű mindenhol a Földön. Az első tönkretételi szakasz után még biztosan maradnak helyek a bolygón amikért érdemes lesz majd háborúzni...
Szóval amikor végre elérjük a madmax állapotot és a kevés túlélő is kihal (vagy önkéntes kihalásra ítéli magát mint az ausztrál bennszülöttek egyik törzse), a bolygó végül újraindítja a rendszert egy kicsit másmilyen bioszférát létrhozva.


Az egész  - rövid, és nem talán nem is túl alapos - okfejtés lényege az, hogy a környezetvédelem és az ökopolitika nem a bolygó, vagy a természeti környezet, esetleg a szenvedő állatkák megóvásáról szól. Tévedés. Kizárólag azért küzdünk, hogy minél tovább és minél jobb körülmények között maradhasson az ember uralkodó faj ezen a bolygón. Emberhez méltó életkörülményeket szeretnénk biztosítani minden ember számára, s ha elbukunk, akkor az természetes és megérdemelt bukás lesz, hogy visszaadjuk a helyet azoknak a fajoknak, amelyek képesek együtt élni, s nem teszik tönkre amit kapnak.

 

Az ökopolitika híveikent, tehát (azt hiszem) nem a jegesmedvékért  kell kiáltanunk, csak bemutatni őket a kampányban, ahol száz és ezer bizonyítékkal támasztjuk alá, hogy a klímaváltozási folyamat elindult.  Túl sok városi ember legyint a természetre és nézi meg inkább a TV-ben azt ami még megmaradt belőle. Az urbanizált emberek egyszerűen nem érzik napi, vagy fontos problémának a természetvédelmet. Nem lehet nekik "eladni", éppen ezért kell felnyitni a szemüket, hogy csakis a saját önző céljaink miatt védjük a környezetet (és annak részeként a természetet). Azért, hogy az unokája is jólétben éljen még, és ne nyomorban. Ezt már érteni fogják. Ezért már talán tenni is fognak, ha az 1001-ik bizonyíték után végre elhiszik...

15 komment

Címkék: kihalás klímaváltozás pozitív gondolkodás critical mass ökopolitika gaia elmélet lonley planet

Log off, shut down, go garden!

2008.08.27. 16:00 :: zseton

 

A délután jelentős részét a Gugli Reader meg a Tűzróka add-onjainak optimalizálásával töltöttem, hogy a gép előtt töltött amúgy sem kevés idő valamivel hatékonyabban teljen. Nem mondom, hogy nem okozott valamiféle elégedettség-érzést, amikor már szinte láttam magam előtt  a megspórolt másodperc-cseppekből összeálló időtengert, de azért az ilyen virtuális-potencianövekedés még - gondolom - senkinek nem okozott orgazmust...
Majd az órára pillantva rájöttem, hogy indulnom kell: gépet lecsuk, sövényvágót megkeres, bringára fel, hogy aztán 10 perc elteltével már Újlipót fő bringaútjának veszélyesen belógó fáit és bokrait nyesegessük a haverekkel. A metszőollók vidáman csattogtak, az arra járó kerekesek pedig bátorítóan mosolyogtak, és inkább megköszönték az önkéntes munkát, minthogy az átmeneti úttorlasz miatt zsörtölődtek volna. Miközben a Demszky-karók túloldalán bőszen dudáltak egymásra az autók a Margit-híd felé vezető méretes dugóban…
Lehet választani!
Persze mindehhez nem muszáj egy civil szervezet, elég pár alkalmas eszköz, néhány segítő kéz és egy kis szabadidő – aminek jó része már a "munka"-utáni sörözésre megy el. Jó móka, ráadásul hasznos is, csak javasolni tudom. Műveljük kertjeinket – ha már azok nem teszik meg, akiknek a dolga volna.            

Szólj hozzá!

Címkék: önkéntesség bringaút metszőolló

Monnyon le: a válság és a kivándorlás

2008.08.27. 10:01 :: Vay M

 "Kalandvágyból maradtam itthon"
                    Kern András: Pesten születtem
 

A minap új embert ajánlott valaki a pártépítők közé: „egészen "mesebeli" úton került képbe: már azon tanakodott, hogy itthagyja az országot, amikor hallott rólunk, s kinyomozta a számom, hogy végre vmi reménysugár...:-)”

      Van még pár hasonló részlet, ha végignézzük a csapat bemutatkozóit.

Gyerekkori barátom, az ország egyik legjobb go játékosa (az a fura logikai játék, fekete és fehér kövecskékkel), bő fél évig Londonban szendvicseket árult, és nem kizárt, hogy ha mi nem mozgolódunk, és ebben nem lát fantáziát, nem látja érdemesnek ebbe pakolni, akkor haza se jön. Szerencsére már itt van, és a roma politikába dolgozik bele. Amúgy a választókerületek statisztikai elemzéséből írta a szakdolgozatát. :-)

Szintén pártépítő, fiatal kora ellenére legendás zenész a rock, világzenei, népzenei körökben, neki a nagy öregek valósággal könyörögtek, hogy még most menjen innen, amíg fiatal, és nem törték össze, meg be, meg szét.

Aztán beszéltem egy másik emberrel, igen jó sajtós srác, újságíró ismerőseim az egekbe dicsérték, jó stratégiai gondolkodása van, most Stockholmban számítógépeket kezel, és melegen ajánlotta, hogy próbáljam ki egyszer, „milyen egy normális társadalomban élni.”

Háromgyermekes apa, egyetemi tanszéket, intézetet vezet, és azért dolgozik nálunk, mert „bár egyre kevésbé bízom abban, hogy itt fogom felnevelni a gyerekeimet, de szeretném.”

 
       Mi van itt?

A wiw keresője szerint Nagy Britanniában jelenleg 40 ezer ember dolgozik, a valóságban, Írországot is beleszámolva kb 100 ezer emberről lehet szó. Biztosra vehetjük, hogy a legtöbbjük az átlagosnál ügyesebb, okosabb, talpraesettebb, és hogy a legtöbbjük mélyen a képességeinél alacsonyabb rendű munkát végez.

Nehéz megbecsülni, milyen károkat okoz az, hogy ország színe-java, a legjobb, legtehetségesebb emberei menekülőre fogják. Vörösmarty szerint, itt élned halnod kell:nem is emigrált, hanem bújkált szerteszét az országban, Faludy azt mondta, hogy ahol lőnek rá, onnan inkább megy, mert ami a fejében van, azért felelősséggel tartozik, és azt papírra kell vetnie, nem egy ávós pince falára freccsenteni. Mindkét álláspont mellett jó érvek szólnak. Meg persze azt is megértem, aki azt mondja, hogy ahol ilyen túlerőben uralkodik az ostobaság, a korrupció, a rövidlátás, az igénytelenség és az önpusztítás, ha reménytelen, hogy ezen változtatni lehet, akkor menni kell. Ha a válság ott van a napköziben kevélykedő gyerekek hangjában, a már megtört pedagógusok passzivitásában, a rendőr félrefordulásában, abban, ahogy a nagymamámra rácsukja az ajtót a villamosvezető, hogy már tényleg frankón tényszerű, hogy embereket vélt vagy valós melegségükért megvernek, és a válság elérte a családok hűtőszekrényét, könyvespolcát, ágyát, leülepedik a lelkek fenekén, akkor tényleg elég valószínűre vehető, hogy meg fogja rontani azt is, aki látja és utálja és elutasítja, meg a gyerekét is, hiába küzd ellene. Akkor onnan valószínűleg tényleg menni kell.

 

Csak ez szörnyű. Mert ha a legjobbak menekülőre fogják, akik munkájukkal, tudásukkal, viselkedésükkel, hozzáállásukkal és befizetett adójukkal felemelhetnék az országot, akkor logikusan a szar szintje csak nőni fog. Természetesen egyre gyorsabban, hiszen egyre kevesebb lesz a normális ember, a hangulat egyre rosszabb lesz, ezért egyre több ember kedve megy el attól, hogy itt építse a társadalommal közösen a Nagy Kártyavárat.

 

A legrosszabb az értelmiség állapota. Amikor azon filóztam, hogy jó volna még valamit tanulni, és nekiálltam lekáderezni a szóba jöhet egyetemeket, akkor a Pázmányt jól és belülről ismerő emberem azt mondta, hogy ő csak egyet tud biztosan: a Pázmányra ne! Aki az ELTE-n a dékán, azt mondta, ő csak a saját egyeteméről tud felelősséggel nyilatkozni: semmiképp. A Corvinus egyetem tanárai szerint: felejtsem el. Állatorvosnak, karmesternek meg nem akarok tanulni.

Aki az MTA egyik kutatóintézetét vezeti, az az akadémiai állapotokról csak sűrű káromkodások és csapdosás közben tud beszélni, pedig különben békés természetű. Mindenki csak az állását félti, a fiatal tehetségeket nem lehet felvenni, mert a nyugdíj mellett posztjukba járókeretük fölött kapaszkodó dinoszauruszokat nem lehet kitessékelni, bármi kritikus, progresszív gondolat ellen azonnal szent szövetségbe tömörülnek.

      Lásd például ezt az interjút, nagyon kemény: http://index.hu/tudomany/darvas2041/

Amikor a tanítóképzőre jártam, egyik legfőbb tanulságként azt vontam le: csak akkor csinálok gyereket, ha azt magam fogom tudni tanítani. Olyan emberek kaptak felhatalmazást arra, hogy élő gyerekekkel foglalkozzanak, akikre egy marék agyagot sem lenne szabad bízni. Beszéltem erről az őket lepecsételő főiskolai tanárokkal, és bár ők is látták, hogy ez nagy baj, nem tudtak ellene mit tenni.

 

Nem tudok sok okosat mondani. Nem tudom, ilyenkor mi történik. Nem szoktak úgy összedőlni országok, mint ahogy a mienkből most rosszabb napjainkban simán ki lehet nézni. És ha visszanézek, akkor azért látszik, hogy jelen időből elszenvedve a korábbi válságok sokkal rosszabbak lehettek, oszt mégis megvagyunk (hiába tudok most érvelni amellett, hogy bizonyos szempontokból a mostani veszélyesebb). Tehát van miben bízni.

De mondom, nem tudok sok okosat mondani. Mindenesetre biztos, hogy nem olyan jó érzés hazát váltogatni, és hogy ha az ország lelki, társadalmi, politikai, gazdasági állapota jobbra fordul (előbb-utóbb fog, ez biztos), akkor nem lesz olyan jó érzés visszajönni, mint amennyire az valami fontosat rendbe hozni, felépíteni.

És ennek nagy része nem Gyurcsányon meg Orbánon múlik. Hanem rajtunk, azon, hogy milyen velünk egy országban élni. Hogy le tudja-e győzni ez a társadalom a jóra való restségét. Amúgy nem csak az múlik ezen, hogy milyen velünk élni, hanem hogy milyen itt nekünk élni, magunkkal. Nem kevés.

       Tudom, hogy ez kicsit patetikus, meg jól lehet rajta cinikuskodni, de mondja, aki tud jobbat.
 
Postzárónak ajánlott zene:
Bring the boys back home, Pink floyd

352 komment · 1 trackback

Címkék: válság felelősség megmondás elégedettség életminőség vay

Mindenkinek saját plázát!

2008.08.26. 13:23 :: lehetmás

Ott még van egy fa!
Hát vágjátok már ki a picsába,
több hangsúlyt a csomagolásra
Amit eladok neked azt a közösből veszem
A szemetemet pedig ugyanoda: a maradékra teszem,
A reklámomat nézed és az E betűmet eszed
Nem fogyott a levegő, majd azt is tőlem veszed

Nagy ívben leszarom az etruszk vázát!
Mi a cél? Mindenkinek saját plázát!
Mi a cél? Mindenkinek saját plázát!
Mi a cél? Mindenkinek saját plázát!
Mi a cél? Mindenkinek saját plázát!
 

...

A kutya vacsorája : Mindenkinek saját plázát

Hány pláza kell még Pestre? És konkrétan Zuglóba? A helyiek szerint egy sem. A Civil Zugló szerint se kéne forszírozni a dolgot (egyébként jó kis csapat; most júniusban szerzett a színeikben Várnai László 11,3%-kal harmadik helyet az időközi önkormányzati választáson - elgondolkodtató...).

A befektető és az önkormányzati többség viszont mindezt "természetesen" leszarja, utóbbi ráadásul egy rendkívüli testületi ülésen, egy reggel kézbe adott előterjesztés alapján próbálta megszavaztatni a számára kedvezőnek tűnő döntést. Akkor nem sikerült, de a meccsnek még nincs vége...

A témáról egy pár perces összeállítás a Duna-tévéből:

 

77 komment

Címkék: zene önkormányzat pláza várnai civil zugló ngo

Olvassatok képregényt!

2008.08.25. 16:37 :: lehetmás

És figyeljétek, Ahogy ég a világ.

Az USA kormánya űrből jött robotoknak engedélyt ad a bolygó felfalására aranytéglákért cserébe.

Egy félszemű nyúl megmenti barátait egy nagyvállalat állatkísérlet-laboratóriumából.

Két kislány felfedezi a titkot a világ megmentésére mindkét ellenségétől.

 

Nagyon kúl cucc, Jankó András fordításában. Olvass, művelődj!

1 komment

Címkék: képregény zöld fenntarthatóság

süti beállítások módosítása